A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A bükki partizánok útján

Az eddigi útleírásaim közül ez a mostani visz legközelebb szülővárosomhoz. Tulajdonképpen egy ó-bükki hátizsákos túrára hívom most magammal a kedves Olvasót! Őszintén remélem, hogy mire ezek a sorok eljutnak hozzátok, már a tavaszi erdőben sétálhatunk!

Egy barátommal, volt kollégámmal elhatároztuk, hogy túrázunk egyet a Hangonyi-tó és Borsodnádasd között. Ahogy vizsgálódtunk, kiderült, hogy ennek a piros jelzéses turistaútnak neve is van: Partizán út. Mindketten tanárok lévén utunkat a várva várt őszi szünetre időzítettük, s egy álmos novemberi reggelen vágtunk neki a túrának.

Nem sokkal 7:30 után érkeztünk meg a Hangonyi-tóhoz. Csípős-fagyos volt még a levegő, a tó lassan ébredezett, úgy párázott, akár egy álmából hirtelen ébredt, nyújtózkodó óriáscsecsemő. T. elkészítette az első kockákat útivlogjához – sohasem túráztam még így, egy kamera bármikor elkezdi követni szavaimat, lépteimet. A túlpartról többnyire kopasz fák integettek, egykori lombkoronájuk sárgán világított a földön s tükröződött a tó vizében.

Nagyjából fél óra séta után mesés erdőrészlethez érünk, sajnos nem arra visz az utunk, de szívesen folytatnánk balra, felfelé, az aranyszőnyegen – egy termetes bükkről folyamatosan hullanak a levelek, a távolba szűkülő út szinte magába szippant. Valahol a Vermes-völgyben járunk. Még mindig deres az avar, készítek róla néhány közeli fotót. Eltévedünk, annyira beszélgettünk, hogy szem elől tévesztettük a piros jelzést. A mobil GPS-ének hála gyorsan rátalálunk a helyes útra, a Vizes-völgyben lépdelünk tovább – neve találó, alig lépek egy-kettőt, bal lábam közel bokáig süllyed a csúszós-vizes sárban. Most már jobban figyelek, kihúzódunk az út szélére, a sárban ezernyi vadnyom díszlik – vaddisznók, őzek, rókák sietős léptei.

Egy fatörzsre ülve, termetes taplógombák között költjük el reggelinket. Nagyon jólesett a T.-től kapott bundás kenyér. Hétágra süt a nap, de az erdő mélyére csak kevés fény hatol. Kiérünk az erdőből, egy dombcsúcsra, bár errefelé mi ezt is hegycsúcsnak mondjuk. Elkészül néhány közös fotó, bolondozunk a vlogban, partizánszellemben égve vígan menetelünk a Bella ciao… dallamát kántálva.

Egy rozsdás tábla arról értesít, hogy megkezdjük utunk a Palina felé. Valahol itt lépjük át a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet határát. Azt olvastam egy helyütt, hogy a Partizán út célja a Kis-Bükk vagy Ó-Bükk feltérképezése, és persze jelképesen bejárhatjuk azt az utat, amit 1944 őszén a bükki ejtőernyős osztag, élükön Szőnyi Márton parancsnokkal. Valahogy úgy alakult, hogy mi is őszben járjuk a tájat, fel is merül bennem, hogy nem lehetett egyszerű partizánkodni az áruló avaron – minden lépésre falevelek zizegnek a lábunk alatt, apró gallyak törnek két- meg háromfelé hangos reccsenéssel. „Ciao bella, ciao” – talán ők is ezt énekelték, s ugyanúgy kerülgették a számtalan, útjukba eső, kidőlt fatörzset.

A „Palina Erdészház” feliratú tábla a fa testébe nőtt – számtalan hasonlóval találkozunk majd az utunk során. T. vicces megfogalmazásában: „Hiába, a partizánfák megesznek mindent!”

