A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Szentiványi Gábor Magyarország új stockholmi nagykövete

 

2009. június 12-én Szentiványi Gábor, a Magyar Köztársaság új stockholmi nagykövete átadta megbízólevelét XVI. Károly Gusztáv svéd királynak.

 

A stockholmi királyi palotában a svéd államfő félórás magánkihallgatáson fogadta a magyar nagykövetet, amelynek során érintették a sokoldalúan fejlődő magyar-svéd kapcsolatokat, a magyar és svéd európai uniós elnökségek kínálta együttműködési lehetőségeket, illetve a nemzetközi közösség figyelmének középpontjában álló olyan témákat, mint az energiabiztonság és klímaváltozás kérdésköre. Megbízólevelének átadását követően a nagykövet fogadást adott a svéd kormányzat képviselői, a DT meghívott tagjai, illetve a svédországi magyar közösség képviselői részére.

 

Szentiványi Gábor

 

Szentiványi Gábor 1952-ben született. 1975-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán és még abban az évben a Külügyminisztérium munkatársa lett. 1976-81 között Magyarország bagdadi nagykövetségén dolgozott, majd 1982-85 között a Külügyminisztérium Protokoll Főosztályán látott el feladatokat. 1986-91 között hazánk washingtoni nagykövetségén sajtóattaséként szolgált, 1989-től ő látta el a külképviselet szóvivői feladatait. 1990-ben tanácsosi rangot kapott. 1991-94 között a Burson-Marsteller, a világ egyik legnagyobb public relations vállalatának budapesti irodáját vezette. 1994-97 között a Külügyminisztérium szóvivője, illetve 1995-től a Sajtó- és Nemzetközi Tájékoztatási Főosztály vezetője. 1997-2002 között londoni nagykövet, 2002-04 között külügyi helyettes államtitkár. 2004-07 között hágai nagykövetként, ezt követően 2009-ig a Külügyminisztérium szakállamtitkáraként dolgozott.

 

Szentiványi Gábor a Magyar Külügyi Társaság és a Magyar Atlanti Tanács tagja.

Nős, két felnőtt gyermek édesapja.


Szabadidejét szívesen tölti történelmi tárgyú könyvek olvasásával, dunai hajózással, illetve halászlé főzéssel.

 

***

 

A Magyar Köztársaság Nagykövetsége Konzuli Osztályának elérhetőségei Stockholmban:

 

Postacím: Box 241 25, 104 51 Stockholm
Látogatási cím: Laboratoriegatan 2, 155 27 Stockholm
Ügyfélfogadási idő: hétfő, szerda, péntek 09-11 óra
Telefon (08) 663-66-39
Telefonidő: Hétfő, Szerda 13-15, Kedd, Csütörtök 9-12 Fax: (08) 661 -80-62
Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/stockholm
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. december 14.
Kedves Híradó Olvasók! Most már igazán itt van a legsötétebb évszak, de közeleg a karácsony és a téli napforduló is, amikor lassan győzedelmeskedik a fény a sötétség felett. Készíthetjük az adventi koszorút is, hiszen hamarosan meggyújthatjuk rajta az első gyertyát.…
Tovább
A Világfa

A Világfa

Könyvespolc 2024. december 14.
A Világfa, vagy Életfa szimbóluma mély gyökerekkel rendelkezik a világ számos kultúrájában és spirituális hagyományában. Ez az archetípus nem csupán egy fa képét jeleníti meg, hanem az univerzum szerkezetét, a létezés különböző szintjeinek összekapcsolódását és a spirituális utazás lehetőségét is.…
Tovább
A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

Képzőművészet 2024. december 16.
Tilajcsik Roland munkásságára és műveire a Göteborgi helyi sajtó (GP) hasábjain keresztül lettem figyelmes, úgy másfél, két évtizede. Az egyik gránitszobra helyet kapott egy lakótelep terén. A fotóról rögtön leolvasható volt, hogy nem akármilyen szobrászművész munkáját avatták fel. A férfihát-akt…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME