hu.se.t 5

Share



Göteborgi Magyar Hét – 2009. április 17-26.

 

Nem kétséges: néha olyan jó érzés magyarnak lenni...

 

Április 28-án este a budapesti Kossuth Rádióban hallottunk megemlékezést a göteborgi Kőrösi Csoma Művelődesi Kör kulturális bemutatkozásáról.


 
A hivatalos megnyitó 18-án délben 13 órakor volt, de már két nappal korábban a Duna TV harangozta be a Göteborgban hamarosan megnyíló Magyar Hét, illetve, ahogyan ott elhangzott, a „húset” rendezvénysorozatát, előző este pedig a Smyckegården-i egyesületi termünkben csendült fel a nem minden nap hallható magyar zene valóban igazi népi hangszereken. Zalából jött el hozzánk kalandos utazást megtéve a Harangláb együttes. Hogy hangszeres tudásuk egészen kiváló volt, azt az ember talán el is várta. Az együttes megszólalása, hangja azonban - nagy betűvel írom - Igazi volt. Nem az a steril stúdió-hang, amelyet rádióban, hanglemezeken hallhatunk, hanem ízes, magyar hangzás! Vigyáz is erre a hangra az együttes egyik értelmi összetartója, a két népművészeti főiskolát végzett Horváth Károly, aki most azon töri a fejét, hogy a mester címet is megszerezze. Persze további, hosszas tanulás árán. Nagyszerűen játszotta a basszust, de mindannyian elámultunk, amikor szólót adott elő a tekerő lanton, vagyis a nyenyerén. Az együttes tagjai Schreiner Jenő hegedűs-vezető, Vajda András cimbalom, valamint Kovács Péter brácsás, aki moldvai kobozán kápráztatta el a nézőket-hallgatókat. További sikereket kívánunk és remélem, még találkozunk velük...

 

A Harangláb együttes koncertje

 

 

Április 25.-én, szombaton este a Cosmopolitan termében Bartis Attila íróval beszélgetett Fülöp Éva, majd a jó negyven jelenlévő közül szinte mindenkinek volt kérdése az íróhoz, akinek „A Nyugalom” c. regényéből készült filmet előző este sokad magukkal már megnéztek. Az események irányítója svéd barátainknak véletlenül későbbi időpontra jelezte a vetítés kezdetét, de a Haga Bio személyzete volt olyan rugalmas, hogy a magyar filmet követő vetítést is félórával későbbre tette, így minden érdeklődő „időben” érkezhetett. Érthető, hogy másnap este az íróval folytatott beszélgetés vége felé egyre felszabadultabbá vált a hangulat. Mindannyian érezhettük, hogy sikeresen végéhez közelít az ötödik Magyar Hét, a hu.se.t és már csak a vasárnapi befejezés marad. Sokan közülünk itt, a hu.se.t rendezvényein találkozunk barátokkal, akiktől elsodort a munka, az utazások és az „élet”, így ezen az estén sokáig álltak kis csoportok és élvezték az együttlétet. Másnapra már csak egy film vetítése maradt, de ez a film Márai Sándor Naplójára s az abban perzselő gondolatokra épült. Nem történik meg minden nap, hogy egy moziba pótszékeket kell beállítani. Itt megtörtént.

 

Bartis Attila íróval Fülöp Éva beszélget

 

 

Idén kiderült, hogy mit is jelent ennek az immáron ötödik Magyar Hétnek a címe: hu.se.t 5.


Csata Attila, a Göteborgban működő Kőrösi Csoma Művelődési Kör elnöke vette a fáradtságot s ha tehette, a legtöbb rendezvény előtt svédül is elmondta, hogy az interneten a magyar címek hu és a svéd címek se domainnal végződnek s ehhez már csak hozzá kellett tenni egy egyszerű t betűt, mire a hu.se.t „tető alá került”, amely alatt jól megfér a magyarok és svédek kultúrája egyaránt. Megjegyzendő, hogy a Magyar Hét sem volt igazából hét, hanem teljes tíz napig tartott: 2009.ápr.17-től 26-áig. Közben voltak napok, amikor két-három rendezvény között lehetett válogatni, bár - mivel az események nem estek egybe - voltak jócskán, akik minden rendezvényen megjelentek.

 

Szombaton, 18.-án 13 órakor teljesen megtelt a Cosmopolitan terme. Először Fülöp Géza foglalta össze a Kőrösi Csoma Művelődési Kör célját és vállalt feladatait, de beszámolt az eddigi eredményekről is. Elmondotta, hogy ez már az ötödik hu.se.t (Göteborgi Magyar Hét). Beszéde után a Művelődési Kör elnöke, Csata Attila mutatott rá annak fontosságára, hogy ezek a rendezvények büszkén tárják elénk a Svédországban élő magyarok szellemi munkáját és tehetségét. Hangsúlyozta, hogy ez a Magyar Hét nem egyszerűen lelkes magyarok alkalmi összejövetele, hanem ezidőtájt már hozzá tartozik Göteborg város kulturális életéhez.

 

dr. Iklódy Gábor - Magyarország svédországi nagykövete

 


Azután Dr. Iklódy Gábor, Magyarország nagykövete mondott meleghangú beszédet, méltányolta a göteborgi magyarok egyre ragyogóbb kulturális megnyilatkozásait. Ugyanakkor sajnálatának adott hangot azért, mert svédországi szolgálata a napokban a végéhez ér. Mi megköszönjük a nagykövet úr segítségét és a követség anyagi támogatását, remélve, hogy a jövőben találkozunk még. A SMOSZ vezetősége nevében Tompa Anna üdvözölte az egybegyűlteket és kivánt sok sikert a Kőrösi Csoma Művelődési Körnek.

Magyarország göteborgi tiszteletbeli konzulja, dr. Bengt Halse mindannyiunk számára jóleső szavakkal üdvözölte a Kőrösi Csoma Kör újabb rendezvénysorozatát és sok sikert kívánt hozzá.


Ezután megtisztelt minket jelenlétével Göteborg polgármestere, Jörgen Linder, aki rövid, de kellemes beszéde végén a hu.se.t 2009 évi rendezvényét hivatalosan is megnyitotta.

 

Jörgen Linder - Göteborg város polgármestere

 

 

Itt, a megnyitó helyszínén, a Cosmopolitán bemutatótermében alig maradt szabad falfelület, (az oszlopokat is beleértve): a magyar képzőművészek festményei, akvarelljei, fotói és szobrai szinte mindent elfedtek. Lénárd István Karinthy Frigyesről készített rajzaival és egy, a sokak által szeretett és tisztelt író szobor-portréjával lepte meg azokat, akik régebben jártak felénk.


Magam örömmel láttam Kevi Zsuzsa két akvarelljét és egy harmadik munkáját is az egyik oszlopon, míg Pázsit Mária idén is akvarelljeivel örvendeztette meg az érdeklődőket, pedig szeme közben azt figyelte, hányan tekintik meg fiának, Raymondnak a fotóit. Bokor Botond, Gyarmati Rozália, Maria Lindskog Krasznai, Molnár Attila, Patachich Csilla, Tóth Kathy, Tompa Anna és Urbán Attila munkái mellett még feltétlenül meg kell említenem Csanádi Ibolya tábláit, amelyek különleges festői és technikai tudásról adnak tanúbizonyságot.

 

Még ugyanaznap este igazán különleges esemény következett. A svéd drámaíró, Lars Norén „Éjszaka a nappal anyja” c. darabját négy kíváló magyar színész: Dóczy Péter, Csere Ágnes, Mészáros Tamás és Pomlényi Attila adta elő. A rendező Berzsenyi Bellagh Ádám volt. A Duna TV már említett beharangozójában Dóczy Péter ismertette a tévénézőkkel, hogy színésztársaival éppen Göteborgba készül. Hogy a svéd Pusterviksteaterben magyarul előadott darabot a svéd nézők is értsék, a szöveget svéd nyelven kivetítették a színtér fölötti sötét falra. Nyolcvanan nézték meg a darabot...Szerdán a hu.se.t 5. eseményeinek kapcsán a Lars Norén darab előadásáról a Göteborgs-Posten is hírt adott.

 

Berzsenyi Bellaagh Ádám, Mészáros Tamás, Csere Ágnes, Dóczy Péter és
Pomlényi Attila a Lars Norén: Éjszaka a nappal anyja című darabbal.

 

 

Vasárnap, 19-én forró hangulatú találkozóra jött össze huszonöt, majd még öt-hat óvatos érdeklődő, hogy kérdéseket tegyen fel a két kedves meghívottnak: Kalász Mártonnak a Magyar Írószövetség volt elnökének, valamint a nem mindennapi temperamentummal megáldott L. Simon László költőnek és borszakértőnek (!), a Szövetség jelenlegi titkárának akiket az alaposan felkészült Lipcsey Emőke kérdezett ki a magyar írók jelenlegi helyzetéről. A közönség sem volt különb: elárasztották kérdéseikkel a titkárt és a volt elnököt. A vendégek enyhítettek az est forró hangulatán jól kiválasztott verseikkel, amelyeket természetesen ők olvastak fel. Kellemes élményben volt részünk. Számos kötetüket dedikálták a sorban állóknak...

