A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Aurora Borealis. A nagy északi túra

Ha azt írnám, hogy mindig is látni akartam az északi fényt, vagy hogy egyik legfőbb álmom volt, hogy lássam, nem mondanék igazat. Viszont már gyermekkoromtól vonzott az északi tajgák fenyvesekkel tarkított hófehér hidegsége, kristálytisztasága. Aztán itt, északon eszembe jutottak a régi álmok, a földrajzkönyvek. Ekkor már vágytam látni a sarki fényt. Nem kellett hozzá más, mint néhány ember erős összefogása…

1-2

December 31-én Budapesten repülőre szálltunk két ösztöndíjas társammal s az egyikük ismerősével, és Stockholmban töltöttük a szilvesztert. Az éjfél már az ágyban ért, hiszen másnap hajnali négykor indultunk neki az északi kalandnak, autóval. Első állomásunk (Luleå) eléréséhez 900 km-t kellett leküzdenünk. Hiába haladtunk egyre északabbra, +2 foknál nem akart lentebb menni a hőmérő higanyszála. Aztán 10 óra magasságában tartottunk egy pihenőt, hogy nyújtózzunk egyet, illetve közben azért szépen behavazott tájra értünk már, befagyott tavacskával körítve.

Valahol Luleå közelében ránk villogtak a szembejövők az autópályán. Lassítottunk, s jól tettük, mert egy kb. 10 példányból álló rénszarvas csorda legelészett az út mellett, nyugodtan sétálgatott az út közepén. Mindig azon a képen időzöm el, amelyiken egy fehér színű rénszarvas látható – agancsa olyan vörös, mint a körülötte lévő fenyők törzsei, bundája olyan piszkosfehér, mint az őt körülölelő, olvadástól sebzett hó.

A kis faházikónk (stuga) egy tó és egy erdő szélén állt, 5-6 kilométerre a város központjától. Koccintottunk az új évre, előkapartam táskám mélyén heverő anyósnyelvemet, s teletrombitáltam a szobát az újév hangulatával. Az utat szinte teljes egészében egyedül levezető sofőrtársunk, Csaba inkább a pihenést választotta, míg hárman nekiindultunk az éjszakai erdőnek. A nádas mellett haladtunk, ropogott a talpunk alatt a hó, a fejlámpával megvilágított moha, nyírfakéreg, tűlevélre keményedett jég jelentették az elsődleges fotótémákat. Dávid először járt még Svédországban, így a teljes újdonság erejével hatott rá ez a táj. 

Egy idő után megszűnt az út, helyét fenyőfacsemeték vették át, ezért úgy döntöttünk, visszafordulunk. Újra átmentünk a kishídon, eloszlott a felhő, s felbukkant a félhold. Az Aurora applikáció azt jelezte, van esély látni ezt az égi jelenséget – bár a térkép tanúsága szerint tőlünk pár tíz kilométer távolságra van rá igazán nagy remény. Kinn álltam a ház előtt jó háromnegyed órát, közben teljesen kitisztult az ég, egyre több csillag jelent meg az égen. Az északi fény viszont sehol. Ideje hát lepihenni…

01agancsa-olyan-voros

3

Annamarival befizettünk egy hótalpas túrára, az enyhe idő ellenére szerencsére még mindig akadt annyi hó, hogy meg tudjuk csinálni a túrát. Néhány perces magyarázat után magunkra varázsoltuk a hótalpakat, kezünkbe fogtuk a botot, s nekiindultunk a rengetegnek. Ez kissé költői túlzás, kitaposott ösvényeken haladtunk, bár néha azért letértünk, hogy kipróbáljuk magunk nagyobb hóban is. Egy városnéző túra során az épületek s a bennük élő-haló emberek történetét hallhatjuk, de egy pillanatra se higgyük azt, hogy a természetben nincs mit bemutatni, nincs miről beszélni! Túravezetőnk elmondta, hogy a fákról összegabalyodott kenderszálcsomók módjára alácsüngő zuzmók azt jelzik, hogy nagyon tiszta errefelé a levegő. Az egyik nyírfán odúszerű lyuk, vagy inkább lyukszerű kinövés tátongott. Erről azt tudhattuk meg, hogy ez a fák halálos betegsége, egyfajta rák, mely lassan felemészti a megbetegedett testet. Mivel a sejtek próbálnak védekezni, sokféle irányba rendeződnek a fa belsejében, így egy nagyon kemény faanyagot alkotnak – kiváló alapanyagot nyújtva a helyieknek a tradicionális, egy emberöltőig is kitartó fapoharaik elkészítéséhez.

03tbortz

Az emelkedő vége felé tartottunk egy pihenőt, rénszarvasbőr pléden ültük körbe a tiszteletünkre gyújtott tüzet, s forró vörösáfonya teát kaptunk, mellé pepparkakát. A forró italt a korábban említett hagyományos fapoharakra hajazó ivóalkalmatosságból kaptuk. Az eredeti poharak nem bírnák jól a gyakori mosogatást, ezért használnak modern darabokat. Nagyjából háromnegyed óra alatt értünk fel a tetőre, ahonnan a szemközti hegyek, fjällek, az alattunk terülő fenyves látványa fogadott. Az előre beszerzett szárított-füstölt marhaszeletkék kiváló ötletnek bizonyultak, jól csillapította az éhséget ez a kalóriadús eleség. Lefelé menet arról értesülhettünk, hogy valahol a környéken található Svédország legöregebb fája, ami (természetesen) egy fenyőfa. Maga a fa nem is túl nagy, a gyökérzete viszont annál kiterjedtebb. A fákon megtapadó zöld mohákra itt-ott jégcsap fagyott, némelyikük között vérvörös tetejű, apró gombák bújtak meg – mintha az élősködő mohán is megtelepedett volna egy másik élősködő: a fakéreg-moha-gomba hármasa szemet gyönyörködtető szimbiózisban élnek egymáson, egymásban.

04fakereg-moha-gomba

A túrát követően társaink eljöttek értünk kocsival, s együtt tértünk vissza Luleå óvárosába (Gammelstads Kyrkstad). Míg például Hollandia süllyed, addig ez a vidék emelkedik: Luleå egykori óvárosában kikötő volt, de a terület emelkedése miatt már nem volt hajózható, így arrébb költöztették a belvárost. Az egykori központ kiváló állapotban maradt ránk, nemhiába vált az UNESCO világörökség részévé. A környéket uraló, 14. századból származó temploma (Nederluleå Kyrka), rengeteg apró, takaros kis faházai csábítottak az időutazásszerű tekergésre. Néha annyira összeépültek a házak, hogy velencei callékhoz hasonló mód keskenyedtek szinte semmivé az épületek közötti terek. A hóolvadás miatt a terület nagy részét vastag jégpáncél borította, így nem ártott odafigyelni a sok látnivaló mellett a saját lépteinkre is. Itt értek utol minket a lemenő nap utolsó sugarai, a bíborvörösbe hajló égalja új hangulatot hozott a szellemvárosbéli bolyongásunkba. Végigsétáltunk a kivilágított szabadtéri múzeumon, azonban a máskor látogatható épületek már zárva voltak. E tartalmas napot követően hazafelé vettük az irányt.

05Nederlule-Kyrka

Ezen az estén Csabával mentünk el egy kisebb éjszakai túrára – a közeli fenyvesben romos, elhagyatott faházakat találtunk, horrorfilmekbe illő díszletként meredtek a sötét északi éjszakában. A tető már omladozott, hiányoztak az ablaküvegek, a szobák is teljesen felforgatott állapotban voltak, de némely falvédő, textilfalikép, épen maradt kandalló fájóan árulkodott arról, hogy hajdan szebb napokat is megélt mindegyik rommá lett ház. Ezúttal a másik irányban vágtunk neki a sötét erdőnek, egészen a magaslesig. Felmentük a les legtetejére, mely költési vagy vonulási időszakban ideális madárles. Természetesen most nem láttunk mást, csak a sötétbe burkolódzó havas tájat, melybe zseblámpánk fénye hozott némi világosságot.

 

4

Egészen megszerettük a kis stugát, azonban ideje volt továbbállni. Felkerestük a Lule folyót (Luleälven), kíváncsiak voltunk a háttérben megbúvó hatalmas, jégtörő páncélos hajókra. Mindegyiket egy-egy skandináv mitológiai alakról nevezték el (Ymer, Atle, Frej, Oden). Mint Svédországban nem egyszer, s nem egy helyütt tapasztaltam már – nem lett volna feltétlenül olyan hideg, ha nem fúj annyira a szél. A kikötő havas mólóin sétáltunk, beljebb és beljebb. Megdermedt hullámok, összefüggő jégpáncéllá fagyott folyó emlékeztetett arra, hogy egyre északabbra járunk. A folyóparton vadiúj luxusapartmanok sorakoztak, itt-ott még látni lehetett, hogy az építkezés jelenleg is zajlik. A járdát is vastag jégborda borította. Kicsit rámerészkedtünk a befagyott folyóra, ahol többen korcsolyáztak, fakutyáztak. A hideg elől Luleå katedrálisában találtunk menedéket, hogy aztán egy bevásárlás után Abisko felé vegyük az irányt.

Már bántuk, hogy nem tankoltunk Kirunában, ugyanis Abisko egyetlen benzinkútján – igazából érthető üzleti okokból – barátságtalanabb árak fogadtak. Apró bosszúságunk hamar elpárolgott, mikor is a fényképfájl exif adata szerint 21:44-kor megpillantottuk az északi fényt. Egy-két utcai lámpa fénye halványított rajta, s amúgy is kissé gyengébb volt. Visszanézve az első képeket, egy zöld homály bámul rám. De kinek járt ilyen akkor az eszében? Mindannyian bámultuk a csodát. Aztán folytattuk az utat a közeli hostel felé, mert késésben voltunk. Meglepődtünk, mikor kisült, hogy a zuhanyzó az épületen kívül található… Hamarosan rájöttünk azonban, hogy egyáltalán nem kényelmetlen ez így – az esti egyórás szaunát követő zuhany után jóleső érzés átsétálni a karcos hidegben a szomszédos épületig vagy a szaunából kilépve anyaszült meztelenül meghemperegni a szűz hóban. A hostelszobából a vasútállomásra láttunk. Azt gondoltam, itt biztos gyér lesz a forgalom. Nem így lett – a tehervonatok sűrűn váltották egymást. Az abiskói hóviharokban olyan hangulata volt az egésznek, mint valami amerikai westernnek. Csak itt homok helyett hó, forróság helyett pedig csontig hatoló hideg fogadott. Egyébként a szokatlanul enyhe télnek köszönhetően Abiskóban sem nagyon volt hidegebb -10 foknál. Szélcsendkor egész fotósbarát időjárás volt ez… Csaba talált közben egy kilátópontot az Abisko Nemzeti Parkban. 2020. január 4. 00:20 perckor készült az első értékelhető képem az Aurora Borealisról. Nagyon illékony tüneményről van szó. Elég egy borulás vagy még inkább egy hóvihar, s volt, nincs. Hiába jelzi a telefon, hogy most erős az aktivitás, ha az időjárás nem kegyes. Velünk abszolút az volt.

10ho-vast

5

Délelőtt felfedező útra indultunk. A hostel feletti helikopterleszálló-pálya környékén vezető turistautakat méteres hó fedte, melybe minduntalan lesüllyedtem, így végül úgy döntöttünk, hogy leugrunk Svédország hatodik legnagyobb tavához (Torneträsk). A jellegzetes, színes svéd faházak oldalát, ajtajait vékony hó- és jégréteg borította. Habár sarki éjszaka volt még, eléggé az utolsókat rúgta már, volt kb. négyórás „világosságunk” is – igazából olyan, mint mikor Göteborgban hetekig borult az idő… Acélos szürke égbolt, hófödte, erdő borította fjällek a háttérben, előtte a befagyott tórészlettel, s kis faházikókkal. A tóparton rettentően fújt a szél – rá tudtunk támaszkodni, annyira. -10 fok? Szélben minimum -20 fok volt ez inkább vagy annál is hidegebb!

Elmentünk szaunázni, hogy kiengedjük átfázott csontjaink. Osztrák leányzók lelkendeztek, hogy hármas északi fényt láttak. Egy svéd srác azt mesélte amerikai barátnőjének, hogy ahol ő él, olyan csendes, hogy hallani is lehet, amint serceg az északi fény… A szauna után gyorsan felöltözünk, s megyünk fényvadászatra. Tudtam, hogy az északi fény csodálata helyett sokszor annak megörökítésével leszek elfoglalva. Azok a képek, melyeken az Aurora Borealis és a csillagok egyszerre vannak jelen, vagy amikor a fény olyan igazán mélyzöld, káprázatosak.

07Tornetrask

Lementünk a tóra. Rövid időn belül hózápor takarta el előlünk az északi fényt. A többiek feladták, visszaindultak a hostel felé (mint utóbb kiderült, fentebb ők is megálltak, mikor újra láthatóvá vált a fény). Én a tónál maradtam, mert szerettem volna ebben a környezetben is megörökíteni a csodát. Valamivel enyhébb volt a szél, mint nappal, de így is kitartóan fújt. Rajtam kívül csak néhány fotós volt még jelen. A Hold az első negyedben állt, mivel fehér fénye nagyon elütött az északi fény zöldjétől, egyik közös kép sem lett vállalható róluk. Élőben viszont csodás látványt nyújtottak. Egyszer csak delejes erővel húzta maga felé a tekintetem az ég, a zöldbe borult horizont. Csak bámultam az északi fény táncát. Koncentrikus körök forogtak egymással ellentétes irányban. Ha szaladunk, s lenézünk a földre, láthatóvá válik a haladás. Ezúttal az ég szaladt a fejem fölött, miközben én fizikailag ugyanott maradtam. Hát így is lehet. Közeledett az égbolt és magam is felnőttem hozzá. A pillanat, amit sosem tudunk, mikor jön el, eljön-e egyáltalán. És megtörtént. Sosem felejtem el…

DSC011500001

Most már kéjelgek a zöld fényben: keresem a legtökéletesebb helyet, ahol a kamera egyszerre fogja be az eget az északi fénnyel és a csillagokkal, a jeges, fekete tavat, a partmenti sziklákat, a szemközti kunyhók fényét, a behavazott hegycsúcsokat – mindent. Ott vagyok én is ebben a helykeresésben, a világ befogásában, abban a kattintásban, ahogy hosszú záridővel digitalizálok egy darab időt.

 

6

Dáviddal úgy döntünk, hogy hótalpakat bérlünk a hosteltől, s nekivágunk a szobánk ablakából is jól látható U-alakú völgynek, a Lapporten-nek (Lapp kapu). Méteres hótakarón sétálunk, jó darabon a motoros és kutyás szánok nyomvonalán. Néha egy-egy motoros szán halad el mellettünk – az út két oldaláról várjuk „zsákmányunkat”, hogy fotómasináink gyomrába kerülhessenek sorozatfelvétel funkcióval. Időnként meg-megállunk visszatekinteni, hiszen egyre magasabbra jutunk, s ezzel egyenes arányban válik egyre csodálatosabbá a panoráma is – a csupasz, hóba gyökerezett fákkal, a tóval, a havas hegyekkel. A hófehér tájban a sötéten meredező fák nyújtanak vigaszt, illetve egy idő után a semmiből felbukkanó sötétszürke sziklák. Az egyik szikla mellett elhaladva két hófehér madár repül el hirtelen – ha a szikla nem állott volna nekik hátteret, valószínűleg észre sem vettük volna amúgy is múlékony jelenlétüket.

08trzok

Vizünk belefagyott a kulacsba, szerencsére a tea még bírja a termoszban. A hóból kibukó apró kövek, a jegesre dermedt szikla, a tápanyagban szegény talajban, mostoha időjárási viszonyok között törpeként létező fák adnak valami fogódzót ebben a szikrázó fehérségben. Mivel Dávid több hegyi túrát megjárt már, fájó szívvel, de beleegyezem, hogy forduljunk vissza a szerinte kb. 45 perc járásra lévő Lapporten kapujában – erősen szürkülni kezdett, majd menthetetlenül besötétedett. Már vártuk, hogy kissé amortizált, számtalanszor leoldódó hótalpainkat végre lecsatolhassuk a szánútra érve. A hóban hatalmas jávorszarvas nyomot fedezünk fel. Egy helyütt az út mentén be van szakadva a jég, s alattunk rohan egy patak. Ezen az estén már borult az idő, hózivatarok váltják egymást az éjben. A szokásos szauna után nyugovóra térünk.

09Lapporten

7

Abiskóban és környékén behavazottak az utak, jól jön a szegecses téli gumi. Finoman pirkadni kezd, így valamit elcsípünk a tájból, mely idejöttünkkor a teljes sötétség leplébe rejtette magát. Hihetetlen napfelkeltében, felhőkben, fényekben, csúcsokban, hegyláncokban van részünk. Elhaladunk Kiruna bányája mellett, majd nem sokkal tíz előtt begördülünk a Jéghotel (Icehotel) elé. Az északi túránk során itt volt a leghidegebb – a környéken egészen -17 fokban didergő völgyeken robogtunk át. Nem véletlen, hogy ide építették a Jéghotelt, melynek jégbástyája hirdeti, hogy már 30 éve várja a látogatókat. A Trónok harca Éjjeli Őrsége jut eszembe a hófalak tövében. Megvásároljuk a belépőt, de nem várjuk meg az idegenvezetést, hanem rögtön bele is vágunk a jégbirodalom önálló felfedezésébe, hiszen folytatnunk kell utunkat Umeå felé, ahol az aznapi szállásunk vár reánk.

