A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, mégis magyar – 1. rész

 Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről.

kép2x

 

 

arc

Svédországban töltött napjaim alatt ismertem meg Csernák Mihályt 2022 őszén. Többször beszélgettünk személyesen és – hazatérésemet követően – online is. Egy örökké fiatalos, modern gondolkodású, elveihez hű embert ismertem meg az együtt töltött órák során. Hetvenhét éves kora ellenére sokszor még nálam, a harmincéves beszélgetőpartnerénél is modernebb felfogásban gondolkodik az élet dolgairól. Jól példázza ezt írásom címe is. Míg én hosszasan elmélkedtem azon, hogy milyen címet adjak gondolataimnak, ő egy perc alatt megoldotta a kérdést. Javaslatát köszönettel vettem és elfogadtam. Ezért érett meg bennem az elhatározás, hogy – természetesen az ő jóváhagyásával – közzéteszem az elhangzottakat. A beszélgetésekkel töltött hosszú órák anyagát nem teljes egészében írom le itt, hanem összefoglalva és kiemelve szemléletmódja, világlátása és gondolatai lényegét.

Csernák Mihály a Délvidéken született, a katolikus többségű Sándoregyházán (Ivanovo) [1, ezt és a soron következő sorszámokat ld. a mellékelt térképen] telt a gyermekkora, Jókai ismert regényének, Az arany embernek romantikus helyszínén, közvetlenül a kanyargó Duna mentén. A 16. században ez a település volt a Magyar Korona és a Török Hódoltság határa. Pancsova (Pančevo) községben található, a református Hertelendyfalva (Vojlovica) és a katolikus Székelykeve (Skorenovac) szomszédságában. A hertelendyfalvai lakosság gyökerei a romániai Andrásfalváról (Bukovinából), míg a székelykeveiek és a sándoregyháziak pedig Hadikfalváról (Dornești) és Istensegíts-ről (Țibeni) eredeztethetőek. A bevándorlók többsége székely volt. E három település a déli szórványmagyarság határa. Már 20 évvel Trianon után is egyre nehezebb volt magyarnak maradni. Mihály szülei azonban kitartóak voltak. Az egyháznak is nagy szerepe volt a nemzeti identitástudat megtartásában. Mihály még magyar iskolába kezdett járni. Fokozatosan szűntek meg a magyar osztályok. Hittudományi szemináriumra készítette Mihályt és Gáspár barátját Dr. Kovács Kálmán, egy lelkiismeretes magyar plébános. Gáspár egész a teológiáig vitte, míg Mihályt lebeszélte erről az útról a családja és a barátok azzal az indokkal, hogy egyetlen fiúgyermek lévén, ha pap lesz, kihal a Csernák család. A balkáni háború miatt elüldözött szerbek azonban a Vajdaságban letelepedvén fokozatosan kiszorították a magyarokat. A fiatalság sajnos már sokkal jobban tud érvényesülni szerbül, mint magyarul, így az idős nagyszülőkön kívül más magyar ajkú beszélgetőpartnerekre a gyerekek már nem lelhetnek. Ez a szomorúság vezetett oda, hogy Mihály már nem szívesen tér haza szülőföldjére. Hasonló motivációja lehetett talán akkor is, amikor elhatározta barátaival, hogy nyugatra indul útnak.
1963-ban még nem lehetett útlevelet kapni, és a katonai szolgálat esedékessége miatt legálisan nem engedték volna át a határon. Negyedmagával (két magyar és két bolgár fiatal) indult el arra az útra, amelynek végén Mihály Svédországban telepedett le és alakította ki egzisztenciáját. A katonai sorozásra behívó levél volt az utolsó esemény azok között, amelyek megérlelték benne azt a gondolatot, hogy nem marad otthon, hanem a nagyvilágban próbál szerencsét. Ezért kereken hatvan évvel ezelőtt illegálisan lépte át a jugoszláv–osztrák államhatárt Kranjska Goránál [2], kockáztatva ezzel azt is, hogy elfogása esetén dezertőrként fogják megbüntetni. A 2800 méteres Julianus-Alpokon keresztül menekültek, ami a helybeliek figyelmét is felkeltette. Az utánuk eredő rendőrök elől az erdőben leltek menedéket. 1963. június 10-én 8:10-kor érték el a határkövet. Ezután már a lefelé vezető út könnyebb volt testileg és lelkileg egyaránt.

Miután sikeresen átjutott Ausztriába, először egy ausztriai magyar tanító segítségével a villach-i gyűjtőtáborba jutott. Klagenfurton [3] keresztül a híres-hírhedt traiskircheni [4] táborba, az egykori Habsburg kaszárnyába került, mely 1955-ig orosz befolyási övezet volt és kihelyezett Lenin- és Sztálin-szobraiban 1956 óta őrizte az ’56-os magyar menekültek érthető kiábrándultságának nyomait. Schwechatban kapott jól fizető munkát, munkatársaival csővezeték alatt betonoztak. Hétvégente Bécsben olyan jól mulattak, hétfőnként néha már csak a Dürer-kolbásszal kellett beérniük.

Bár menedékkérelmet adott be, a hatóságok végül úgy döntöttek, hogy gazdasági menekültként érkezett. Nem mindannyian voltak ennyire szerencsések: egyik bolgár útitársukat nyomban visszatoloncolták Szerbiába, míg a magyar útitárs, Nemes Ferenc rokonaival szökött volna Németországba, miközben szakadékba zuhanva eltörte a lábát, és így volt kénytelen először börtönbe, majd hazamenni. A döntés alapján Ausztrália várt rá és másik bolgár barátjára befogadó országként. Mivel nem akart ilyen messzire kerülni, a Schwechatban megkeresett pénzből megszöktek és Párizs felé vették az irányt.

Első feladatuk volt átlépni az olasz határt Tarvisionál [5], hogy Udinébe [6] jussanak. Illegálisan lépte át a határt, hiszen hivatalosan Ausztráliába indulását kellett volna várnia. Udinéből Milánóba [7] indultak tovább vonattal. A céljuk Ventimiglia [8] és a francia tengerpart volt. Mivel beszélt németül, de olaszul nem, magyarul kértek jegyet Milánóban a kasszástól – és szerencséjük volt, mert a kasszás hölgy is magyar volt. Adott nekik jegyet és elkísérte őket a vonatig. Ventimigliában lementek a tengerparti strandra, hogy megvárják az éjszakát és elindulhassanak Franciaország felé. A második világháborús bunkereknél húzódtak meg és bementek az ott zajló építkezésen a munkások éttermébe. Az étteremben szintén segítséget kaptak: innivalót kértek és egy-egy tányér spagettit is kaptak ingyen a felszolgálónőtől, aki megsajnálta őket. A tésztát azért adta, mert ő is anya. Segített nekik és vigyázott estig a holmijukra is.

Este nekiindultak a határnak. Sikerült átjutniuk. Ez a kaland sem volt kockázatmentes, mert határőröket ugyan nem láttak, de tudták, hogy kutyás őrök is őrzik a határt. Hajnali háromkor érkeztek meg az első francia városba, Mentonba [9], ahol azt tűzték ki célul, hogy Párizsba jussanak. A kihalt hajnali utcán viszont rendőrökkel találkoztak. Nem volt semmilyen papírjuk, hiszen úgy szöktek meg az osztrák táborból. Elfogták és Nizzában [10] bebörtönözték őket köztörvényes bűnözők közé addig, amíg nem tisztázzák a kilétüket. Mihály húsz nap után szabadult, de barátját még ott tartották. Ezért megbeszélték, hogy megvárják egymást. Mihály tehát egy hétig mindennap várta a barátját, de azután elfogyott a pénze is. Ekkor egy egyházi ingyenes hajléktalanszállón szállt meg 2-3 napra. A szállás árát napszámos munkában építkezésen kellett ledolgozni segédmunkásként. Egy tengerparti hotel építésénél dolgozott Cannes-ban, meg kellett tisztítania a területet és várta a barátját három héten át. Ott összeismerkedett horvát menekültekkel, de már nagyon vágyott haza. Ezért visszaindultak Olaszországba. San Remo [11] lett az új úti céljuk. Itt is megállították őket a hatóságok, de kimagyarázták magukat és végül átjutottak a határon. San Remóban vonatra szálltak és Velencén át Triesztbe [12] mentek. Megkeresték a konzulátust, hogy okmányokat kérjenek és hazatérjenek. Itt elváltak útjaik. Mihály a menekülttáborba ment és a bolgár barátját kereste a táborban, míg barátja úgy döntött, hogy megvárja, amíg kinyit a konzulátus. A menekülttáborban Mihály úgy jelentkezett be, mintha most érkezett volna Jugoszláviából. Egy újabb véletlen: összetalálkoztak a barátjával, aki közben szabadult a francia börtönből. Triesztben végül sikerült politikai menedékjogot kapniuk. Ennek az a jelentősége, hogy a gazdasági menekült nem választhat tartózkodási országot, a politikai menekült viszont igen. Miután megkapta a menedékjogot, a capuai [13] táborba vitték. Négy hónapot töltött itt, de ez egy szegény vidék volt, munkát sem talált, ezért nehezen teltek a napok. Itt gondolkodtak, hogy Németországba, Kanadába vagy Svédországba menjenek. Először Kanadát választották, de egy barátjuk tanácsára végül úgy döntöttek, hogy inkább Svédországot választják. Ekkor átvitték őket Latinába [14]. Itt már talált munkát és mezőgazdasági idénymunkákat végzett, majd egy asztalosműhelyben dolgozott négy hónapig. A svéd munkaügyesek végül kiválasztották őket a Volvo cégnek munkaerőként. Ezért a svédországi Diöbe került néhány hétre, mely az „IKEA szülőhazája”, Älmhult közelében található. Itt már sokkal jobb körülmények közé került és a munkája is kellemesebb volt.

A svédországi évek története önmagában is egy kerek egész. Mivel Csernák Mihály azóta is Svédországban él, élettörténetének leírását a cikk második részében folytatom, amely arról fog beszámolni, hogy hogyan alakult élete és karrierje Svédországban, és hogyan jutott el Diöből (1964) Stockholmba (2023).

Az interjút készítette: Kálmán Botond Géza
A szöveget rendezte: Csernák Mihály, Kálmán Botond Géza és Bereczky-Veress Biborka

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME