A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Négyestől Svédországig

 
Beszélgetés Zelei Mária nénivel, 1947-es magyar munkavállaló emigránssal
Néhány évvel ezelőtt egy újonnan szerveződött magyar társaságban arra figyeltem fel , hogy egy fiatal hölgy harmadgenerációs svédországi magyarként mutatkozott be. Ez különösnek, ugyanakkor örvendetesnek és bíztatónak tűnt. Gyorsan visszaszámoltam: kétszer 25-30 év, az már 50-60 év, nagyszülei tehát talán 56-nál is előbb érkezhettek ide. - De honnan, miért és mikor? És hogyan sikerült az unokának is tökéletesen megtanulnia magyarul, miért ragaszkodik a magyar társasághoz (is)? Sorjázó kérdéseimet leírtam, és eljuttattam újdonsült ismerősöm, Gabi nagyszüleinek, a Katrineholmban lakó Zelei házaspárnak. Mindketten nyolvcan év fölöttiek, szellemileg tökéletesen frissek, de lévén, hogy Jóska bácsi éppen kórházban volt, a válaszokat Mária néni küldte el szép, szálkás kézírással.
 
- Honnan, mikor, hogyan és miért jöttek ki Svédországba? És miért éppen Svédországba?
 
Egy dél-borsodi faluban laktunk, Négyesen, a szüleinknél. Mivel a mi családunkban szokás volt külföldön dolgozni, és édesapám is, nagyapám is amerikások meg kanadások voltak (ugyanígy a férjem anyai nagyapja is), mi is szerettünk volna külföldre menni dolgozni. Édesapám a ”cserevilág” idején megkérdezte az amerikai és a kanadai konzulátuson is, hogy van-e oda bevándorlás, de éppen akkor nem volt. Ott mondták neki, hogy a bácsi – mármint édesapám – ehhez különben is korán született. Ő erre hozzátette, hogy a gyerekei végett érdeklődött.
 
Később meghallottuk, hogy a svéd munkapiac mezőgazdasági és erdőmunkásokat keres. Jelentkeztünk a járási székhelyen, Mezőkövesden. Több orvosi vizsgálat után megfelelőnek találták a férfiakat; a feleségek és gyerekek mint hozzátartozók jöhettek. Négyesről öt munkás indult, három gyermektelen és kettő egy-egy gyerekkel. Egyedülállókat nem fogadtak.
 
- Milyen világot hagytak ott Magyarországon? Kiket hagytak otthon, szeretteket, és hogy alakult az otthonmaradt családtagokkal való kapcsolat az évek folyamán?
 
Szüleinket, testvéreinket és a szegénységet hagytuk otthon. Nem volt igavonó állat, legfennebb egy-egy fejőstehén, ha akadt, családonként. Ásóval, kapával műveltük a földet; napraforgót, kukoricát, takarmányrépát és konyhakerti növényeket termeszettünk.
 
f_20_3.jpg
Mária néni otthonában, Katrineholmban
 
- Milyen volt vagy milyennek tűnt Svédország abban az időben (gondolok itt az általános viszonyokra, a gazdasági helyzetre, a svédeknek a bevándorlókkal kapcsolatos álláspontjára, munkaerőpiacra stb.)?
 
Svédországban abban az időben, 1947-ben élelmiszerjegy-rendszer volt (egyébként otthon, Magyarországon is), bár a falusiak önellátóknak számítottak és még cukorjegyet sem kaptunk. Egy nagy tanyára kerültünk, 600 hektár termőfölddel, 600 fejőstehénnel, 20 lóval és 39 üszőborjúval. A négy fejőmunkás – mindeniknek hangszórós rádiója volt! – kíváncsian és kicsit gyanakodva nézett ránk, hogy nem rontjuk-e le az órabért. Ez ekkor 1,43 korona volt az istállóban. A munka reggel 5-kor kezdődött, hogy a tejesautó az 50 literes kannákat a sok tanyáról idejében bevihesse a tejüzembe.
 
- Többedmagukkal jöttek-e? Tartották-e a továbbiakban is egymással a kapcsolatot és tudnak-e még mindig egymásról? Találkoztak-e még önöknél is korábban kitelepült magyarral?
 
Öt, egyenként százfős csoportban jöttünk, egyhetes időközökben. Mi a harmadikkal érkeztünk; október 15-én hagytuk el Budapestet. Landskronában, a Citadellában helyeztek el először bennünket; innen jutottunk el közvetítők révén a különböző tanyákra.
 
A gyűjtőhelyről (ahol egy rend ruhát is kaptunk) aztán kikísértek bennünket Hessleholmra, a vonathoz. Lelkünkre kötötték, hogy Södertälje nevű állomáson szálljunk le – ott vár majd valaki a munkaközvetítőtől és útbaigazít. Ismételgettük az állomás nevét: Södertälje, - nehéz volt kimondani. Négyen utaztunk, egy másik falunkbeli házaspárral. Emlékszem, hogy a vonaton egy férfi vett nekünk két-két narancsot. Södertäljén a kalauz átadott bennünket az összekötőnek; ez elvitt egy cukrászdába, rendelt nekünk egy kanna kávét és egy tálcányi süteményt (akkor ismerkedtünk meg a ”kanelbullé”-val, a svéd fahéjas darázsfészekkel meg a Windsor-szelettel). Az órára mutatva megmagyarázta: ha ide ér a mutató, legyünk ismét kinn a peronon. Németül mondta – az uram a háborúból értett egy kicsit, így elboldogultunk. A megadott időben ki is álltunk a peronra,de előbb zsebkendőnkbe csavartuk a maradék kalácsot, gondolva a vacsorára – lesz-e vajon? Ismét a kalauzra voltunk bízva, aki feltessékelt a vonatra és elindultunk immár Eskilstuna felé. Itt tévedésből a külső állomáson szálltunk le mi négyen – nosza, szaladt az uram a tányérsapkás után, mutatta neki a vonatjegyeket, mire az a fülkéből telefonált a főállomásra és jött is értünk két autóval a munkaadónk és a fia. Mi, nők, az öregúrhoz ültünk be, a két férfi a fiatalhoz, és mentünk ”haza”. Őszi, esős este volt. A városban rengeteg biciklistát láttunk, a munkából tartottak hazafelé. Húsz kilométert autóztunk a sötétben, míg elértünk az urasághoz a kastélyba. Vacsorára zabkását, főtt tojást, tejet, sajtot kaptunk, aztán a gazda bácsi intett, hogy gyerünk.
 
Újra együtt akartunk utazni Jolánnal, a másik négyesi asszonnyal, de nekünk most az urammal a fiatal gazdával kellett mennünk – a szállásunkra (a másik házaspárt egy szomszédos gazdaságban helyezték el). Itt magyar szót hallottunk: egy balassagyarmati házaspár egy héttel előbb érkezett ide.
 
Minket állatgondozói-fejődei munkára osztottak be; eddigi útitársaink a szomszédban az üszőborjakhoz kerültek, de tulajdonképpen egy gazdasághoz tartoztunk.
 
Ez év karácsonyán az Eskilstuna Kuriren című lap riportot készített velünk; tolmácsként egy megmenekült zsidó fiatalember, Stern Salamon segített ebben. Ő különben bizonyos napokon a munkaközvetítőben is tolmácsolt.
 
Egy év múltán aztán a balassagyarmatiak elköltöztek és a négyesiek átjöhettek ide. Ekkor meg is szaporodtunk: nekünk fiúnk, a másik házaspárnak kislánya született. A babákat a Dániából átjött magyar pap keresztelte meg.
 
- Érkeztek-e akkortájban máshonnan is munkavállalók Svédországba és volt-e az ideérkezett magyaroknak velük kapcsolata?
 
A balti államokból folyamatosan érkeztek menekültek. A második munkahelyére például egy észt állatgondozó helyére állt be az uram 1949. november 1-én.
 
- Hogy sikerült megtanulni svédül? Hogyan fogadták Mária néniéketa szomszédok, munkatársak? Nem érezték-e egyedül magukat?
 
Minket nem tanítottak meg svédül. Az akkori minimszerelnök azt mondta, hogy ezeknek a dél-európaiaknak itt túl hideg van; két év után úgyis visszamennek; kár ezekkel bajlódni. Beszéltünk hát kézzel-lábbal. A szomszédok segítekkel az élelmiszerjegyek felhasználásában, hogy le ne járjanak. Mi, kenyérevő magyarok, szívesen elcseréltük a kávéjegyet lisztjegyre.
 
- Hogyan tartották a kapcsolatot az otthonmaradottakkal? Hogyan nevelték gyermekeiket és mennyire tartották fontosnak a megmaradást? Hogy sikerült az unokákban is kialakítani a magyar identitást?
 
Szorgalmasan leveleztünk a szüleinkkel, barátokkal. Nem érkezett meg ugyan minden levél, de mi azért folytattuk a próbálkozást. Két évet letöltöttünk az első munkahelyen, aztán úgy választottuk a következőt, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz az itt maradt három pár falubelinkkel meg néhány borsodi magyarral.
Itthon mindig magyarul beszéltünk. Amikor szülők lettünk, majd nagyszülők és dédszülők, akkor is. Édesanyáink 1958-ban meglátogattak bennünket – akkor találkoztak az unokájukkal. Boldogok voltak, hogy tudtak beszélni vele!
 
 
f_20_1.jpg
Zelei Mária és József 1947 decemberében,
a Fiholms Säteriben. Az Eskilstuna Kuriren
egykori felvétele.
 
 
1962-ben mi is hazalátogattunk a nyári szabadságon, 15 év után. Minden gyermek összebarátkozott a fiúnkkal. Szorgalmasan levelezett velük, végül csak egy kislánnyal folytatta a levélváltást. Fiúnk aztán három évre leköltözött Magyarországra és szakmunkásképző iskolába járt Miskolcon, majd 1969-ben feleségül vette levelezőtársát…
 
- Hogyan alakult az Önök és a többi munkavállaló magyar sorsa a továbbiakban?
 
Az ideérkezett 500 magyar erdő- és mezőgazdasági munkásból körülbelül 150 visszament. Jártak a követségről hozzánk agitálni, ígértek mindent, ha visszamegyünk. Volt, aki erdész akart lenni, aztán csak téesz-tag lett, meg is bánta, de túl büszke volt visszajönni 1956-ban; ivásra adta a fejét; már régen odavan. Négy év istállói munka után gyári munkára vágytak a férjek, de hogy hagytuk volna ott a tanyát a nagy lakáshiányban? Végül egy másik négyesi családdal közösen vettünk egy kis házat Vingåker-ben. Sorsot húztunk: nekik egy szoba-konya, nekünk két szoba-konyha jutott. A férfiak az SKF-ben (Svens Kullager Fabrik –Svéd Golyóscsapágygyár) helyezkedtek el és napi 25 kilométert vonatoztak ezentúl oda-vissza.
 
- Hogyan emlékszik vissza 1956-ra? Találkozott-e akkori menekültekkel?
 
Több 56-os magyart helyeztek városunkba. Egy házaspár a mai napig is itt lakik; az LM Ericsson telefongyárban dolgoztak.
 
- Mit jelent jó 60 év távlatából a szülőhaza, az anyanyelv és a választott haza?
 
Jó érzés magyarnak lenni. Mi nem megtűrt idegenek voltunk, hanem hasznos polgárai Svédországnak.
 
- Melyik a legkedvesebb otthoni , illetve itthoni emléke?
 
Legkedvesebb otthoni emlékem, amikor az uram hazajött a háborúból 1945 május 18-án, pünkösd péntekjén. Itteni legkedvesebb emlékem a fiam születése 1949-ben, Eskilstunában.
 
- Köszönjük szépen a beszélgetést, Mária néni!Mindkettőjüknek további jó egészséget kívánunk!
 
 Kérdezett: Sántha Judit
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME