A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A bükki partizánok útján

Az eddigi útleírásaim közül ez a mostani visz legközelebb szülővárosomhoz. Tulajdonképpen egy ó-bükki hátizsákos túrára hívom most magammal a kedves Olvasót! Őszintén remélem, hogy mire ezek a sorok eljutnak hozzátok, már a tavaszi erdőben sétálhatunk!

Egy barátommal, volt kollégámmal elhatároztuk, hogy túrázunk egyet a Hangonyi-tó és Borsodnádasd között. Ahogy vizsgálódtunk, kiderült, hogy ennek a piros jelzéses turistaútnak neve is van: Partizán út. Mindketten tanárok lévén utunkat a várva várt őszi szünetre időzítettük, s egy álmos novemberi reggelen vágtunk neki a túrának.

Nem sokkal 7:30 után érkeztünk meg a Hangonyi-tóhoz. Csípős-fagyos volt még a levegő, a tó lassan ébredezett, úgy párázott, akár egy álmából hirtelen ébredt, nyújtózkodó óriáscsecsemő. T. elkészítette az első kockákat útivlogjához – sohasem túráztam még így, egy kamera bármikor elkezdi követni szavaimat, lépteimet. A túlpartról többnyire kopasz fák integettek, egykori lombkoronájuk sárgán világított a földön s tükröződött a tó vizében.

Nagyjából fél óra séta után mesés erdőrészlethez érünk, sajnos nem arra visz az utunk, de szívesen folytatnánk balra, felfelé, az aranyszőnyegen – egy termetes bükkről folyamatosan hullanak a levelek, a távolba szűkülő út szinte magába szippant. Valahol a Vermes-völgyben járunk. Még mindig deres az avar, készítek róla néhány közeli fotót. Eltévedünk, annyira beszélgettünk, hogy szem elől tévesztettük a piros jelzést. A mobil GPS-ének hála gyorsan rátalálunk a helyes útra, a Vizes-völgyben lépdelünk tovább – neve találó, alig lépek egy-kettőt, bal lábam közel bokáig süllyed a csúszós-vizes sárban. Most már jobban figyelek, kihúzódunk az út szélére, a sárban ezernyi vadnyom díszlik – vaddisznók, őzek, rókák sietős léptei.

Egy fatörzsre ülve, termetes taplógombák között költjük el reggelinket. Nagyon jólesett a T.-től kapott bundás kenyér. Hétágra süt a nap, de az erdő mélyére csak kevés fény hatol. Kiérünk az erdőből, egy dombcsúcsra, bár errefelé mi ezt is hegycsúcsnak mondjuk. Elkészül néhány közös fotó, bolondozunk a vlogban, partizánszellemben égve vígan menetelünk a Bella ciao… dallamát kántálva.

Egy rozsdás tábla arról értesít, hogy megkezdjük utunk a Palina felé. Valahol itt lépjük át a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet határát. Azt olvastam egy helyütt, hogy a Partizán út célja a Kis-Bükk vagy Ó-Bükk feltérképezése, és persze jelképesen bejárhatjuk azt az utat, amit 1944 őszén a bükki ejtőernyős osztag, élükön Szőnyi Márton parancsnokkal. Valahogy úgy alakult, hogy mi is őszben járjuk a tájat, fel is merül bennem, hogy nem lehetett egyszerű partizánkodni az áruló avaron – minden lépésre falevelek zizegnek a lábunk alatt, apró gallyak törnek két- meg háromfelé hangos reccsenéssel. „Ciao bella, ciao” – talán ők is ezt énekelték, s ugyanúgy kerülgették a számtalan, útjukba eső, kidőlt fatörzset.

A „Palina Erdészház” feliratú tábla a fa testébe nőtt – számtalan hasonlóval találkozunk majd az utunk során. T. vicces megfogalmazásában: „Hiába, a partizánfák megesznek mindent!”

Egy fiatal tölgy úgy áll a többi közt, mint egy táncoló ember, két karja-két ága kitárva, törzse hátrafelé dől, akár egy objektívnek pózoló táncosnő.

Cseres-tölgyes csemetésen keresztül haladunk a végcél felé – beszélgetünk, T. énekszóval is jelzi a vaddisznók felé, hogy térjenek ki az utunkból. Egyébként az erdő kihalt, néhány őzön, madáron kívül semmi más. A vaddisznók nagyon szeretik ezeket a sűrű, menedéket nyújtó fiatal cserjéseket, túrásaik, lábaik nyoma is jelzi, hogy épp az ő földjükön keresztül gázolunk. Egy hangulatos bükkösből hirtelen a Teresznek-völgyben lyukadunk ki, felmászunk az út mellett található magaslesre, beszélgetünk, eszünk-iszunk – csapra verjük a „Passione Ambrá”-t. Egy darabon aszfaltúton megyünk, de visszafordulunk pár száz méter után, mivel a térkép szerint a környéken van egy nevezetesség: román katonasírok. „Az 1944-es felszabadító harcokban elhunyt két ismeretlen román katona sírhelye” – áll a sírfeliraton. Mécsesek, műkoszorúk díszítik a nyughelyet, ezek szerint rendszeresen járnak ide.

