A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A Magyar Ház Közösségben munkába állt az új vezetőség

 

 

Elöl balról: Feldötö Emese, Móra Ildikó, Döry Gitta,
Pettersson Éva,Sallstig Edit, hátul: Török Ernő,
Balogh Péter, Miski-Török Ágnes.
A képről hiányzik Szentkirályi Csaga

 

A stockholmi Magyar Ház Közössége új mérföldkőhöz érkezett, mivel a márciusi közgyűlésen Kalocsi Gitta után alulírottat választották meg elnöknek. Tagjaink és a magam nevében is szeretném megköszönni Gittának 24 év önzetlen munkáját, fáradhatatlan tevékenységét, amit közösségünkért tett! Köszönet a távozó vezetőségnek a mérhetetlen sok munkáért, amivel lehetővé tették, hogy a Ház annyi értékes és érdekes rendezvény otthona lehetett.

 

Hála Istennek Gitta köztünk marad, mint a Ház gondnokságának elnöke, továbbra is kezében tartja az ingatlankezeléssel kapcsolatos tennivalókat.

Ez nagyon fontos, hisz a Ház mindnyájunk kis Magyarországa. Jó bemenni a Házba! Emlékezni a múltra a nemzeti ünnepeinken, részt venni különböző kulturális programokon, vagy csak találkozni egymással az egyesületi összejöveteleken. Büszkék lehetünk magyarságunkra, idegenben is megőrzött identitásunkra. Fontos, hogy része legyünk a svéd társadalomnak, de igen fontos gyökereink ápolása is!


Ebben a szellemben akar munkálkodni az új vezetőség is. Tudjuk, hogy nehéz lesz Kalocsi Gittáék nyomába lépni, de igyekezni fogunk! Az új vezetőséggel a Házba várunk minden magyar érzelmű embert nemre, vallásra, pártállásra való tekintet nélkül. Nincs helye szélsőségeknek, mindnyájunknak azon kell lennünk, hogy ápoljuk a magyar hagyományokat, felidézzük a magyar történelmünket, szellemiségünket.

Szeretnénk, hogy a Magyar Ház tagsága bővüljön; gondolunk itt idősekre, fiatalokra, diákokra, frissen érkezett munkavállalókra, akiknek vonzó műsorokat igyekszünk szervezni. Az egyik első tervünk a táncház rendszeresítése, ha lesz rá érdeklődés.


Őszre lesz a Magyar Ház Közösségnek honlapja, ahol tájékozódni lehet majd az aktuális programokról, történésekről. Ugyanott fel lehet majd iratkozni a Magyar Ház esemény-előzetesére, mely a küszöbön álló műsorokról tájékoztat e-postán. Addig is kérünk benneteket, hogy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írjatok, hogy felkerülhessetek az elektronikus levelezői listára! Ugyanide várunk bármilyen javaslatot, mind a működéssel, mind a műsorokkal kapcsolatosan.

A nyári szabadság utáni első rendezvényünk az Augusztus 20-i nemzeti ünnep. Erről, valamint az őszi programokról külön értesítést küldünk tagjainknak. Gyertek minél többen és gyakrabban, hogy valóban éljen a Ház!
A nyár közeledtével kívánok a Híradó minden kedves olvasójának jó pihenést, kikapcsolódást és aktív részvételt az őszi rendezvényeken!

 

Döry Gitta, elnök

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME