A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Kivételes egyéniség volt

 

Dugántsy Mária (1948–2011)
 
Ha lehetne a Sztüx túlsó partjára Kháron ladikján átkelt személyekkel – lelkekkel, árnyakkal – kommunikálni, akkor elmondanám Dugántsy Becker Mária tanárnak, nyelvésznek és műfordítónak, hogy ő volt az, akiről a stockholmi Peregrinus Klubról hírt adó szövegösszeállítás bevezetőjében, annak a legelején ezt írtam: „Egyenként fedeztem fel magamnak őket. Az Ilia-tanítvány bölcsészlányt, itt már asszonyt, aki távoli rokon népek rokon nyelveit beszéli, irodalmukat tanulmányozza és fordítja, sorsuk alakulását figyeli, aggódva, a közömbösség óceánjából kiemelkedő kicsiny és távoli szigetről, az uppsalai egyetem finnugor tanszékéről.” 
 
11jun (37).jpg
 
Azóta már nincs finnugor tanszék, beolvasztották a Moderna språk tanszékbe (hogy mitől modern például a lapp vagy a vogul nyelv, azt csak a klasszikus egyetemi rendszer felforgatói, az ún. bolognai folyamat mindentudói tudják), és ami szomorúbb, nincs már– legalábbis testi valóságában – Dugántsy Mária sem. Az idézett mondatot, akárcsak az egész összeállítást az azóta szintén megszűnt veszprémi folyóirat, az Új Horizont lapjain bizonyára nem vette észre, ezért mondanám el most neki; nem vette észre, mert ezer más dolga volt, három gyermeket nevelt és bocsátott útra immár felnőttként, svéd fiatalokat tanított magyar nyelvre, számítógépes távoktatási rendszert dolgozott ki azok számára, akik nem tudták a nyelvleckék uppsalai helyszínét hetente felkeresni – s mindezek mellett, mindezeken túl, igyekezett eleget tenni annak az önként vállalt, rettentően nehéz és hálátlan feladatnak, hogy egy kis finnugor nép, a mordvinok nyelvét és kulturális értékeit megmentse.
 
Aki nem érti ennek a – mindenekelőtt erkölcsi és metafizikai – jelentőségét, annak ott kellett volna lennie 1991-ben, nyomban Észtország felszabadulása után, az első finnugor fesztiválon Tallinban, s látnia kellett volna azt a tizenhét embert a színpadon, akik akkor még éltek a szintén finnugor nyelvet beszélő lív nemzetből, a nemzetük és nyelvük megmentésére már biológiaig képtelen legutolsókat az egykori, nem is túl régi Livónia lakosságából. „A sírt, hol nemzet süllyed el”, könnyező szemmel álltuk körül pár percig, és aztán elfelejtettük őket.
 
A mordvinokat még meg lehet menteni; bizonyára ezt ismerte fel Dugántsy Mária, amikor látogatni, tanulmányozni kezdte őket, még a volt Szovjetunióban, szembenézve egy ilyen vállalkozás minden nehézségével. Hogy most nem szovjet, hanem orosz hatalomnak vannak kiszolgáltatva, az semmit sem javított túlélési esélyeiken, és annak a lehetősége, hogy óriási területeken szétszórt, szinte mindenhol kisebbségbe került népességből nemzetté fejlődjenek, gyakorlatilag megszűnt. Egyetlen mód van a fennmaradásukra: nyelvük és kulturális identitásuk megőrzése – és ezért jelent hihetetlenül sokat számukra, hogy valahol Svédországban, valahol Magyarországon valaki érdeklődik irántuk, valaki lefordítja népmeséiket és kiadja valahol Európában (Az ezüstfogú lány, Budapest, 1990), valaki felfedezi, hogy múltjuk napfényesebb időszakaiból rájuk maradt hősi énekeiknek ma is van üzenetük számukra (A mordvinokról: jelen a múlt tükrében, Uppsala, 1998), s erről szóló átfogó tanulmányát nemcsak egy – szintén eléggé elszigetelt – rokon nyelven adja ki, hanem egy germán nyelven is (Eposet Sijazjar. Litteraturens roll i mordvinernas kamp för nationell identitet, Uppsala, 1999). Aki magyar létére netán továbbra sem érti ennek a tudományos, művészi, politikai és emberi-erkölcsi teljesítménynek a jelentőségét, annak csak azt mondhatom: gondoljon például a csángókra. Vagy a magyar kisebbségekre az utódállamokban.
 
Dugántsy Mária munkásságában, közleményei megjelenésének évszámából ítélve, jó évtizede mintha szünet állt volna be; én magam azt hittem, a magyar nyelv uppsalai távoktatásának megszervezése és működtetése foglalja le. Nem így volt. Lefoglalta az is, kétségtelenül, de valami alig elképzelhetően nagy és nehéz munkába fogott: egy újabb mordvin eposzt fordított, egy mordvin Kalevalának is nevezhető, ötszáz nagy formátumú könyvoldalra terjedő versezetet, amely főképpen abban hasonlít a Kalevalához, hogy gondosan összegyűjtött hiteles népköltészeti anyagból állította össze egy mordvin poeta doctus, egy tudós költő, mert lám, ilyen „kiművelt emberfő” is van köztük. A költő neve Alekszandr Markovics Saronov, az eposz – és a könyv címe Masztorava, megjelent Budapesten, 2010-ben, az Európai Folklór Intézet kiadásában, A világ eposzai sorozat hetedik köteteként.
 
A gyászban, a pótolhatatlan veszteség fájdalmában is milyen öröm a családtagok, a kollégák, a barátok számára, hogy a körükből túl korán kiragadott Dugántsy Becker Mária befejezhette ezt a munkát és megérhette a könyv megjelenését. Lelke, árnya ez év márciusában szállt Kháron ladikjára. Ha lehetne, szeretném elmondani neki: vagyunk néhányan, akik értjük és értékeljük, amit a Masztorava rövid előszavában összefoglalt számunkra: hogy az eposz címe, amelyet a kiadás a maga eredeti alakjában őrzött meg, magyarul azt jelenti: Földanya; hogy ez volt a neve a mordvin kulturális automóniáért küzdő mozgalomnak is, amelyet felszámoltak; és hogy mindazonáltal él az eposz, „népköltészetük művészi enciklopédiája, és ezzel a magyar kiadással nemcsak új köntösben jelenik meg, hanem remélhetőleg új életre is kel egy valamivel tágabb térségben”.
 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. december 27.
Uraji köd / Fotó: Antal József Kedves Híradó Olvasók!
Tovább
Tao Te King

Tao Te King

Könyvespolc 2022. december 27.
Pár útravalót már felpakoltam erre a képzeletbeli könyvespolcra azokból az olvasmányokból, melyek az embert az olvasás örömén túl, mintegy segítőtársként kísérhetik életútján. Szóba került már jó pár meghatározó név, eszme, vallás, de ma álljon itt egy igazi klasszikus, amely immáron…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Mindössze néhány héttel a rendkívül jól sikerült SOMIT családos tábor után egy hétvége erejéig (2022. október 21. és…
Újra elindulóban az ifik társasága

Újra elindulóban az ifik társasága

A tavaszi közgyűlésen bemutatkozott hat magyar fiatal, akik akkor lelkesen meséltek a jövőbeli céljaikról és arról, hogy miképpen…
Pedagógusok a házban

Pedagógusok a házban

A jó pedagógus olyan, mint a télen a kamrában lógó szárazkolbász, szalámi: minél több van belőle, és minél…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME