A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Levél az Olvasóhoz

Kedves Híradó Olvasók!
„Felhőn vet ágyat már az alkonyat / s a fáradt fákra fátylas fény esőz. / Kibomló konttyal jő az édes ősz.”
És igen. Radnóti Miklós Szeptember című verséből való ez az idézet. Valóban beköszöntött az ősz. De mielőtt „Szent Mihály útján suhant nesztelen”, megünnepeltük az államalapítást augusztus 20-án – e lapban Lakatos Mihály író, költő, újságíró Magyar Házban tartott szónoklatát olvashatjuk ebből az alkalomból.

 

Ezt követi október 6. Az aradi vértanúk emléknapja. Aztán október 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, a III. magyar köztársaság kikiáltásának ünnepe. A címlapra ezúttal egy 7 évvel ezelőttről való október 23-i képemet választottam, melyet az Országház előtt készítettem. Akkor és most is az ragadott meg a vízfelszínen tükröződő nemzetiszín lobogó képében, hogy optikailag számtalan „lyuk” keletkezik a tükörkép zászlón, ezzel utalva’56 lyukas zászlajára.
Nagyon gazdag, programokban dús időszakot tudhatnak maguk mögött az egyesületek, ezt jól mutatja a róluk szóló rovatunk (Egyesületek). A pandémia okozta kétéves kimaradás után az idén nyáron végre újra megrendezésre került a Kékvirág anyanyelvi tábor – erről is olvashatunk részleteiben. Berecki Emőke ezúttal Szuper Levente magyar jégkorongozót interjúvolta meg. A Könyvespolc rovat az éppen száz évvel ezelőtt megjelent Sziddhárta című Hermann Hesse kötetről elmélkedik. A Korzó egyik verse egy Petőfi-klasszikust értelmez újra, egy másik írásban belehelyezkedhetünk egy dobozba zárt lány helyzetébe, aztán két sorban teremtődik meg az október.
Az egyik szeptemberi hétvégén kedves túratársammal az Északi Zöldet kezdtük el járni. Igazából az volt az apropója, hogy a szülőfalum mellett is elhalad ez az útvonal. Bár ezúttal másfelé jártunk: Ceredtől túráztunk át Karancsberényre. Túrabakancsokat fel!

Előző életek

Előző életek

Könyvespolc 2023. október 05.
Érzékeny visszafogottság és érzelgősség nélküli érzelmek lebegnek a vásznon, lassan, mindenféle sietség nélkül mesélnek nekünk az életről és a sorsról Celine Song koreai filmrendező debütfilmjében, a Past Livesben, mely a Sundance filmfesztiválon mutatkozott be figyelemreméltó szakmai és közönségsikerrel.
Tovább
A VARÁZSLATOS SZÍN

A VARÁZSLATOS SZÍN

Képzőművészet 2023. október 05.
A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban Carl Kylberg, Hazatérés, olaj, vászon A meghirdetett kiállítás megtekintését a múzeum állandó anyaga felől kezdtem. Ezért először az emeleti termeket vettem szemügyre. Az egyik ilyen helységbe lépve azon nyomban Carl Kylberg „Hemkomsten” („Hazatérés”) című,…
Tovább
A hazához való ragaszkodás megmarad

A hazához való ragaszkodás megmarad

Portré 2023. október 05.
Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain egy beszélgetésem dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével. Ezt a beszélgetést folytattuk most, amikor 2023 áprilisában Magyarországon járt. A köztünk lévő korkülönbség ellenére, jó barátságunkra tekintettel, beszélgetésünk tegező formában…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább

Egyesületek

A Tavaszi Szél ősszel

A Tavaszi Szél ősszel

Közös tökfaragás A Tavaszi Szél Kulturális Egyesületnél szokásunk, hogy iskolai tanításhoz igazodva őszi és tavaszi félévről, valamint téli…
Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

A budapesti Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (korábbi nevén: Szent István Egyetem) dísztermében gyűltünk össze ünnepélyesen, boldogan és…
A Kőrösi a tångagärdei házban

A Kőrösi a tångagärdei házban

Már amikor befordulok a házhoz vezető bekötőútra, arra gondolok, most hány kaptárt látok majd a kert túlsó végében.…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME