Pákh Ervin értelmiségi család első gyermekeként született Komáromban,1923 ban. Szülővárosában, a családi birtokon nevelkedett; a gimnázium elvégzése után a Ludovika Katonai Akadémia hallgatója lett.

"Mindannyian emlékszünk huszáros tartására, józan gondolkodására"

A második világháború javában folyt, amikor Ervin hadnagyként elvégezte az akadémiát. Természetesen azonnal katonai szolgálatra rendelték. 1944 ben súlyosan megsebesült ; felépülése után újra a frontra vezényelték. A kapituláció Ervin századát az osztrák-cseh határon érte; ekkor Ervint szovjet hadifogságba esett. A Szovjetunióban több munkatáborban is raboskodott.

Jó fizikumának és fiatalságának köszönhetően túlélte a rabságot és 1947 ben hazatérhetett szülőföldjére. Édesanyját, sajnos, nem láthatta viszont, mert őt a kommunista megszállók kivégezték.

Az új kommunista hatalom a családot osztályidegennek bélyegezte, és minden vagyonát elkobozta. Ervin eleinte kocsis lett az elkobzott birtokon, később aztán Csepelen kapott munkát. Itt kitanulta a marós szakmát, amit később is jól hasznosított.
 

1956 októbere Csepelen érte. Itt is sok elégedetlen munkás zúdult fel akkor a kommunista önkény ellen; munkástanácsokat és önvédelmi bizottságokat hoztak létre. Ilyen csoportnak lett – katonai képzettségével -Ervin a vezetője.
 

A harc a szovjet túlerővel szemben kilátástalan volt,a forradalom elbukott. Jött a bosszú, az öldöklés, és aki tudott, menekült. Több, mint kétszázezer magyar hagyta el hazáját, közöttük Ervin is.

1956 decemberében Ervin Bécsen keresztül Svédországba került. 1957 februárjában már a södertäljei Scania Vabis teherautógyárban dolgozott, mint marós. A svéd nyelvet gyorsan elsajátítva sok honfitársának segített munkához jutni és tolmácsként is enyhített magyar menekültek mindennapi gondjain. A Scaniához Ervin mindvégig hű maradt: innen ment tisztviselőként nyugdíjba.
 

Ervin igaz magyar volt, aki az emigrációban is megtartotta magyarságát és szervezője lett a svédországi magyar egyesületi életnek. Így lett ő az első svédországi bevándorló szervezet, a Södertäljei Magyar Egyesületet első elnöke (ezt a tisztségét több mint 43 évig betöltötte!). Az ő ötletére jött létre 1976-ben a SMOSZ, amelynek tehát alapító tagja és több mint két évtizedig vezetőségi tagja volt, akárcsak a Szabad Magyarok Tömörülésének.
 

Az együttműködés is fontos vezérelve volt: kapcsolatot épített és tartott a svéd hivatalos szervekkel, valamint egyéb bevándorló szervezetekkel. A södertäljei önkormányzatnál képviselőként részt vett a város vezetésében, és tagja volt a város bevándorlási bizottságának. Alapító tagja volt a Barátság Hídja nevű szervezetnek, amelynek célja a svéd társadalom és a bevándorlók közötti kapcsolatteremtés és kölcsönös megértés.

Hívő katolikus ember lévén részt vállalt a Södertäljei Katolikus Egyház vezetésében, buzgó templomjáró volt.
 

Nekünk, södertäljei magyaroknak sokat segített Ervin; mindig tanácsot adott és példát mutatott.
 

Ervin áldozatos munkáját több hivatalos elismeréssel, díjjal értékelték. Ilyen volt svéd részről az ”5 perc múlva tizenkettő ”-díj, amit a különböző emberek és kultúrák közötti kapcsolattermtésben végzett áldozatos és fáradhatatlan munkájáért kapott. A Magyar Köztársaság Emlékérmét hosszú élettevékenységéért ítélték oda neki. Egyéb magyarországi kitüntetést is kapott Ervin, de a legbüszkébb az ´56-os Emlékéremre volt: ezt azért kapta, amit ´56-ban a szabadságért tett.
 

Mindannyian emlékszünk huszáros tartására, józan gondolkodására, önfeláldozó munkájára, emberiességére, nagylelkűségére, becsületességére. Most, mikor örök nyugovóra tért, nehezen betölthetető űrt hagyott maga után.
 

Drága Ervin, emlékedet kegyelettel megőrizzük! Köszönjük, hogy jóbarát, tanácsadó és apai példakép voltál; köszönjük, amit értünk, magyarokért és egyesületeinkért tettél! Gondolatban velünk maradsz.
 

Isten veled, Ervin, nyugodj békében!

Budai Gábor