A stockholmi kultúrfesztivált lezáró könyvvásáron végigsétálva, hirtelen egy piros ingbe és zöld nyakkendőbe öltözött férfin akadt meg a szemem, akinek a könyvasztalát magyar zászlók díszítették. Odaléptem hozzá, beszédbe elegyedtünk, és egy végtelenül érdekes élettörténet tárult fel előttem. Hans Nylén - így hívják az illetőt - sundsvalli származású, jelenleg Göteborgban élő zenetanár, aki a nyolcvanas évek elejétől rendszeresen látogatja Magyarországot, főképpen Budapestet, és a nyelvünk és kultúránk nagy barátja. Ékes magyar nyelven folytattuk tehát beszélgetésünket. Budapestről szóló rendhagyó útikönyvét mutatta be a vásáron - sajnos, mire odaértem, minden példány elkelt...

 

Kitekintés a Margit-hídról

 

 

- ”Volt egy feketehajú hölgy…”Vagyis egy véletlen folytán. Egyszer egy barátommal azon tanakodtunk, hova utazzunk a nyári hónapokban hogy – szokásunkhoz híven - utcai zenészekként muzsikáljunk. Munkahelyünkön, a Hammarkull iskolában tanakodtunk ezen, amikor kolléganőnk – a fekete hajú – azt mondta, hogy menjünk (természtesen) Budapestre, ahol majd a szülei Mecset utcai otthonában lakhatunk, a Margit-híd közelében.

Leautóztunk hát, és 1984 július 1-én megvolt a bemutatkozásunk, a Váci utcában. Nem tudtunk arról, hogy éppen attól a a naptól engedélyezték a hatóságok, hogy külföldiek az utcán muzsikálhatnak. A rendőrség sem volt még egészen tisztában ezzel az újdonsággal, mert rögtön belénk kötöttek. A járókelők persze segítségünkre siettek, de végül egy civilruhás rendőrnek sikerült lecsillapítania a kollégáit. Hihetetlenül sok pénz kerestünk (erkölcstelenül sokat), hiszen pár óra alatt összemuzsikáltuk egy ottani tanár egyhavi fizetését. Bekerültünk a mozik beveztő hírösszeállításába, és a tévéhíradó amolyan nyugati különlegességként adott hírt rólunk. Utólag persze megértem, hogy nem annyira a tehetségünket, mint inkább fellépésünk szimbólum-mivoltát értékelték.

 

 

- Elsősorban az ételek, aztán a csütörtök és rendőrség szavak, az alacsony árak – no meg az a szeretetteli fogadtatás, amelyet mindenhol tapasztaltunk. Az élményeket persze egyfajta Kelet-Európa iránt érzett romantikus szemlélet is táplálta, emlékezetes volt áthaladni a országot Ausztriától elválasztó senki földjén, és megérkezni az első magyar városba, Kőszegre. Természetesen történelmi érdeklődésem, a második világháború eseményeinek megismerése, Wallenberg munkássága, az 1956-os forradalom mind-mind hozzájárultak az élményhez. Aki Budapest utcáit járja, az egy történelmi utazáson vesz részt.

 

 

 

- Első látásra!

 

 

- Nemrég megnyertünk egy EU-s pályázatot, ami azt jelenti, hogy a budapesti Leövey Klára Gimnázium tanulói és a mi iskolánk tanulói vegyes munkacsoportokat alakítva közösen fogják tanulmányozni az unió Emberi jogi chartáját. Remélem, sikerül közelebbről megértenünk, hogy fiataljaink – eltérő származásuk, kultúrájuk ellenére is – miért értékelik nagyjából azonosan egyéni életüket, mindennapjaikat. Vagyis azt, hogy mit jelent manapság Európában tizenévesnek lenni.

 

 

- Újraírom az említett könyvemet, amely Budapest bortom turiststråken 3 címmel karácsony előtt fog megjelenni, és ami éppen a budapesti hétköznapokról szól. Minden kerületbe ellátogattam, és megpróbáltam sajátos egyéniségüket megragadni és bemutatni. Minden városrészben vannak olyan útvonalak, amelyek feltárják a látogató előtt a hétköznapok forgatagát. Emberek kérdeztem arról, hogy miként látják Magyarország jelenlegi helyzetét, különösen a jobboldali kormányátvétel és a szélsőjobb erők előretörése után. De természetesen külön fejezetben írok mintegy 300 vendéglőről, falatozóról és kávézóról is.

 

 

- Amint már említettem, 1984-ben, 26 évesen jártam elôször Magyarországon. Természetesen a politikai változást tartom a legfontosabbnak. Első látásra minden szabadabbnak tűnik, de a társadalomban sokminden rosszabbra fordult. Valószínű, hogy ez is a szükséges, de igen bonyolult átalakulási folyamatnak az eredménye. A szegénység, az elégedetlenség, a türelem hiánya – hogy csak néhányat soroljak fel azokból a nagy politikai és gazdasági gondokból, amelyeket meg kell küzdeni. Sajnos, a politikai erőkből hiányzik a parlamentáris demokráciában oly szükséges kompromisszumkészség, és ez az ország kárára van. Szerencsére mindaz, ami a mindennapok hangulatát jelenti – vendéglői étel, sör, fürdők, közszállítás, piacok, önkiszolgáló éttermek –, a nehézségek ellenére is őrzi egykori varázsát.

 

 

- Egyszer a Gellért vendéglőjében tíz személy részére fizettem egy díszvacsorát, csupa húszforintos érmével, amit utcai zenészként kerestünk a Vörösmarty téren. A gúlákban álló forintosok láttán a pincer önmagán kívül volt, de én már megtanultam a leckét, és azzal nyugtattam, hogy “Aprópénz is pénz”…

 

 

 

- A parlamentáris demokráciát, hogy a pártok kompromisszumokat tudjanak kötni egymással az ország érdekében.

 

 

- A közszállítást, a vásárcsarnokokat és az önkiszolgáló éttermeket.

 

 

- Könnyű a választás: Székelygulyás, Tokaji, Radnóti és Vásárcsarnok.

 

 

Sántha Hanga