11Jeghotel30

A jégbár üres, bejárjuk csarnokait, megcsodáljuk jégkristály csillárait, szobrait. A Jéghotelnek van egy hagyományos hotelrésze, s van egy tényleg jégből készült, mely nyáron egyszerűen beleolvad a környező tóba. Így minden szoba a pillanaté, a szobrok sem az örökkévalóságnak készültek, minden évben más-más alkotások láthatók. Amelyik szobában épp laknak, oda persze nem lehet bemenni. Mindegyik szobának külön neve van, mely tulajdonképpen a benne található műalkotások címe. A jégszobrok és jégfalak között, természetesen jégágyra helyezve, láthatunk egy matracot állatbőrökkel borítva, párnákkal a tetején.

13Jeghotelmedzaszoba

Egy kettészelt jégszarvas, ezernyi féle s formájú fedetlen női kebel, jégmedúzák… Kisétálva a hotelből egy szimplább jéghotel vár ránk, ahol az egyedi szobák mellett megjelenik a konzum, az egyformaság is. Egyik kedvenc szobám falai hangyabolyt mímeltek, benne hatalmas jéghangyákkal, a The Day After nevezetű szobában egy jegesmedve jégszobra kapott helyet egy hatalmas jéghegy tetején. Az abszolút kedvencem a szecessziós virágszimbolikában tobzódó jégverem volt, de különös hatású volt az arab formavilágot, sivatagi építészetet felelevenítő szoba is.

12AcsapataJeghoteleltt

Aztán folytattuk a road movie-k világát idéző autós utazásunkat dél felé. Egy-egy hollócsapat feltűnése jelezte az Umeå felé vezető úton, hogy nemsokára elgázolt rénszarvastetem(ek) mellett robogunk majd el, melyből jóízűen lakmároztak a fekete madarak. A fény látványa már bennünk volt, ott járta táncát lelkünk legmélyén. Éreztük, hogy szerencsések vagyunk, észak végtelenül kegyes volt velünk, hozzánk. Négyféle zenei stílus ölelésében haladtunk a végtelen felé…

 

 

Írta és fotók: Antal József

 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2021. április 03.
Kedves Híradó Olvasók!   Habár lassan azt sem tudjuk már megszámolni, hogy a koronavírus-járvány hányadik hullámánál tartunk, de az még biztosnak mutatkozik, hogy itt a tavasz, s március idusán megemlékezünk az 1848/’49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, eszményéről, a magyar szabadságért…
Tovább
Weöres Sándor: A teljesség felé

Weöres Sándor: A teljesség felé

Könyvespolc 2021. április 18.
„Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor…
Tovább
Cigonya

Cigonya

Képzőművészet 2021. április 18.
Tihamért gyerekként ismertem meg Magyarkanizsán, a hatvanas években. Ötödikes koromban lehetett az eszmélésem. Akkor már túl voltunk jó néhány korcsolyázáson a befagyott Körös jegén, jó időben pedig pecázni jártunk a Bányába, vagy a Slajcra, kis Tiszára (a Tisza holtága) vagy…
Tovább
Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Portré 2021. április 03.
A Stockholmi Magyar Háznak felbecsülhetetlen szellemi és gazdasági értéke van. Amikor annak idején sikerült megvásárolni, a svédországi magyarság úgy érezte, hogy ez egy talpalatnyi magyar föld Svédországban. Nem véletlenül… A Magyar Ház legfrissebb beruházási munkálatainak (tetőcsere) köszönhetően az épület készen…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább

Egyesületek

„Anya, mikor lesz újra magyar ovi? Úgy hiányzik...!”

„Anya, mikor lesz újra magyar ovi? Úgy hiányzik...!”

Már 2021-et írunk, de az elmúlt év eseményei továbbra is megnehezítik a mindennapjainkat. Ősszel ugyan még volt lehetőségünk…
Virtuális Nálad-Nálam, avagy az év első SOMIT találkozója

Virtuális Nálad-Nálam, avagy az év első SOMIT találkozója

Az elmúlt évben bizonyára sokunk fejében megfordult afféle gondolatok tömkelege, mint pl. „ennél rosszabb már nem lehet...”, „meddig…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME