Nagyon szerettünk énekelni. Nagymama ki nem fogyott az énekekből, tőle tanultuk el a dallamokat és persze a szövegeket is. Volt egy másik szenvedélyünk is. A térképolvasás. Erre nagytata szoktatott rá bennünket, és mi lelkesen próbáltuk követni a mesebeli harmadik kis királyfi útját az üveghegyekig, vagy még annál is tovább, az Óperenciáig. Vidáman énekelhettünk, a térképolvasás tudománya rendre felfedte előttünk a dalokban szereplő helységeket. Térképről tanultuk meg, hogy merre vannak a csitári hegyek, melyek alatt régen leesett a hó, hol van a nem működő szélmalmáról híres-nevezetes Dorozsma, Kanizsára is el tudtuk volna vezetni a gőzöst, mert ezt a helységet is megtaláltuk a térképen. Arra is rájöttünk, hogy Szeged városa Tápéval határos. Nem maradt ismeretlen a széles Duna, melynek keskeny a partja, vagy a Tisza, melynek partján mandulafa virágzik. A Maros parti fenyves erdő aljában sem tévedhettünk el a térkép segítségével, de a Szamosra is könnyedén rátaláltunk. Ha az egri kislányról szólt a dal, azon nyomban ráböktünk Eger város nevére. De még Debrecenbe is eljutottunk, mert úgy-e, oda el kellene menni. Nagyon jó játék volt ez, a végén már versenyeztünk, ki tud több, valamilyen helységgel kapcsolatos dalt, és azt meg is tudja mutatni a térképen. A térképolvasásban egyre ügyesebbek lettünk, hogy a megtanult dalok számának növekedéséről ne is beszéljek! Természetesen a nagy igyekezetbe tévedések is becsúsztak néha.

– Nagytata, segíts kérlek – szólította meg nagyapát az egyik gyerek. – Nem találom, hol van Temege!

– Temege? Mi az, hogy Temege?

– De nagytata, tudod, az a Balatonos dal… amit nagymama szokott énekelni:

itt a tónál randevúztunk

itt a tónál álmodoztunk

holdfényes nyár éjszakán,

Temegén…