Idén huszonhetedszer rendezték meg július 19-24 között a Tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemet, melyen először vehettek részt hivatalos meghívottként a NYEOMSZSZ (Nyugat-Európai OrszágosMagyar Szervezetek Szövetsége) képviselői. Küldöttségünk négy személyből állt: Klement Kornél és Szilágyi Szabolcs Németországból, Dabizs Mercédesz Franciaországból és jelen sorok írója Svédországból. A hivatalos meghívónak számunkra külön üzenete van: a jelenlegi magyar kormány a nemzet szerves részének tekinti a nyugati diaszpórában élőket. Végre! Mondhatnánk, hiszen nélkülünk nem teljes a magyarság.

Ezt a szabadegyetemet fiatal értelmiségiek hozták létre, közvetlen a kommunizmus bukása után. Az első táborokat Bálványoson tartották, mert ez az üdülőhely, mely valahol a Szent-Anna tó és Kézdivásárhely között a hegyekben húzódik meg, pontosan megfelelt a célnak. 1998-ban nagy változás állt be a tábor életében, hiszen a szabadegyetem állandó vendége, Orbán Viktor miniszterelnökként érkezett meg. Gondban voltak a szervezők, mert Bálványoson már nem volt elég hely, aggódott a testőrség is, mi lesz a miniszterelnök biztonságával. Ezért úgy határoztak, Tusnádfürdőre költöztetik a rendezvényt, mert így mindkét kérdés megoldható, s azért, hogy a névben is jelezzék, a szellemiség nem változik, vették fel a Tusványos nevet, mely Tusnádfürdő és Bálványos ötvözete.

Az idei tábor vezérgondolata: Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! Ennek jegyében a több mint húsz sátorban reggeltől estig párhuzamosan folytak az előadások. Nagyon nehéz volt a sok jó közül kiválasztani, melyikre, hová menjünk. A központi sátor Lőrincz Csaba nevét viseli. Számomra kettős érzés gondolni arra a Csabára, aki tizenkét évig volt osztálytársam a Mikóban: egyrészt büszkeség tölt el, hiszen rövid élete alatt jelentőset alkothatott, ha már a központi sátrat róla nevezték el, másrészt él bennem a szomorúság: még bőven dolgozhatna, alkothatna.

Ebben a sátorban zajlott a tábor megnyitója is, ahol Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár külön köszöntötte a nyugati diaszpóra képviselőit, feltéve a költői kérdést, miért nem hívtak meg minket hamarabb? Talán most jött el ennek az ideje mindkét fél részéről.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság Bethlen Gábor sátrában tarthattuk meg péntek délután másfél órás bemutatkozó előadásunkat. A számomra fenntartott húsz percben röviden összefoglaltam a SMOSZ alakulásának körülményeit, valamint tagszervezeteinkről beszéltem.

Az esték a szórakozás jegyében teltek, párhuzamosan folytak a koncertek: így például Rúzsa Magdira körülbelül tizenötezren lehettünk kíváncsiak. Péntek este a Kriza János sátorban tartott táncházban Tőkés Lászlóval találkoztunk, akinek nagyon tetszett az az őserő, amit a táncot ropó fiatalokban látott-érzett. Ugyanitt beszélgettünk Kelemen Lászlóval, a Hagyományok Háza igazgatójával, aki elmondta, őket is most hívták meg először Tusnádra. Ahogy Lacit ismerem, biztos nem utoljára. Ezzel a táncházzal teljesebbé vált a tusványosi kínálat.

Két kérdést emelnék ki a sok közül, amit a táborban hallhattam.

Hiába adott a külhoni magyarság számára a törvényben előírt jog, ha annak betartásáért nem harcolnak meg, nem lesz abból semmi. Erről megbizonyosodhattunk, amikor a felvidéki, erdélyi gyakorlati példákról a beszámolókat hallgattuk. Úgy érzem, ezen a téren megmozdult valami. Csóti György, aki ennek az előadásnak felvezetője volt, arra kért, kér mindannyiunkat, ha valahol azt tapasztaljuk, sérülnek a kisebbségben élő magyarság jogai, tegyünk azonnal feljelentést, mert ezzel is segíthetünk a magyarság ügyének.

A másik kérdés gazdasági: Magyarországon és a környező államokban egyre szembeszökőbb a munkaerő hiánya, amit első sorban a munkabér komoly emelésével lehetne orvosolni. Már megindult az egymásra mutogatás, a kormány azt szeretné, ha a vállalkozók hatékonysága lehetővé tenné az emelést, a vállalkozók viszont azt szeretnék, ha a kormány csökkentené az adóterheket. Mindez azért érinthet minket, svédországi magyarokat, mert annak függvényében, milyen módon sikerül ezt a kérdést megoldani, érkezhetnek ide Svédországba, kisebb vagy nagyobb létszámban magyar munkakeresők. Akiknek a megszólítása, az egyesületi életbe való bevonása igazi nagy kihívás.

Végezetül: sok szépet, jót érdekeset láthattam, tapasztalhattam, nagyon sok érdekes emberrel találkozhattam, akikkel a beszélgetések tanulságosnak bizonyultak. Ezért szívesen elmennék jövőre is.

Kovásznay Ádám