Nagymama szeretett mesélni, ennek mind a négy unokája örvendett. Szívesen hallgatták őt, és nem csak este, elalvás előtt, hanem nappal, akár játék közben is. Főleg azt szerették, mikor nem könyvből olvasta a mesét, hanem megtörtént dolgokról, a saját és a szüleik gyerekkorában történtekről regélt. Nagymama rengeteg verset is tudott, az unokák azokat is szerették hallgatni. Mindeniknek volt egy-egy kedvence. Az egyiknek Pósa bácsi A kis gidó című verse, mely így kezdődik: Egy öreg kecskének volt egy kis gidója… A másik az Iciri-picirit szerette hallgatni, hogy hogyan tűntek el az iciri-piciri kis macskának az iciri-piciri ökröcskéi. A harmadik a „szemetes” versért nyaggatta a nagymamáját. Vajon kitaláljátok, melyik lehet az? Elárulom: József Attila Altatója: Lehunyta kék szemét az ég, lehunyta sok szemét a ház… A negyedik unokának, Oszkárnak pedig a karácsonyi versek tetszettek. Alig köszöntött be az ősz, máris szedte elő a nagy becsben tartott karácsonyt köszöntő verses füzetét. Ezt a füzetecskét a nagymamája pontosan az ő kérésére állította össze, volt abban a tréfás köszöntőtől kezdve egészen komoly, felnőtteknek való versekig mindenféle. Bár ezek Oszkár kedvencei voltak, de mind a négyen szerették olvasgatni, hallgatni, megbeszélni, és aztán elképzelni, miről is szólnak. Természetesen Jézuska születéséről, a nagy eseményt hírül adó lángos csillagról, a három napkeleti bölcsről, vagyis királyokról, akik a csillag útmutatása nyomán elindultak megkeresni az újszülöttet, hogy ajándékokkal kedveskedjenek neki és édesanyjának, Máriának. Nagymama azt is megmagyarázta, hogy így alakult ki az a szokás is, hogy karácsonykor, Jézus születése napján, az angyali szeretet ünnepén, az emberek megajándékozzák egymást.  

Ha elolvassátok az alábbi verseket, és megnézitek a rajzokat, rögtön ráismertek: a rajzokról a versekre, a versekről a rajzokra!  A Háromkirályos és a lépcsős képeket Bálint Palmgren Oscar rajzolta 7 éves korában, a többit húgocskája, Tünde.