Egy fiatal tölgy úgy áll a többi közt, mint egy táncoló ember, két karja-két ága kitárva, törzse hátrafelé dől, akár egy objektívnek pózoló táncosnő.

Cseres-tölgyes csemetésen keresztül haladunk a végcél felé – beszélgetünk, T. énekszóval is jelzi a vaddisznók felé, hogy térjenek ki az utunkból. Egyébként az erdő kihalt, néhány őzön, madáron kívül semmi más. A vaddisznók nagyon szeretik ezeket a sűrű, menedéket nyújtó fiatal cserjéseket, túrásaik, lábaik nyoma is jelzi, hogy épp az ő földjükön keresztül gázolunk. Egy hangulatos bükkösből hirtelen a Teresznek-völgyben lyukadunk ki, felmászunk az út mellett található magaslesre, beszélgetünk, eszünk-iszunk – csapra verjük a „Passione Ambrá”-t. Egy darabon aszfaltúton megyünk, de visszafordulunk pár száz méter után, mivel a térkép szerint a környéken van egy nevezetesség: román katonasírok. „Az 1944-es felszabadító harcokban elhunyt két ismeretlen román katona sírhelye” – áll a sírfeliraton. Mécsesek, műkoszorúk díszítik a nyughelyet, ezek szerint rendszeresen járnak ide.

A Palina erdészház romos épületegyüttese nem éppen felemelő látvány – mindig is lelombozó, amikor egy jól kiépített rendszer pusztulását látom. Régebben erdőkerülők vigyázták hazánk erdeit, ma pedig szabadrablás és kíméletlen ipari kitermelés folyik. Szerencsére ezen a védett területen nem, de hazánk nagy részére igazak Oravecz Imre szavai:

 

„a fakitermelés jövedelmező tevékenységnek bizonyult,

(…)

így irtották ki fokozatosan a falukörüli szálerdőket,

és helyükre semmit se telepítettek,

sorsukra hagyták a megkopasztott hegyoldalakat, bérceket,

és azok vagy az erózió áldozatai lettek,

vagy benőtte őket a bozót, a cserje,

ami kevés az egykor életet, menedéket adó rengetegből megmaradt,

azt meg elintézték a cigány tolvajok fejszéi,

kik, hogy ne kelljen közben lehajolniuk,

derékmagasságban vágták át a törzseket.”

 

Itt egyébként azt az opciót is választhatnánk, hogy a 6 km-re lévő Borsodszentgyörgy irányába folytatjuk a túrát, de a Partizán út jelölését követve a Csanálos-völgy felé indultunk tovább. Minden bizonnyal ez lehet az a dózerút, amiről az útleírások beszéltek – szabályos, földbe gyalult úton haladunk az erdőn keresztül, alattunk puha szőnyegként viselkedik az avartakaró. Egészen megirigyeltem azt a képet, ami itt készült T.-ről törökülésben. Megpillantunk egy állatot, hátrafelé csavarodó szarvából – a hazánkban nem őshonos – muflonnak tippelem, egy gyors fényképnek köszönhetően ellenőrizni is tudom hipotézisemet.

Valahol itt történik a második eltévedés. Visszamegyünk, s nekiindulunk a meredek hegyoldalnak, inkább vadcsapásnak, mint turistaútnak nevezhető ösvényen. Lassan növekszik az új bükk-generáció a kivágott erdő helyén – néhány hatalmas hagyásfa mutatja, milyen gigászi bükkök állhatnának itt ma is.

Az Ökör-hegy megmászása lebeg a szemünk előtt – pontosabban hullámzik a szemünk előtt, hiszen az Ökör-hegynek csúcsai vannak, fel-le, fel-le... Innen szép kilátás nyílik az erdős vidékre, a fiatal cserjés megint csak kiváló élőhely a vaddisznók számára (nem véletlenül vagyunk a Nagy-hát-sertés közelében), valahol két túrás között kiválasztjuk uzsonnahelyünket, realizáljuk, hogy nem sok maradt már a mobil üzemidejéből – videózás és navigáció együtt gyorsan lemeríti a telefon energiatartalékait. És szembesülünk azzal is, hogy valószínűleg ránk fog sötétedni az úti cél elérése előtt.

Borsodnádasd 6,5 km-re van innen, értesít róla egy tábla. Leheletnyit szürkülni kezd. A Nagy-hát-sertéstől délre járunk, majd erős szürkületben érjük el a Remete-völgy elejét. Hogy jelezzük itt létünk a vadállatok számára, zenét hallgatunk: The Cure – Forest, Lullaby; Editors – I want a forest szól. Kíváncsi vagyok rá, hogy a brit indie erdő ihlette dallamai hogyan rezonálnak bennünk a sötét erdőben. A fenyvesek koromsötétek. Váltva kurblizzuk led lámpám. Aztán felsejlenek a város fényei, elsőként egy rádiótorony jelzőfénye, majd Borsodnádasd gyér utcalámpái. Innentől már hamar elérjük a 25-ös főutat s a budapesti járattal Ózdig utazunk. Egy sör-girosz/hot-dog kombóval lehelünk magunkba új életet. Azon gondolkodom, volt-e már ilyen hosszú gyalogtúrám. Kilométerben valószínűleg már igen, de időben nem hiszem – a reggeltől estig tartó „talponlét” fárasztott ki leginkább. De nagyon is kellemesen. Már várom a következő megmérettetést!

 

Antal József

DSCN0141
DSCN0147
DSCN0198
DSCN0211
DSCN0248
DSCN0270
DSCN0274
DSCN0302
DSCN0200
DSCN0141 DSCN0147 DSCN0198 DSCN0211 DSCN0248 DSCN0270 DSCN0274 DSCN0302 DSCN0200

Aurora Borealis

Aurora Borealis

Kedves Olvasó! 2020. december 22.
Kedves Híradó Olvasók! Az év elején vettem át a Híradó főszerkesztését. Nagy izgalommal fogtam neki az új kihívások teljesítésének, a márciusi szám még a vírus előtti boldog „békeidőkben” születhetett meg. Azóta ez már a harmadik lap, melyet a koronavírus szeszélyes…
Tovább
Jean-Paul Sartre: Az Undor

Jean-Paul Sartre: Az Undor

Könyvespolc 2020. december 22.
Valahol a Zen Buddhizmus és a Peyote kaktusz szakrális fogyasztásának metszéspontjánál bukkant fel Sartre neve a semmiből. Úgy értem, szinte egyidejűleg hivatkoztak rá valamilyen kontextusban az adott témákban aktuális olvasmányaim szerzői. Így került szóba az Undor c. regény is, amely…
Tovább
Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Képzőművészet 2020. december 28.
Meg kell, hogy szokjam, hogy a koronavírus miatt Göteborgban hol lehet, hol pedig a szigorúbb rendelkezések miatt nem lehet kiállításokat látogatni. Így ezúttal egy idén májusban látott kiállításról fogok írni. A most 90 éves művész egykori bemutatkozó kiállítása is az…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább
Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Portré 2020. december 28.
Nemrég felkérést kaptam, hogy készítsek interjút Lázár Oszkárral, én pedig örömmel tettem eleget a feladatnak. Ilyenkor az ember sok mindent hall, sokat tanul: én most leckét kaptam szerénységből, alázatból, hiszen ahogy Oszkárék fogadtak otthonukban – barátságosan, mintha csak a szokásos…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…
Én beszélni magyart...

Én beszélni magyart...

A legtöbb külföldön élő magyarnak ismerős a fenti jelenség, de sokan csak legyintenek rá, mondván: „olyan aranyos, ahogy…
Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Normális körülmények között ez az írás arról szólna, hogy november nyolcadikán miként tért vissza a Tavaszi Szél a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME