Kedves Híradó Olvasók!

„Ezennel fölveszem azt a bizonyos letett lantot. Nyilván mindenki máshogy szólaltatja meg kicsit a hangszert, beleviszi önmagát, a személyiségét.”

Ezekkel a szavakkal vettem át immáron három éve a Híradó főszerkesztését, így jelen lapszám a sorban a tizenharmadik. Amikor elérkezik a lapzárta időpontja, az írások egy része szépen ott „hever” az elektronikus postaláda mélyén. Intenzív levelezés jellemzi ezt az időszakot. Aztán mindig vannak késők, legvégső időpontok iránt érdeklődők. Időnként váratlanul, a semmiből tűnik fel egy-egy szerző, egy-egy cikk. Mint például jelen számban Kiss Sándor, aki Wagner Nándor 100. születésnapja alkalmából készített egy összeállítást a svédországi magyarsághoz is kapcsolódó szobrászművészről. Mikor az utolsó szövegfoszlány is a helyére kerül, a szövegek gondozása, „gyógyítása”, vagyis a korrektúra következik. Ezt a fázist egészíti ki a képek válogatása, a „sakkozás”, hogy jól jöjjenek ki az oldalszámok, az egyes rovatok – a főszerkesztői munka legjava. (És itt teszek rövid említést a másik szerepemről, a szerzőéről, aki rendszeresen írja szövegeit, készíti képeit a lap számára.) Az összeállított szövegek és képek sokaságát Szeg [azaz Szegedi Attila] tördeli aztán készre. Ezzel még nem ér véget a munka – ugyanis jön a PDF formátumú látványterv végső korrektúrája. A leggondosabb javítás ellenére is marad még egy-két javítanivaló, sőt a tördelés során is keletkez(het)nek szöveghibák.

Fotó: Antal József

Csodálatos az elejétől a végéig követni egy lap születését. Ahogy a szövegek, a képek, a gondolatok, az érzések, az álmok, a vágyak helyet találnak egymás mellett, összekapcsolódnak, akár valami puzzle. Nem egyszer éjszakázással is jár ez a munka – különösen a vége felé, a nyomdába adás előtt. Mikor Szeg elküldi a nyomdába az anyagot – de mit anyagot: a kész művet! –, kölcsönösen megköszönjük egymás munkáját. Én pedig igyekszem minél többször a szerzők munkáját megköszönni, ezúttal is! Szóval, amikor kész, jó érzés tölt el, s egyúttal furcsa is, hogy hirtelen megszűnik az idő nyomása. Felérni a csúcsra, s a hegytetőn a napfény felé fordítani az arcodat. Végignézni fentről az eddig megtett utat, majd átfogni tekinteteddel az újat, az ismeretlent. Mindent.
Tavaszi számunkhoz jó olvasást kívánok – nem felejtkezve meg arról, hogy a forradalom költője éppen 200 éve született, ahogy nemzeti imádságunk is két évszázada keletkezett
Kölcsey Ferenc tollán. És a tavasz hívásának engedve: természetjárásra fel!