Egy beszélgetés alkalmával hívták fel a figyelmemet, üdvös lenne az összmagyarság kérdésével foglalkozni a Híradóban, hiszen sokan határokat húznak és osztályoznak magyar, magyarabb, igazi magyar és nem magyar kategóriák mentén, területi-földrajzi viszonyokat véve alapul. Naivan és kissé értetlenkedve fogadtam a javaslatot, és nem is valószínű, hogy ezeket a sorokat írnám, ha nem éppen mostanában ünnepeltük volna a nemzeti összetartozás napját, a trianoni békeszerződés aláírásának emléknapján. 

 

 Bár mélyen elítélendőnek tartjuk, a kategorizálás és az előítéletesség alapvető emberi természetünk, mely támpontokat nyújt az életben való eligazodáshoz, és mint ilyen, a lokális identitástudat egyik legfontosabb mankónk. A kérdés csak az, mire használjuk ezt a segítséget: önmagunk meghatározására, és ez által a külvilág jobb megismerésére, vagy kirekesztésre és megbélyegzésre.

 

Hitetlenkedve hallgattam, miszerint a téma aktuális miránk nézve. Nehéz volt elfogadnom, hogy a nemzetünk sokszínűségében rejlő kincs, közösségünkben széthúzást és megbélyegzést eredményez. Annál is inkább nehezemre esett, mivel én ebben a közösségben éltem meg először igazán, hogy sokféleségünkben is mennyire együvé tartozunk. Itt éreztem először, hogy bár lehet, különbözőképpen fejezzük ki, a célunk közös, és ez a cél hatalmas hajtóerővel bír. Itt, ahol legtöbben szülőhelyünktől, egykori természetes közegünktől távol élünk, egymás társaságában találjuk rá az ismerősen csengő szavakra, és közösen teszünk azért, hogy ezt megőrizhessük magunknak. Egy darabka otthon, és ezt az otthonérzést felvidéki, délvidéki, alföldi, dunántúli, erdélyi és kárpátaljai együtt teremti meg. 

 

 A nemzeti összetartás napja pontosan erről szól, hogy a mi és az ők egy kerek egész, melyben nincs helye az alárendeltségnek, és melyben mindenik alkotórész ugyanolyan fontos az egyensúlyi állapot megtartásához. A történelmi tényeken van, aki siránkozik és átkozódik, van, aki egyszerűen beletörődik és elfogadja (miközben emlékezni mindnyájunk kötelessége!), de csakis rajtunk múlik, hogy a jelenünket, és ez által a jövőnket ez miként befolyásolja. Magunkban újrarajzolhatjuk, és még magasabbra emelhetjük a gúnyhatárok által mesterségesen felállított falakat, versengve a Ki a legjobb magyar címért, vagy energiánkat a valós problémák megoldására fordítva, közös erővel dolgozhatunk jövőnkért. 

 

A nemzeti összetartozás napja alkalmából kívánom, hogy közös munkánk során mindenki megtapasztalja, hogy különbözőségünkben is összetartozunk, és miként ezt a gyászünnepet sikerült szimbolikusan a nemzeti egység örömnapjává emelni, úgy tudjunk mi is sérelmeinken felülkerekedve közös ügyeinkre összpontosítani.

 

Balogh Erzsébet