Unokáim  nagyon éhesen érkeztek, nehezen tudták kivárni, hogy az étel ehetőre hűljön. A férjem, hogy elvonja a figyelmüket, azzal szórakoztatta őket, hogy ő a macska, a gyerekek meg az egerek. Ebéd közben Oscar leejtette a kanalát, felvettem, megmostam, visszaadtam neki, de úgy látszik, Oscar ebben jó játéklehetőséget fedezett fel, mert mindegyre le-ledobott valamilyen evőeszközt. Mikor ráuntam azok felszedegetésére, megkérdeztem, okos nagyfiú létére, hogy tud ilyen bután viselkedni. Mire felháborodva mondta:

-          De Mama, az nem nagyobb butaság, hogy Tata azt mondja, ő a macska?

A délután folyamán azért lelkesen játszották ezt a játékot: az „egérgyerekek” elbújtak, többnyire az asztal alá, a nagyapjuk meg mint macska, nyávogva kereste őket, mondogatva, milyen nagyon éhes, szeretne már elkapni egy egeret. Annak rendje és módja szerint meg is találta őket, de ahelyett, hogy hagyták volna megfogni magukat, Oscar hirtelen felé karmolt, majd Tünde is ezt tette. A férjem meglepődve mondta:

-          Ugyan bizony, milyen egerek ezek, hogy meg akarják karmolni a macskát?

 Oscar azonnal válaszolt:

BÁTRAK!