 

A következő nap, 20.-a is kellemes estét igért, de számomra egy nagy meglepetést is szerzett: Török Éva Cecília pakolta ki több bőröndből a saját és több Erdélyben maradt népművésznek a munkáit, és helyezte el azokat csalogató-ízlésesen, hadd vásárolja, akinek tetszik! Ami nekem a meglepetés volt, Éva Cecília előadása az ősi rovásírásokról, nyelvünk megdöbbentő japán és indián kapcsolatairól, angol és más tudósok erről alkotott véleményéről. De ez csak a kezdet volt. Megtanultuk értelmezni a kopjafák alaki jelentését, a székelykapuk szinte nyitott könyvhöz hasonlítható közléseit; számat tátottam a festett húsvéti tojások mintázatának értelmezésétől, valamint attól, hogy a kalotaszegiek, székelyek általában és a Kaukázus környéki népek (!) is azonos mintákat használnak. Azután még sokáig beszélgettem az előadóval. Alig akartam elengedni. Két nappal később ismét hosszasan beszéltettem, mert tudása határtalan. Ezért merem állítani, hogy Török Éva Cecília tudásának csak egy kis hányadát tárta elénk, mert félt, hogy elfáradtak hallgatói. Pedig senki nem ásított, senki nem ment haza: ültünk és hallgattunk, vagy csodáló-kiváncsi kérdéseket tettünk fel. Sok sikert neked, Éva Cecília! Üdvözöljük Székelyföldet!

 

Török Éva Cecília előadása a kézművességről

 


Több kézműves munkáját csodáltuk: Hiripi Zsuzsanna, Sályi Erik Róbert és Sályi Panna kerámiáit, Makó Csaba fafaragásait, Lévai József bőrdíszműveit és Szallós Eszter gyöngyfűző, babakészítő munkáit...ja, és el ne feledjem: Török Éva Cecília nemezelő alkotásit...

 

Kedden, 21-én este már 18 órakor huszonöten (+ későnjövők) ültünk a Stadsbibliotek egyik kijelölt sarkában, ahol a Sällskap för ungersk litteratur társrendezésében Sall László köszöntötte az érdeklődőket. Kádár Péter olvasott fel néhány verset a „Hemlöshetens sånger” c. kötetéből. Péter mindig is az irodalom közelében élt, hiszen évtizedeken keresztül könyvtárvezető volt és maga is számtalan kiváló költemény szerzője.
Péter után a már mindannyiunk számára ismerős költő-fordító, Ove Berglund emelkedett szólásra és ízes hangján felolvasott néhányat a saját Weöres Sándor-versfordításaiból, amelyeket a „Det Högre ljuset” c. kötetében jelentetett meg nemrég.


Sajnos, Daniel Gustafsson Pech nem jöhetett el, hogy felolvassa a Villányi László verseinek svéd fordításait, amelyek közül végül Sall László olvasott fel egyet, majd sietett a Kronhusgatan 2.-be, ahol a Cosmopolitan Galériban már kezdődött is György Ullholm Kamilla nyelvész, a Stockholmi Egyetem doktoranduszának sok meglepetéssel szolgáló előadása a göteborgi és stockholmi magyar / svéd-magyar családok körében végzett kutatásairól. Sokáig tartottuk vissza kérdéseinkkel...

 

György Ullholm Kamilla nyelvész előadása

 

 

Szűcs Sándor a göteborgi Gyllene Prag étterem szakácsa. Nem csak főzni tud, de beszélve étvágyat gerjeszteni is. Tudja, miről beszél. 22.-én a Föreningen Polska Katoliker épületében találkozhattunk vele. A szakmai tudás bemutatása után harmincnyolcan fogyasztották palóclevesét. Köszönjük, nagyon jólesett!

 

Szerdán, 23.-án a zene volt a főtéma. Az Artisten orgonatermében 80 néző előtt lépett fel Joó Réka - fuvola, Vági Orsolya – cselló, és akit jól megdolgoztattak a szólisták, a zongorakisérő, Almann Gergő. Mindhárman kétségtelenül magas fokon művelik a zene mesterségét és láthatóan otthon érzik magukat, ha ujjaikat hangszerükre helyezik. Többször hallhatták a közönség vastapsát, néha még felállva is, amely köztudottan a legfelső szintje a tetszés kifejezésének.

 

Komolyzenei koncert: Vági Orsolya, cselló, Joó Réka, fuvola
és Almann Gergő zongora.