A Palina erdészház romos épületegyüttese nem éppen felemelő látvány – mindig is lelombozó, amikor egy jól kiépített rendszer pusztulását látom. Régebben erdőkerülők vigyázták hazánk erdeit, ma pedig szabadrablás és kíméletlen ipari kitermelés folyik. Szerencsére ezen a védett területen nem, de hazánk nagy részére igazak Oravecz Imre szavai:

 

„a fakitermelés jövedelmező tevékenységnek bizonyult,

(…)

így irtották ki fokozatosan a falukörüli szálerdőket,

és helyükre semmit se telepítettek,

sorsukra hagyták a megkopasztott hegyoldalakat, bérceket,

és azok vagy az erózió áldozatai lettek,

vagy benőtte őket a bozót, a cserje,

ami kevés az egykor életet, menedéket adó rengetegből megmaradt,

azt meg elintézték a cigány tolvajok fejszéi,

kik, hogy ne kelljen közben lehajolniuk,

derékmagasságban vágták át a törzseket.”

 

Itt egyébként azt az opciót is választhatnánk, hogy a 6 km-re lévő Borsodszentgyörgy irányába folytatjuk a túrát, de a Partizán út jelölését követve a Csanálos-völgy felé indultunk tovább. Minden bizonnyal ez lehet az a dózerút, amiről az útleírások beszéltek – szabályos, földbe gyalult úton haladunk az erdőn keresztül, alattunk puha szőnyegként viselkedik az avartakaró. Egészen megirigyeltem azt a képet, ami itt készült T.-ről törökülésben. Megpillantunk egy állatot, hátrafelé csavarodó szarvából – a hazánkban nem őshonos – muflonnak tippelem, egy gyors fényképnek köszönhetően ellenőrizni is tudom hipotézisemet.

Valahol itt történik a második eltévedés. Visszamegyünk, s nekiindulunk a meredek hegyoldalnak, inkább vadcsapásnak, mint turistaútnak nevezhető ösvényen. Lassan növekszik az új bükk-generáció a kivágott erdő helyén – néhány hatalmas hagyásfa mutatja, milyen gigászi bükkök állhatnának itt ma is.

Az Ökör-hegy megmászása lebeg a szemünk előtt – pontosabban hullámzik a szemünk előtt, hiszen az Ökör-hegynek csúcsai vannak, fel-le, fel-le... Innen szép kilátás nyílik az erdős vidékre, a fiatal cserjés megint csak kiváló élőhely a vaddisznók számára (nem véletlenül vagyunk a Nagy-hát-sertés közelében), valahol két túrás között kiválasztjuk uzsonnahelyünket, realizáljuk, hogy nem sok maradt már a mobil üzemidejéből – videózás és navigáció együtt gyorsan lemeríti a telefon energiatartalékait. És szembesülünk azzal is, hogy valószínűleg ránk fog sötétedni az úti cél elérése előtt.

Borsodnádasd 6,5 km-re van innen, értesít róla egy tábla. Leheletnyit szürkülni kezd. A Nagy-hát-sertéstől délre járunk, majd erős szürkületben érjük el a Remete-völgy elejét. Hogy jelezzük itt létünk a vadállatok számára, zenét hallgatunk: The Cure – Forest, Lullaby; Editors – I want a forest szól. Kíváncsi vagyok rá, hogy a brit indie erdő ihlette dallamai hogyan rezonálnak bennünk a sötét erdőben. A fenyvesek koromsötétek. Váltva kurblizzuk led lámpám. Aztán felsejlenek a város fényei, elsőként egy rádiótorony jelzőfénye, majd Borsodnádasd gyér utcalámpái. Innentől már hamar elérjük a 25-ös főutat s a budapesti járattal Ózdig utazunk. Egy sör-girosz/hot-dog kombóval lehelünk magunkba új életet. Azon gondolkodom, volt-e már ilyen hosszú gyalogtúrám. Kilométerben valószínűleg már igen, de időben nem hiszem – a reggeltől estig tartó „talponlét” fárasztott ki leginkább. De nagyon is kellemesen. Már várom a következő megmérettetést!

 

Antal József

DSCN0141
DSCN0147
DSCN0198
DSCN0211
DSCN0248
DSCN0270
DSCN0274
DSCN0302
DSCN0200
DSCN0141 DSCN0147 DSCN0198 DSCN0211 DSCN0248 DSCN0270 DSCN0274 DSCN0302 DSCN0200

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME