Kedves Híradó Olvasók! Ezennel fölveszem azt a bizonyos letett lantot. Nyilván mindenki máshogy szólaltatja meg kicsit a hangszert, beleviszi önmagát, a személyiségét. Egy évek alatt kiforrott lapot kaptam örökül. Nem kezdtem gyors, mindenáron való változtatásokba. Először szeretném hallani, hogyan szól ez a hangszer, aztán szükség esetén hangolni rajta, az elnyűtt húrokat cserélni.
Köszönöm azt a bizalmat, amelyet megszavaztak nekem a főszerkesztői kinevezésemmel! Igyekszem megszolgálni. Nagy örömömre szinte a szerkesztőség egésze tovább dolgozik velem. Ezúton szeretnék köszönetet mondani eddigi munkájáért – Zsóka nevében is – a Könyvespolc szerkesztőjének, Dali Hajnal Zsuzsannának, aki úgy döntött, nem folytatja tovább. S egyúttal üdvözölni a rovat új szerkesztőjét, Csépányi Lászlót (Köln), akinek könyvismertetőit, filmkritikáit olvashatjuk a jövőben. Mivel a rovatban ezentúl filmismertetők is helyet kaphatnak, ezért a rovat új neve a következő: Könyvespolc&Diavetítő. Egy teljesen új rovattal is gazdagodik a lap: a Korzóban Kozsák Rudolf Árpád (Budapest) fotóit és írásait, valamint Antal Viktória írásait is
merhetjük meg, állandó irodalmi jelenlétet biztosítva a Híradóban. A korzó szavunk jelentése A magyar nyelv értelmező szótára szerint: „<Főleg nagyobb városban> az az utca, útvonal, amelyen a város népe, rendsz. a nap bizonyos óráiban, nagy számban szokott sétálni.” Irodalmárként, magyar nyelv és irodalom szakos tanárként fontosnak tartom a magyar irodalom erősebb jelenlétét, a megújult és az új rovat ezt hivatott szolgálni – egy nő és egy férfi irodalmi sétái a korzón…
Szóval megtörtént egy húrcsere, egy kis hangolás. Célom, hogy a magyar nyelv minél változatosabb rétege legyen jelen a Híradóban. Hogy szemezgethessen mindenki magának valót, mint az etetőn a madarak. Felkapva, majd olykor el is ejtve egy-egy magot – hogy életté váljon a testben, hogy új élet eredjen az anyaföldben. Parancsoljatok!
Antal József