 


Mivel magam is karvezető vagyok, elképzelheti az Olvasó, mekkora meglepetés volt számomra, amint a szünet után csak jött, csak folyt befelé a fiúk-lányok sora s végül ott állt előttünk huszonnyolc fiatal, meg három tanár, kettő hangszerrel a kezében:  a Kortedala Musikklassens Kör. Öt darabot énekeltek. Mind az ötöt magyarul! Miért is szégyenkeznék miatta, hogy már az első harmóniáktól könny fakadt a szememből és azután még sokszor.
Hej, néha olyan jó érzés magyarnak lenni...

 

Kortedalai Zeneiskola Kórusának fellépése a komolyzene
koncerten.
 

 

Azután még több hangszeres zene is következett Réka, Orsolya és Gergő jóvoltából. Bartók Béla-Paul Arma, Kodály Zoltán, Franz Doppler művei után elérkeztünk a záródarabhoz: Sven-Erik Bäck: Sentire. Figyeltünk. Hiszen a fuvolás és a csellista egymással szemben ült le, míg Gergő a zongoránál - úgy tetszett - hangoláshoz kezdett. Derékig benne volt a hangszerben. És egyszerre váratlanul belecsapott a billentyűkbe. Ettől kezdve nem volt megállás. A szerző bizonyára komolyan gondolta, de a zenészek is derekasan megdolgoztak a tapsért. Óriási volt a siker! Le a kalappal! A nyolcvan néző állva tapsolt!

 

Csütörtökön, 24-én este, a már említett filmet nézte meg a közönség a Haga Bioban: a Bartis Attila regényének alapján készült „Nyugalom” címűt.

 

Pénteken, 25-én délután a Cosmopolitanban a Tavaszi Szél gyermek tánccsoport fellépésében gyönyörködhettünk, persze legjobban a szülők...


Ugyanitt 18.00-kor következett a Bartis Attilát faggatók sora, majd pedig a már leírt kellemes és kötetlen társalgás, evés, ivás. Közben kellemes zene szólt a háttérben, amelyet Mészáros László állított össze. Itt került sor arra is, hogy kisorsoljuk, ki nyerte az Orbis Resor által felajánlott kétszemélyes budapesti hétvégi wellness utazásra szóló jegyet. Nos, a nyertes: Balogh Nóra. 

 

Mindannyiunk boldogságára svéd partnereink mellett nem maradhat kimondatlan, hogy a budapesti Balassi Intézet nagylelkű anyagi támogatása, valamint a Filmúnió önzetlen segítsége nélkül az ötödik Magyar Hét nem sikerülhetett volna ilyen nagyszerűen. Köszönet érte!

 

Óvári Erzsébet látogatása a Balassi Intézettől

 

 

Naponta találkozhattunk és élvezhettük Sike Tamás pincészetének és a Pogácsának (Fornetti) jelenlétét. Nekik is nagy köszönet jár. Sokáig emlékszünk még e finom ízekre!


Visszagondolva a Magyar Hetet megelőző időszak forró hangulatára, a lelkes szervezőkre, Csata Attila, Fülöp Éva, Fülöp Géza és Sternbeck Ildikó jut eszembe. Kók György mindig-készenléte már szinte fizikailag is becsülendő segítség volt. A Bajor-Nagy házaspár, Frankl József, Pázsit Mária és Pusztai István közreműködését hálás köszönet illeti. Külön köszönet Sall László programfelelősnek, aki minden tőle telhetőt megtett a sikeres hu.se.t megszervezéséért.


És köszönjük a több mint 770 magyar és svéd lelkes látogatónak, nézőnek, akik megtisztelő figyelmükkel végigkísérték rendezvényeinket!


Emlékszem, hogy már a hu.se.t 1 és 2-ről írt cikkek végén is így fejeztem be: Sall Lacinak, az értelmi szerzőnek (aki persze közben végzi napi munkáját), „megint van egy ötlete...”


Hogy van, azt az is bizonyítja, hogy már meg is van a hu.se.t jövő évi rendezvényeinek honlapja...


Na, jó! Akkor most mondjuk együtt: Hej, olyan jó érzés volt magyarnak lenni ezen a héten...

 

Maróti László   
Göteborg

                       

    
Fő támogatóink: Göteborg város önkormányzata, Nyugat-svédországi Régió, Balassi Intézet, ABF, Svédországi Magyarok Országos Szövetsége, a magyarországi Filmunió, a Magyar Köztársaság svédországi Nagykövetsége, Musik i Väst, Orbis Resor, Malév, Danubius Hotels.


Támogatóink: Pogácsa/Fornetti, Move & Walk, Sällskap för ungersk litteratur, Sike Tamás pincészete, Gyllene-Prag és http://www.ungerskmat.se/, Dr. Révész Péter, Papp István, Kók György.