A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Önkéntesként Afrikában

 

Egész életemben vágytam arra, hogy elmenjek önkéntesnek. Úgy éreztem, itthon minden lehetőségem megvan, jó dolgom van, és mégsem becsülöm meg igazán. Gyermekkorom óta tudatában voltam annak, hogy nagy szegénység van a világon, és azt éreztem, hogy akarok tenni ez ellen, segíteni akarok, és főleg a gyerekeken.

 

 

Mialatt az egyetemi felvételi eredményeimre vártam, elkezdtem keresgélni különböző szervezeteket, akik önkéntes munka közvetítésével foglalkoznak, majd rajtuk keresztül jutottam el Ghánába. Itt választhattam, hogy milyen helyre szeretnék kerülni. Én a legszegényebb falut választottam. Három hétig voltam ott: az első két hét alatt árvaházban dolgoztam, majd az utolsó héten egy olyan iskolában, ahova árvagyerekek járnak. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy lehet így lakni, ahogy ezek a gyerekek laktak. Mindenki a földön aludt, szorosan egymás mellett, wc nem volt, zuhanyzóul pedig egy vödör víz szolgált. Ezt elképzelni nem lehet, csak átélni.

 

 

Az árvaházban csupán annyi dolgom volt, hogy játsszak a gyerekekkel, közelséget és szeretetet adjak nekik, mert leginkább abban szűkölködtek. Minden öleléskor annyira kapaszkodtak belém, hogy úgy éreztem, sohasem akarnak elengedni. A legjobb az volt, hogy éreztem mennyire hamar a szívükbe zártak, mennyire ragaszkodnak hozzám, és hogy mennyire fontos vagyok számukra. Ritka jelenség voltam köztük, fehér bőröm és szőke hajam nagy csodálatnak örvendett. Sokat simogattak, vizsgálták az arcformám, a szemem színét, és azt, hogy miben vagyok más, mint ők. Nagyon vicces volt, mikor fényképeztem őket, és utána megmutattam nekik a képeket. Hirtelen mindenki modell akart lenni, és maguk is fényképezni akartak. A mobiltelefon is nagy dolog volt számukra, nap mint nap csodálták és próbálták felfedezni minden funkcióját.

 

 

Nem csak én próbáltam adni nekik valamit, hanem rengeteget tanultam is. Például azt, hogy az ember milyen könnyen panaszkodik, mikor valami nem tetszik neki. Millió választásunk van, és mégis apróságokon akadunk ki, és elégedetlenkedünk. Ezeknek a gyermekeknek nincs választása, nincs lehetőségük panaszkodni, örülnek, ha ételt kapnak. Ez akkor volt a legelviselhetetlenebb, amikor egy három éves kislány, aki maláriás volt az ölemben feküdt, és percről-percre rosszabbodott az állapota. Kértem, hogy csináljanak valamit, de csak azt a választ kaptam, hogy talán már csak két napja van hátra. Elmesélték, hogy pár napja is meghalt így egy kislány. Nincs pénzük, ilyen az élet, mondták. Tehetetlennek éreztem magam, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezt meg kell akadályoznom, hiszen a malária gyógyítható! Végül én magam vittem be a kislányt a kórházba, és kifizettem a kezelését, ami 150 koronába került. A kislány életben maradt. A legjobban az fáj, ha belegondolok, hogy hány gyermek halt meg mióta én eljöttem, és még hányat megmenthettem volna... Ez nagyon fáj

 

 

Hogy elmennék-e még egyszer? Gondolkodás nélkül. Úgy érzem, mint ember, nagyon sokat változtam. Ma kétszer átgondolom, mielőtt panaszkodom valamire, és értékelek mindent, amim van.  Jelenleg szociális munkásnak (socionom) tanulok, és a tanulmányaim során újra lesz lehetőségem Afrikába menni. De akkor mindenképpen több mint három hétre megyek. Az álmom az, hogy építhessek egy árvaházat azoknak a gyerekeknek, akik az utcán vannak. Mert nekik, még annyijuk sincs, mint azoknak, akik a földön alszanak.

 

Úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége lenne arra, hogy ezt átélje, és hogy meglássa, mennyire igazságtalan az élet. Ha lehetőségetek adódik egy ilyen munkára, semmiképp se szalasszátok el! Én csak ajánlani tudom, és higgyétek el, gazdagabbak lesztek tőle egy életre!

 

Sóos Krisztina

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME