A Kékvirág Anyanyelvi tábor idén 23. alkalommal került megrendezésre. Körülbelül negyven gyermek látogatott el a Hälleberga Tábortanyára augusztus 3-10. között, hogy a lelkes önkéntes segítők, vezetők kíséretében a magyar nyelv őrzésének és a rengeteg játéknak szentelje szabadidejét. A táborba ellátogatott Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Thuroczy Zoltán magyarság és kulturális ügyekért felelős diplomata, helyettes konzul, a SMOSZ-t Bihari Szabolcs elnök képviselte, s néhány napra beépült közénk egy négyfős, a Nemzetpolitikai Államtitkárság megbízásából forgató stáb is, hogy drónok és profi kamerák segítségével megragadja a Kékvirág lényegét, hogy mozgóképpé szelídítsék a rohanó időt.

A tábor augusztus 3-án indult az ünnepélyes zászlófelvonással, s augusztus 10-én zárult az ünnepélyes zászlólevonással. Az önkéntes segítők zömének már a táborkezdést megelőző napok a készülődés jegyében teltek – utazással, a helyszín előkészítésével, egymás megismerésével, csapatépítő estekkel. Aztán péntek déltől elkezdtek szállingózni a gyermekek, így másnap reggel, amikor a Hälleberga Tábortanya zászlótartó rúdjain felfelé igyekezett a svéd és a magyar lobogó, hirtelen hivatalosan is kezdetét vette a tábor – Tompa Anna táboralapító bevezető-köszöntő mondataival, Tompa Réka Orsolya főszervező iránymutató szavaival.

Jómagam önkéntes segítőként kapcsolódtam a tábori mindennapokhoz, ez volt életem első Kékvirág Anyanyelvi Tábora, így az első napok a munka mellett a tanulásról is szóltak. A tábort rajtam kívül két, Kőrösi Csoma Program ösztöndíjas társam is segítette: Sebestyén Marianna számára a harmadik tábort jelentette az idei, Tóth Csaba pedig szintén első alkalommal vett részt a Kékvirágon, s szakértelmével hozzájárult a Tompa Orsolya által vezetett konyha kiváló működéséhez, csapattársaival együtt finom falatokkal kényeztették a táborozókat. Balázs Lilla, szintén első kékvirágos pedig a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa.

Fotós érdeklődésemnek megfelelően első nagyobb feladatul a tábori tablóhoz szükséges fényképek elkészítését kaptam, így segítőtársaim zömét már az első órákban „falhoz állítottam” – ahogy valamelyikük viccesen megjegyezte.

A tábor idén megújult formában, forgószínpadszerűen tárta a gyerekek elé a magyar kultúra értékeit: a korosztály szerint négy részre osztott kékvirágosok egy-egy csoportja egyik nap az Anyaországgal, másik nap Erdéllyel, harmadik nap a Délvidékkel, negyedik nap pedig a Felvidékkel ismerkedhetett meg. A tábor témájának apropóját az adta, hogy közeleg a Trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója. Magyarország Kormánya ebből az alkalomból a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította a 2020-as évet. A Mariannával együtt kialakított állomáshelyünk az Anyaországot mutatta be – „óráinkat” azzal indítottuk, hogy a gyermekek származásáról érdeklődtünk. Mondanom sem kell, hogy a Történelmi Magyarország szinte egész területéről érkeztek ide, a messzi Svédországba nagyszülők vagy szülők…

A tábor egy hete pillanatnyi impresszió, gyorsan elszaladt idő – bemutatni is így érdemes, koncentráltabban egy mindent részletező naplójegyzetnél.

Hogyan is épült fel egy átlagos tábori nap? 7:45-kor kolompszó jelezte az ébresztő idejét. A reggeli toalett elvégzése s a szobák rendbetétele után következett a sorakozó, majd a reggeli – természetesen ima előzött meg minden étkezést. A reggeli áhítatot és közös éneklést a szobák ellenőrzése és pontozása előzte meg. Az áhítat vezetője a tábor lelkésze, a felvidéki Palcsó Attila volt. Attila mellett a tábor vezetője, Császár Sándor is gitáros kíséretet nyújtott a reggeli énekhez, amelyhez hangszerével a hét második felében az egyik ifi táborlakó, Altordai Özséb is csatlakozott. Ezt követően egy kis szünet után a Történelmi Magyarország fentebb felsorolt részeivel foglalkoztunk. Aztán sorakozó, étkezés előtti ima, ebéd.

Mivel alapvetően kegyes volt hozzánk az időjárás, s csak párszor volt esős idő, többször eljutottunk a közeli Orranäsasjön tavához, ahol kenuzás, pancsolás, úszás, napozás várt a lurkókra. Természetesen a Tábortanyán is számtalan programot szerveztünk: egyszer hétpróbát, másszor akadályversenyt, kézműves foglalkozásokat (fafaragás, néptánc, ritmusjátékok, körmönfonás, tulipános ládika festés). Számháborúkat is vívtunk, a tábortűz sem maradhatott el, a Ki mit tud?-on számtalan produkciót láthattunk. Kezemben a fényképezőgép mindvégig ott volt, felemelő érzést jelentett számomra az a közös képnézegetés, amikor a nagy sikernek örvendő akadályversenyről készült képsorozatomat vetíthettem le a gyerekeknek, akik így újra átélhették a napot, sok-sok kacaj közepette.

A tábor utolsó napján levetítettük a stáb ajándékát: Reviczky Gábor kifejezetten a Kékvirág Anyanyelvi Tábornak olvasta fel videóüzenetben Radnóti Miklós Nem tudhatom… című versét, az alábbi, megható szavak kíséretében: „Tiszteljétek választott hazátokat, de soha ne feledjétek el, hogy magyarok vagytok!” Ezt követően előadtuk ünnepi műsorunkat, majd Dr. Szilágyi Péter Nemzetpolitikáért Felelős Miniszteri Biztos Úr megtartotta beszédét, melyben köszönetét fejezte ki a tábornak, hogy segít a diaszpórában élő magyarság megtartásában, s a Magyar Kormány támogatásáról, a svédországi magyar diaszpóra iránt érzett felelősségtudatáról beszélt.

A tábori villanyoltások után a felnőttek mindig összeültek, s megbeszélték az aznapi eseményeket, megtervezték a következő napot, nem ritkán B-verziókat is összeállítva, esőnap esetére. Ezt közös éneklés vagy activity követte.

Úgy látom, hogy a Kékvirág hihetetlen módon hozzájárul ahhoz, hogy Svédországban is magyar maradhasson a táborba elhozott gyermek. A hit erejével megalapozott reggeli áhítatok során a magyar vers- és dalköltészet legjobbjai, könnyed, klasszikus magyar pop és rock slágerek közös éneklése történik. Nagy élményt jelentett számomra a mindennapi éneklés, ahogy megtaláltuk a közös hangot, mely a szombati előadáskor csúcsosodott ki. Természetesen ezeken az alkalmakon átbeszéltük a nehezebb szavak jelentését is, hogy ne pusztán érthetetlen szöveg maradjon a magyar nyelvet nem napi szintű iskolai rendszerben elsajátítók számára sem. Ezt segítik elő Tóth Ildikó, a „tábor nagymamájának” nyelvi feladatai is, melyek megoldásáért sok finomságban részesültek a szorgalmasok. Az irodalmi-történelmi-nyelvi foglalkozások, a kézműveskedések mind-mind a magyar kultúra egy-egy vetületével gazdagítják a táborozó gyermekek magyarságképét, identitástudatát. Erős alap ez, amelyre igaz életet lehet építeni – hiszen ezáltal teljesedhet ki, törhet elő a gyermekekben lévő magyarság.

Antal József