iHuset 2017 – New Generation képzőművészeti kiállítás

Share

A göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület szervezésében láthattuk az Új Nemzedék, (New Generation) című képzőművészeti kiállítást. A verniszázs egybeesett az iHuset 2017 megnyitójával. Három fiatal, budapesti  hölgy mutatta be a fotográfia eszközével készült alkotásait március 11-étől 13-áig tartó tárlaton a Eugén and Villiam galériában. Ezek a művészek: Ács Alíz, Száraz Kata, és Vékony Dorottya Budapestről. Az ünnepélyes megnyitó után, a bemutató budapesti kurátorát, Villing Dórát és az egyik kiállító művészt, Vékony Dorottyát kérdeztem.

Vékony Dorottya és Villing Dóra Göteborgban. Fotó: Csikós Tibor
Vékony Dorottya és Villing Dóra Göteborgban. Fotó: Csikós Tibor

Vékony Dorottya és Villing Dóra Göteborgban. Fotó: Csikós Tibor

-         Az Új Generációnak miért épp ezeket a képviselőit ismerhetjük meg itt? Tehát a művészek kiválasztása hogyan történt?

-         A művészek kiválasztásában Csata Attila és Bánovics András, a Kőrösi képviselői játszották a legnagyobb szerepet. Az ő fő szempontjuk pedig az volt, hogy minél tágabb metszetét mutassák meg ennek a fiatal generációnak. Ez a három alkotó nagyon más, nagyon különböznek egymástól. Mindannyian három különböző ágát képviselik ennek az új generációnak, és ők álltak össze ebben a térben, hogy bemutassák és képviseljék ezt a fiatal nemzedéket.

-         Azelőtt is állítottatok ki már így együtt? – kérdeztem Dorottyát.

-         Nem, így hárman még nem. Mindhárman ugyanarra a művészeti egyetemre, a Moholy Nagy László Iparművészeti Egyetem fotográfia szakára jártunk. Ott végeztünk el az MA (Master, vagyis mester) szakot. Én az Alízzal csoporttárs voltam. Együtt is diplomáztunk. Úgyhogy ilyen formában már állítottunk ki. A Kata pedig alattunk végzett. Vele nem volt még közösen projekt. Ez az első.

-         Értem. Ez így alakult, mondhatni, vagy Bánovits Andris választotta ezt a három művészt?

-         Az iHuset szempontjait vették figyelembe, és úgy kaptuk ezt a meghívást, a három alkotó részéről, az én részem ebben a részleteknek a kidolgozása volt. Ahogy a megnyitóbeszédemben ezt mondtam, ennek a New Generation-nek, a Fiatal Generációnak a közvetítése. Hiszen mi ott élünk, ebben dolgozunk. Egyébként mindketten a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának a vezetőségi tagjai vagyunk. Ez a harmincöt év alatti…

-         Tudom. A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának magam is tiszteletbeli tagja vagyok.

-         Ez szervezet most lesz 40 éves. Kata is tag és az Alíz is tag. Szóval ebben élünk. A Stúdió révén, vezetőségi tagokként egy picit nagyobb rálátásunk van erre a generációra, vagy erre a szcénára.

-         Igen. Akkor ez a kifejezés, a New Generation, már a kiállítás előtt is egy létező fogalom volt, ha jól értem.

-         Használjuk-e magunkra ezt a kifejezést? (Dorottya)

-          Igen, vagy ismernek-e benneteket így, Budapesten?

-         Én azt látom, hogy az a generáció vagyunk, akik néhány éve végeztek az egyetemen. Azt látom, hogy ennek vannak ilyen különböző lépcsőfokai, hogy hogyan lehet tovább elindulni. Az egyik ilyen lépcső, az állami ösztöndíjakat megpályázni, a Pécsi József fotográfiai ösztöndíjat, a Derkovits Gyula ösztöndíjat. Most ott járunk, hogy ezeket az ösztöndíjakat sikerült elnyerni, nekem az idén, Aliznak tavaly. Kata még úgy tudom, nem pályázott. Otthon van egy ilyen ranglétra, amelyen szépen lehet lépdelni. Ilyen szempontból a legfrissebb generáció vagyunk, aki kikerültek az egyetemről, és már elkezdték a szárnyaikat próbálgatni.


Dóra: - Itt azért pontosítanék, hiszen fiatal generáció, de már hagytak lábnyomot a művészeti életben! Nem mindegy, hogy olyan generáció, amely most diplomázott, és éppen csak a szárnyait próbálgatja, vagy egy olyan generáció, amely ugyancsak fiatal, és már van egy lábnyom - ez a lábnyom a legjobb hasonlat, amit tudok mondani -, mert mind a hármatoknak már van neve a szakmában. Az Alíznak most volt önálló kiállítása a Mai Manóban, ezzel párhuzamosan a milánói Photo Fairen van kinn, ami nagyon nagy szó. Egy harminc alatti magyar fotóművész a világ egyik legrangosabb fotóművészeti vásárán szerepel! A Kata Párizsban tevékenykedik, meg Brüsszelben. Tehát ez már a landolás része. 

-         Igen, nagy dolgok, ezek nagyon komoly helyek! Erről én is meggyőződhettem, ahogy az interneten próbáltam keresni adatokat, és találtam is. Pl. egy 14-es riportban olvastam: „A munkái egyszerre hordozzák a humor és a testi-lelki mélységek elemeinek jegyeit, csókolódzó párok és hipnózisban töltött lélekutazás, meztelen emberi testek, partra vetett sellők, és sok-sok szőr.(Itt nevetnek…) Ez mind egyedi értelmet nyer a munkáiban.” Ez elég gazdag képi világra enged követeztetni. A mostani kiállításon végül is mit mutatsz meg az itteni embereknek ebből?

-         Hát az itt kiállított munkám, egy 3-4 évig készülő projekt, ami igazából a legvégén állt össze. Ez egy párkapcsolatnak különböző jeleneteit láttatja, amelyeket különböző formákban dolgoztam föl. Tehát, van egy tárgyi végeredmény, mint ez a füzet, ez a fanzin, és készült belőle egy nagyobb nagyítás. Most a fanzinból vannak kint képek a falon, és különböző tárgyak is csatlakoznak hozzá, mint a bedobozolt gyantacsík, vagy a pici önarckép. Ez a projekt egy párkapcsolati történet, aminek már vége, és különböző színezeteket nyer az idő folyamán. Ahogy telik az idő, mindig gazdagabb leszek azzal, hogy én miként éltem meg, tapasztaltam meg ezt az elmúlt öt évet, és, hogy mivel lettem ezzel több. Szerintem pont az installáció, ami ebben a projektben izgalmas. Adaptálni lehet minden egyes helyszínhez. Ilyen szempontból elég flexibilis ez a bemutatott munka. Szerintem így elég jó, pergő humorral, abszurdabb jelenetekkel, tehát nem egy klasszikus naplót láthatunk, hanem kiragadott jeleneteket, amelyeket, inkább tárgyak, jelenetek, vagy performanszok formájában, de fotó végeredményében láthatunk a falakon.

-         Igen. És ez egy régebbi projekt?

-         2016-ban jelent meg ez a fanzin, a Pécsi…

-         Bocsáss meg, a gyengébbek kedvéért, mit is jelent ez a fanzin?

-         Hm..  A fanzin az egy olyan kiadványi forma, amely a könyv és az újság között helyezkedik el. Szerkesztésében elég laza, tehát kép és szöveg ugyanúgy megfér egymás mellett, nem nagyon szoros kötelékben, el lehet venni akár a szövegből, akár a képből. Nincsenek formai megkötései. Általában ezek kis példányszámúak, könnyen sokszorosíthatóak, és jelen esetben nagyon könnyen variálhatóak, a lapok szétszedhetőek. Plakátként működik. Bárhogy össze lehet rakni, tehát, igazából ez egy játék.


-         Ennek az elemeit állítottad itt ki a falon?

-         Igen. Vannak belőle elemek a falon. Ez tud egy kicsit így is, és úgy is funkcionálni. Ahogy ez az egész történet, ami itt le van írva, nem egy kőbe vésett dolog, hanem folyamatosan változik, és szerintem erre ez a fanzin formátum nagyon alkalmas forma.

-         Igen. Nagyszerű. Nagyon érdekesek a képeid. Arra is kíváncsi lennék, hogy a művészeted eszközei mennyire állandósultak, vagy változnak az idővel? Tehát újabb formákat keresel egy idő után, vagy vannak jól bevált eszközök?

-         Nehéz eltávolodni ettől a több mint egy évtizede tartó fotografikus gondolkodásmódtól, iskoláktól meg irányzatoktól, tanároktól, ugye BA-ásként (alapszak) és MA-ásként (mesteri) is fotográfia szakos voltam, mondhatom, hogy az alapvető eszköz, amelyből majdnem mindig kiindulok, az a fotográfia. Nem zárkózom el más kifejezési hatásoktól, sőt, azt mondhatom, hogy elég erősen inspirálódom az irodalomból, a képzőművészetből. A fotográfia nekem legkevésbé inspirációs forrás, és egyre inkább jelennek meg tárgyak, vagy például az installáció a különböző kiállításokon. Vagy itt van ez a könyv formátum, melynek a végeredménye mégiscsak másképpen értelmezhető, mint egy falra akasztott, kétdimenziós fotográfia. Azt gondolom, hogy ennek is abszolút meg van a létjogosultsága nálam is, az én munkáimban is. Szeretek kísérletezni, szeretek olyan dolgokat beemelni, melyek a klasszikus értelemben vett fotográfiába, nem biztos, hogy beleférnek, nem részei feltétlenül. De videókat is szoktam csinálni…

-         Igen. Ez lett volna a következő kérdésem, hogy a fotográfia műfaji határaiból próbálsz-e néha kilépni, vagy próbálod-e valahogy szélesíteni? Mivel ezt a katalógus szövegében lehet olvasni.

-          Igen, videókat is szoktam csinálni, most az „objekt” készítés a legújabb, amibe belevágtam…

-         Igen, egyébként, amikor először utána néztem a munkáidnak, akkor a You Tube-on ilyen absztrakt videókat találtam.

Dóra: -A csók videót megtaláltad?

-         Igen, azt is, amikor a csókról beszél, és ezeket az absztraktakat. Hozzám közelebb áll ez a képi megfogalmazás.

-         Képek?

-         Igen, mozgó képek, de képszerű képek videón.

-         Egy időben például szuper nyolcasra is készítettem néhány munkát. Az egy nagyon izgalmas kísérlet volt.

-         Annak idején mi is használtuk ezt a technikát a Képzőművészeti Főiskolán.

Dóra: - Egyébként ez a kísérletezés, ez karakter, jellemző erre az új generációra. Vannak persze olyanok, akik klasszikusabb keretek között foglalkoznak a fotográfiával, de egyre inkább jelen van egy olyasfajta gondolkodás, hogy nem a klasszikus keretekben foglalkoznának a fotográfiával, hanem eszközként tekintenek rá, sokkal jobban nyitnak. Nagyon sokan vannak olyanok, akik fotót használó képzőművésznek vallják magukat, vagy fotó alapú munkákat készítenek. A kettő, az elég nehezen szétválasztható, és nem is biztos, hogy szét kell választani, de hát ez az éles határ, ami képzőművészet és fotográfia között fennáll, az kezd egy kicsit feloldódni, összemosódni. Nyilván, ez a nemzetközi trendekben is jelen van, de a fiataloknál egyre inkább jellemző, hogy tényleg megjelennek a tárgyak, a videók. Katának volt egy régebbi munkája, ahol például negatívokat megégetett, megroncsolt. Ebből csinált egy installációt. Ott is a fotó egyrészt fizikálisan, másrészt gondolatilag benne van, de mégsem mondhatjuk fotónak. Ez egy nagyon izgalmas terep, ami most elindult ennél a fiatal generációnál. Ez persze már korábban is jelen volt, de szerintem most abszolút van egy ilyen irány.


Dorottya: - Egyre keskenyebb a határvonal, amely fotográfiát a képzőművészettől elválasztja. Mi is a Stúdióban fölvetjük néha a kérdést, hogy meddig van érvényben az, hogy fiatal fotográfusoknak kell csinálni egyesületet? Ezt az egyesületet vezetjük, de rengeteg tagunk foglalkozik a fotográfia határterületeivel, és mi sem mondhatjuk egy idő után, hogy ide csakis és kizárólag a klasszikus fotográfusokat várjuk. Rengeteg tagunk tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának.

-         Ahogy olvastam, ezt a kiállítás ismertetőt, próbáltam párhuzamokat vonni a saját munkáimmal. Fiatal koromban nekem is születtek naplószerű jegyzeteim egy kapcsolatból, a festészet és a rajz nyelvén, vagy annak idején még részt vehettem a Makói Grafikai Művésztelepen, ami az első művésztelep volt Magyarországon, ami a fotót beemelte a grafika világába, tehát képzőművészeti kategóriába. De hát erről, majd egy más alkalommal. Milyenek a svédországi benyomásaitok?

-         Hát eddig, kevés volt. Tényleg a kiállítást építettük.

-         Mikor érkeztetek?

-         Csütörtökön késő este, és pénteken már rögtön jöttünk ide. Eddig nagyon kellemes volt, nagyon segítőkészek az Attiláék. Andris is végig velünk volt.

-         Nagyon profi körülmények között tudunk dolgozni. Így szinte kényelmesnek mondható a munka, nagyon jó időnk is lett. Igazából kíváncsiak vagyunk, hogy mik a visszajelzések, hogyan fogadja a közönség ezt a kiállítást.

A beszélgetést lejegyezte Csikós Tibor