Interjú Palotai Gábor tervező grafikussal

- Ezelőtt 7 évvel jelent meg veled interjú a svédországi magyar Híradóban Bergmanul kell beszélni címmel. Bizonyára sok minden történt munkásságodban azóta. A Réger Zsófia nevével fémjelzett cikkből megtudtuk, hogy kitelepülésed szükségszerű, tudatos döntés volt 1980-ban. A Budapesten elvégzett egyetem után Svédországban is tanuló lettél, majd pedig fokozatosan törtél fel, magas művészi és szakmai színvonalra törekedve. Több designnal összefüggő díjat is kaptál. Azóta hogyan alakult pályád íve?

- A legutóbbi beszélgetésünk óta a pályám tulajdonképpen töretlenül haladt abba az irányba, amerre előtte is. A különbség csak annyi, hogy több tapasztalatot szereztem szakmailag és emberileg is, de a világ is változik közben. Tehát ez már önmagában is nagy változás. Nagyon sok új munka és feladat volt az elmúlt években, és a szakmai díjak is - túlzás nélkül mondhatom -, záporoztak. Idén megint négy új Red Dot Design Awardot ítélt meg a nemzetközi zsűri. De talán ami a legjobban esett idén, hogy a magyar grafikus szakma Arany Rajszög Díjat adott tervezői munkásságomra. Két éve a MOME címzetes egyetemi tanárnak nevezett ki, ami azért érdekes, mert abban a teremben történt a kinevezés, ahol 35 éve kettest adtak a diplomamunkámra.

- Előzőleg ismertetett munkamódszered nagyon átgondolt, ésszerű. Interaktív folyamatnak fogod fel a formatervezést. Az ötleteket illetően kollégákkal egyeztetsz, teammel dolgozol. Sikerül mindig újabb munkatársakat találnod a csapatba?

- A pályám kezdetén szerettem egyedül dolgozni, és nem tűrtem, ha valaki bármilyen módon beleszólt. Aztán évek során megtanultam mások véleményét figyelembe venni. Különösen a kollegáim véleménye fontos számomra. Meghatározónak tartom a munkafolyamatokkal kapcsolatos párbeszédeket. Nagyon fontos a kérdésekre való nyitottság. Az évek során a munkatársak cserélődnek, hiszen ha valaki nálam kezdi a pályáját, akkor 4-5 év múlva tovább megy, és újak jönnek, így van cserélődés és frissítés is. Nagyon szerencsés vagyok, mert sok fiatal tehetséges emberrel dolgozhatok és dolgozhattam az évek során. Ezen kívül a designiskolákból valamint külföldről mindig vannak nálam gyakorlaton.

- Akaratlanul is elfogott a büszkeség, amikor megtudtam, hogy a nagyon ismert svéd Eniro cégvédjegyét egy magyar ember alkotta meg. Ráadásul a fent nevezett cikkből megtudtam, hogy a sokak által, így általam is kedvelt Kassáki avantgárd képzőművészet formai parafrázisát fedezhettem fel benne. Ez igazán nagy siker. Mennyire vagy elégedett ezzel a munkáddal?

- Az Eniro egy viszonylag nagy cég, ami azóta persze sokat változott. A logó is más már azóta. Vizuális identitást tervezni egy ekkora cégnek elég problémás, mert sokan beleszólnak. Tehát egy hosszú folyamat eredménye. A Kassákra utaltál. Én, mint ahogy már tudod, az Iparművészeti Főiskolán végeztem Budapesten. Az egész vizuális hátterem a közép-európai avantgárd, valamint a poszt-konceptuális művészet a hetvenes évekből. Tehát ez természetes is, hogy ezek az alapjaim, és nagyon sokáig inspirációm is volt, amit továbbfejlesztettem a magam számára. Mindenkinek van valami kulturális háttere, ami egész életére valami módon kihat. Nekem talán ez. Ugyanakkor úgy látom, hogy szervesen illeszkedik az európai kultúrkörbe. 

- Említetted a svájci stílusú design iskolát, mint hozzád közel állót. Láttunk olyan emblémákat tőled, ahol a megsokszorosított cégelnevezés szövegblokká tömörül, majd roncsolódás után egy szövegrész kiviláglik, előtűnik a tömbből. Ez a roncsolódás magában hordoz bizonyos vizuális izgalmat. Ennek az alkotási folyamatnak a még nem látottnak a kibontakoztatása az értelme? Mit gondolsz erről? Alkalmazott grafikai tevékenységed mellett van egy másik, amikor is autonóm művészi grafikákat alkotsz. Ez egy párhuzamos tevékenység?

- Már sok év óta érdekel a dolog, hogy egy betű, szó vagy egy sor ismétlésével egy mintát lehet alkotni. Távolról nézve minta, de ha közelről megnézzük, akkor szavakat jelentéseket vélünk felfedezni. Ez egyfajta grafikai építészet vagy képalkotás, aminek a tipográfia az alapja. Nálam itt ér össze, vagyis azonosul az alkalmazott grafika és a képzőművészet. Tehát egy faladat önálló képalkotássá válik, egy és ugyanaz. A pályám elejétől kezdve művészetnek fogtam fel az alkalmazott grafikát, de használjuk a design szót most helyette.  Azt mondhatnám, hogy nálam a design tevékenység és az autonóm művészeti tevékenység egy és ugyanaz. De például Moholy-Nagy munkássága is hasonló volt. Sok más példa is van erre.

- Legutóbb egy nagy budapesti kiállítótérben figyeltem fel grafikáidra, talán a Ludwig múzeumban? Vagy a Bálnában (Budapest Galéria)? Azt hiszem Bartók témájú csoportos kiállítás volt.

- A Ludwig múzeumban Budapesten, a Bartók emlékkiállításon állítottam ki egy képsorozatot Makrokozmosz címen (ami Bartók Mikrokozmosz sorozatára utal). Ez a típusú képalkotás, ami az utóbbi években foglakoztat: a digitális képalkotás.

- A hetvenes évek végén egyetemi, vagy ahogyan akkor hívták főiskolás éveim alatt abban a nagy szerencsében volt részem, hogy közelről megismerkedhettem Erdély Miklóssal és a köré csoportosuló fiatalokkal, az Indigó csoporttal. Feltételezem, hogy annak idején te is kapcsolatba kerülhettél ezzel az avantgárd tömörüléssel. Azóta sok idő telt el. Megvan még az összeköttetés az egyes alkotókkal?

- Valóban, én is kapcsolatba kerültem az Indigó csoporttal még iparművészetis koromban, és kb. 2-3 évig részt vettem a kiállításaikon is egészen 1981-ig, amikor Stockholmba költöztem, vagyis disszidáltam. (Akkoriban így hívták ezt.) Erdély Miklós művészeti filozófiája pont az ellentétje volt annak a hivatalos oktatási rendszernek, amit az Iparművészeti Főiskola képviselt. Ezért is érdekes és inspiráló volt mindenféle szempontból. Pár egykori Indigóssal máig is nagyon jó baráti kapcsolatban vagyok. Megemlíteném Peternák Miklóst, Révész László Lászlót és Sugár Jánost, akik remek pályát futottak be és kiváló alkotók.

- Mik a további terveid, mit tartasz fontosnak a jövőre nézve?

- A további munka és alkotás. Úgy érzem, hogy még mindig kezdő vagyok, és majd csak most fog kiteljesedni és megvalósulni, amit el szeretnék mondani vagy kifejezni. Általánosan pedig remélem, hogy egy olyan világban élhetünk még egy darabig, ahol mindez létre is jöhet.

- Bergmanul kell beszélni, mondtad. Mi a véleményed a svédországi alkalmazott grafikáról és a svéd kortárs művészeti törekvésekről? Vannak-e fiatalok, akinek munkáira oda kell figyelni?

- Specifikusan én már nem nézem külön ennek vagy annak az országnak a művészetét, hiszen minden egy helyszínen és egyszerre játszódik le a médián keresztül. Nagyobb nemzetközi kiállításokat szoktam nézni, és másodlagos számomra, hogy melyik művész honnan származik.

A svédországi alkalmazott grafikát kettős módon látom. Egyrészt, nem tartom Svédországot vezető országnak ezen a területen, másrészt meg rengeteg új ehhez kapcsolódó technikai újítás, felfedezés van, ami mégiscsak vezető pozícióba teszi. Számomra szakmailag Európában Németország, Svájc, Hollandia érdekes, valamint Kína, Hong Kong és Dél-Korea, akik erősen nyomulnak ezen a területen. De rengeteg tehetséges individum van a világban. Ez a pálya teljesen nemzetközi.

A fiatalokkal kapcsolatban azt mondanám, hogy mindig oda kell rájuk figyelni, mert ők a jövő (persze ha van jövő?). Ők már nem tudják, amit mi tudunk, mert mások a referenciáik, de már tudják vagy sejtik azt, amit mi már soha nem fogunk megtudni.

Kérdezett: Csikós Tibor

A művész munkásságáról bővebben: http://www.gaborpalotai.com