Göteborgs Konstmuseum (Göteborgi Szépművészeti Múzeum)

2018. június 13-tól november 11-ig

„Kemény spanyol modernizmus, szigorú konkrétság, kifejező Cobra festmény és Lucio Fontana vágott vásznai. A tudományos kutatás alapú kiállításon Az egyetemes képi nyelvet boncolgatják. A háború utáni időszak absztrakt művészetét a múzeum gyűjteménye alapján vizsgálják. A látványosan nagy teljesítményű képek mélyreható látást és kritikai reflexiót tárnak fel a nemzeti és a nemzetközi, a kultúra-specifikus és az egyetemes művészetben.” Áll a kiállítást ismertető múzeumi honlap bevezetőjében. A festészeti kiállítást egy nyári napon arra járva, a kirakaton keresztül pillantottam meg. Azonnal tudtam, hogy nekem ezt látnom kell. 10 percen belül már a kiállítótérben voltam. Számomra rendkívül érdekes korszak alkotásai előtt álltam. Középiskolás koromban a posztimpresszionisták és a párizsi iskola alkotásait csodáltam. Posztgraduális tanulmányaim idején pedig, és később is, legtöbbet az ötvenes évek tárgynélküli művészetével foglalkoztam. Magam is absztrakt művésszé váltam.

A kiállítás anyaga egységes. Gyakorlatilag a nyugat európai képzőművészet legjavát veti össze svéd kortársak alkotásaival. Lennart Rodhe (Svédország, 1916–2005) Rotor című, 1956-ban temperával festett alkotását választották a kiállításról szóló könyv címlapjára. Ezzel az alkotással kezdődik, és egy másik Lennart Rodhe festménnyel (Malaga fái, tempera-vászon, 1961) záródik ez a csúcsművészeket is bemutató kiállítás. Valahol olvastam, hogy Rodhe központi szerepet játszott a svédországi absztrakt művészet kialakításában, szervezésében, terjesztésében. Műve mellé egy kis felvilágosító táblácskát helyeztek svéd és angol nyelven, Modernizmus címmel.

„A modernizmus fogalma a latin modernus szóból ered, modo-ból képezve, ami mostanit vagy pedig közelmúltat jelent. A modernizmus esztétikai mozgalom, amely különböző módokon felel a modern társadalomra, erősítően, mint azt a futurizmus tette, vagy pedig elfordulással attól, mint az expresszionizmus vagy a primitivizmus. Az absztrakció központi helyet foglal el a modern képzőművészet különböző irányzataiban, Eduard Mane felületesebb festészetében, Paul Cezanne a motívum geometriai feldolgozásán keresztül a kubizmusig. A modernizmust a képzőművészetben történelmileg 1860-tól 1960-ig terjedő időszakban helyezhető el.”

Vegyük sorra az első fal skandináv alkotóit. Olle Bonniér (Svédország, 1925–2016) Ljusspringor/Fényhasadékok, 1948, olaj-vászon. A svéd konkretisták közé tartozott, a negyvenes években vált ismerté. Los Angelesben született svéd szülők gyermekeként, de Stockholmban tanult a Technikai Főiskolán, mestere Isaac Grünevald. A világűr, a tér, fény és ritmus érdekelték a művészetében.

 

 

Mellette Olle Baertling két azonos méretű, számomra már ismert vászna kapott helyet, az utcáról is jól láthatóan, kiállítás látogatókat invitálva. A két egymást kiegészítő kompozíció (hideg és meleg színek) felett a művész 1963-ból származó, a modern művészet felsőbbrendűségét hirdető  szavai állnak: „A haladó művészet nemzetközi és természeténél fogva konstruktív. A saját útját járja függetlenül az ellenreakcióktól.”

A kiállítás rendezői a különben unalmas, hosszúkás belső teret egységesen kissé ferdén elhelyezett falakkal és posztamensekkel tették dinamikussá. Mindjárt az elején egy L profilt illesztettek be. Ezen kapott helyet Colin Cina (Nagy Britannia, sz. 1943) méretében és színeiben fenséges kompozíciója. A skóciai születésű lengyel-orosz szülőktől származó művész MH/26 címet adta az 1971-ben akrillal vászonra festett művének. Az MH szériában matt színfelületekkel dolgozott, melyeket borotvaéles függőlegesek metszenek, törnek át, vagy pedig színes, ferdeszögű vonalak. Ez a kompozíciós módszer egyfajta ritmikus vizuális narratívát generál. Ellenpontokból álló színfuga, ismétlésekkel, alkotás, melynek kifejezett célja „színei és textúráinak ünneplése, valamint a munka lineáris logikájának a bemutatása”.

Innen bal felé továbbkerülve a Konkrét művészet című feliratot éri el a látogató. „A Konkrétizmus egy olyan irányzat az absztrakt művészeten belül, amely tiszta nonfiguratív művészetet hirdet. A konkrétizmust gyakran az egyenlően kitöltött éles szélű színmezők jellemzik. A geometrikus formákat dinamikus összefüggésekben játsszák ki egymás ellenében, míg ugyanakkor magát a képtervet hangsúlyozzák. A kontinentális art concret sokkal szigorúbb, mint a svéd természet orientált konkretizmus, olyan művészekkel, mint Olle Bonniér, Arne Jones, Lage Lindell és Lennart Rhode, akik 1947-ben törtek be.”

 A felirat mellett Anitra Lucander (Finnország, 1918–2000) 1957-ben festett Kompozíciója kapott helyet. „ A Helsinkiben született művésznő olyan motívumokból indul ki, mint figurák, csendélet és tájkép. A kubizmus optikájából megjelenített motívumok utólag egyre absztraktabbá váltak. A Kompozícióban egy falu háztetős képe sejlik fel, de a motívum konstruktív kompozícióra redukált, azokban a világos barna színekben, melyek tipikusak a művésznőre.”  Számomra ez a kép személyes és érzékeny festésmódjával, gazdag valőr skálájával tűnik ki.

Az L alakú térelválasztó belső felének másik szárnyán pedig Ilya Bolotowsky (USA, 1907–1981) Nagy Architektonikus festménye kapott helyet. „A művész Szentpéterváron született. Bakun és Isztambulon keresztül New Yorkba emigrált 1923-ban. Bolotowsky a nemzeti Design Akadémián tanult. Mestere Piet Mondrian hatására 1936-ban geometriai absztrakt festményeket alkotott vízszintes és függőleges vonalak, valamint a három alapszín alkalmazásával. Ugyanebben az évben megalapította az Amerikai Absztrakt Művészek-et. Bolotowsky festészetét dinamikus kapcsolatok hatják át az egyszínű formák és vonalak között a négyszögletű, romboid és kör alakú vásznakon.”

E harmonikus vászontól elfordulva egy csomó bronz kisplasztikán akad meg a szemünk. De előbb figyeljük meg Louise Nevelson (USA, 1899–1988) kétségtelenül fallikus faoszlopát. A totemoszlopra emlékeztető mű strukturáltsága és gazdag domborzati kiképzése érdemel figyelmet.1959-ben alkotta meg festett fából.  „Louise Nevelson zsidó családból származik az Orosz Császárságból, de a család a század elején az Egyesült Államokba vándorolt. A harmincas évek elején New Yorkban tanult az Art Students League-nél. 1941-ben debütált. Nevelson az egyszínű szobrokra koncentrált, gyakran a talált fadarabok együttesének a felhasználásával. Kódolt formákat foglal különböző összefüggésekben új egységbe, mint ennél e felfelé törekvő formánál, amely egyszerre emlékeztet totemoszlopokra, és felhőkarcolókra. Nevelson munkája egy síkon absztrakt, de kötődik a szürrealizmushoz, az újdadához és a pop művészethez is.”

 Emelvényekre (dobogókra) és szabályos kocka alakú posztamensekre az absztrakt szobrászat nagymesterei kerülnek elénk, valamint kocka alakú vitrinekben korabeli kiállítás katalógusok.

A hozzánk közelebb eső kockán Margareta Ryndel (Svédország, 1920–1996) Súly és felület című 1972-ben kivitelezett bronz kisplasztikáját tekinthetjük meg. „Göteborgban született, ahol egy sor nyilvános művet is kivitelezett. A Valand Művészeti Iskolában képezte magát 1961–1966 között, majd a Domen Művészeti Iskolában tanított. Ryndels képi nyelve figuratív, gyakran az emberi test van a figyelem középpontjában, de elvonatkoztatva egy geometriai formanyelvbe.”

Középütt Arne Jones (Svédország, 1914–1976) Emberi Hidak című, gyakorlatilag figurális, könnyen felfogható bronz szobrát találjuk. „Arne vezető szobrász a svéd konkretisták között. A negyvenes években stilizált emberi alakokkal dolgozott, mint ebben a bronzból készült 1947-ben keletkezett műben. Két drótvékony emberi lény, egy férfi és egy nő fekszik keresztbe tett lábakkal napozva. A nő felemeli egyik karját a napsütés ellen védekezve, míg a férfi félig fekszik a földön, egyik kezét a térdén nyugtatva, míg a másikra támaszkodik. A végtagjaik boltozatokká válnak egy középkori katedrálisban. A szobor megmagyarázza hogyan lehetett a konkrétizmust Új Gótikának nevezni, éppen a negyvenes években.”

Itt e helyen több izgalmas kisplasztika is helyet kapott.

A fekvő pár mellett ugyanazon a síkon a formás Trilógia acélszobor látható, Palle Pernevi (Svédország, 1917–1997) 1957-ben készült alkotása. „Az álló figura S- görbét formál, mintha kontraposztban állna. Anélkül, hogy realista lenne, elkapja a karaktert egy bizonyos állásban.”

Egy szinttel feljebb találjuk a híres Kenneth Armitage (Nagy Britannia, 1916–2002) Fekvő nő című 1957-ben készült bronz kisplasztikáját. „A művész Leedsben született, ahol a művészi tanulmányait kezdte, hogy azután Londonban folytassa. A háború után Armitage a Bathi Művészeti Akadémia képviselője lett. Első díjat nyert a Velencei Biennálén a fiatal szobrászok kategóriában 1958-ban. Armitage szobrait az emberi test archaizálása jellemzi, az egyiptomi és a kükládikus (krétai) művészet hatására. Jelen van egy humorisztikus vonás, mint a Fekvő nőben, de a kezével, lábával hadonászó testes nőalak egy hátára fordult bogárra emlékeztet, amely képtelen talpra állni.”

Majd számomra kissé furcsa szobor következik, dobozokból, vagy formailag deszkadarabokra emlékeztető vasprofilokból. Ezek a vasdarabok emelkedő és szóródó konstellációt mutatnak. Arne Jones (Svédország, 1914–1976) Upp and down című, 1961-ben készült vasszobra kiábrándítóan szabályos és unalmas elemekből áll. „Játékos karakterű, egy összedőlő kocka építményre emlékeztet. A forma fölfelé emelkedik, figuraként, vagy táncoló kobraként. Mint ahogy az absztrakt festészet a festmény széleihez tartja magát, dolgozik itt Jones a foglalattal, amit néhány fadeszkából készített. Ezek adják a szobor térbeli határait.”

Éppen ezért a szervezők egy tökéletesen más formai izgalmakat kínáló realista szobrász tanulmányát állították mellé a talapzatra. Reg Butler (Nagy Britannia, 1913–1981) Tanulmány egy ruhát levető leányról című, 1953-ban készült bronz szobra nem tudom miért került be a válogatásba, hiszen teljesen figurális és realista. Nézzük a feliratot: „ Reg Butler Buntingfordban született és építészetet tanult. Áttörése 1953-ban volt, amikor egy szobrászati verseny volt kiírva: Emlékmű az ismeretlen politikai fogoly tiszteletére. Butler kifejezési módja elvonatkoztatott figurák, néha beágyazva a konstruktív térbe, vagy állásokba. Vékony lábakon emelkedik a leány ábrázolása, amikor áthúzza a fején trikóját. A kezek között kifeszítve a trikó pajzsot formál, ami a figurának absztrakt karaktert ad.”

A következő bronz kisplasztika Goya parafrázis, világhírű remekművére, amely kivégzést ábrázoló olajfestmény. 1808. május 3. Ez világosan kitűnik a masszából vízszintesen kinyúló puskacsövek és a függőleges kitörési próbálkozás hangsúlyából. Ezt a művet Gudrun Eduards (Svédország) alkotta.

Nézzük, az emelvényre helyezet kocka posztamensekre mit helyeztek a kiállítás rendezői?

Luciano Minguzzi (Olaszország, 1911–2004) III. Vázlat a visszhangra című, 1959-ben készült bronzszobra is itt található. „ Luciano Minguzzi először az apjánál tanult, aki szobrász volt, később pedig a szülővárosában Bolognaban. A harmincas években kapta meg a nemzetközi elismerést. A művész alapította a Cronache művészeti csoportot 1945-ben. Három évvel később Párizsba utazott, ahol többek között Giacomettivel került kapcsolatba. Minguzzi érett formanyelve rovarokhoz hasonló ábrázolásokkal és szárnyszerű formákkal absztrahált, de a mélyben mindig található egy motívum. Visszatérő motívumai közé tartoznak állat és emberfigurák, gyakran dinamikus mozgásban ábrázolva, zárt szárnyakkal, mint itt ebben a műben.”

A következő szomszédos posztamensen kapott helyet Lynn Chadwick (Nagy Britannia, 1914–2003) Cím nélkül regisztrált 1954-es kisplasztikája. Anyaga vas és műkő. „ Lynn Chadwick Londonban született, építészetet tanult, és kezdetben formatervezéssel foglalkozott. 1947-ben Coberley-be költözött, közel Cheltenham-hoz Gouchestershire-ben, ahol az első szobrait készítette. Karrierje felgyorsult, amikor meghívták, hogy állítson ki a Velencei Biennálén 1952-ben. Négy évvel később Nagy Britanniát képviselte és elnyerte a biennále nagy szobrászati díját. Chadwick műveit architektonikusan építi fel. Mivel cementtel tölti ki a hegesztett vasvázat, bőregér szárnyaihoz hasonlatos formákat kap. Bronzból és acélból is készít szobrokat. Több nyilvános feladatot is kapott Angliában.

A következő posztamenst a már bemutatott Palle Pernevi (Svédország, 1917–1997) Szent György és a sárkány című vas és műkő felhasználásával 1956-ban készült szobra kapta. „Pernevi volt az első szobrász tanár a Valand Művészeti Iskola Guldheden-i termeiben, Göteborgban. Több nyilvános megbízást kap a városban, mint a Fina fisken (Szép hal) a Doktor Fries téren és az oroszlánt a göteborgi Műcsarnok homlokzatán. Ez a szobra egy klasszikus témát dolgoz fel. Pernevi verziója erősen stilizált, a felemelkedő szenttel és sárkánnyal, ami úgy tűnik, mintha a levegőben keringene. Tekergő fémhuzalokkal a szobor úgy néz ki, mint egy háromdimenziós rajz.”

Még két kisebb alkotást kell megemlíteni. Az egyik szoborkupac szélén helyezkedik el. Folke Truedsson (Svédország,1913–1989) Kantáta című bronz kisplasztikája. „Folke Truedson Kristianstadban született. Miután szlöjd tanárként dolgozott, szobrászatot tanult Stockholmban a Képzőművészeti akadémián Eric Grate és Isaac Grünewald mestereknél, 1939–1946 között. Indulása 1957-ben volt, de ezután jó néhány kiállítás következett. Gyakran vertikálisan monumentális formákat emelt, melyek sziklákra, fákra, vagy toronyházakra emlékeztettek. A Kantáta című alkotást a művész göteborgi Konsthalle/Műcsarnoki kiállítása kapcsán szerezte be a Múzeum. Az ő legismertebb betonból készült fali domborműve a Stockholmi Rádiónál áll 1962–1963-ból.”

A következő alkotás Martin Holmgren (Svédország, 1921–1969) bronz alkotása. Emlékmű a kutyás utca akrobatáért, 1953. „Martin Holmgren szobrászatot tanult Eric Grate tanárnál a Művészeti Akadémián 1945–1950 között miután ő szobrászként befutott. Holmgren szobrai az emberi figurából és annak formáiból indulnak ki, amely más objektumokkal kerül relációba, ritmikusan csoportosítva, és erősen absztrahálva. Ezáltal térbeli összefüggés valósul meg a figurákkal. Az Emlékmű egy kutyás utca akrobatáért című művében a figura egy egykerekűn egyensúlyoz. A szobor több verzióban létezik, többek között nyilvános szoborként a Knut den stores téren Lundban.”

Végül pedig egy kis szobor, de nagy élmény! Stanley Brandon Kearl (USA, 1913–1998) Nike, Hiroshima, 1950, bronz. „Sanley Brandon Kearl ismert a bronzszobrairól, melyeket az antik görög művészet, de a szürrealizmus is befolyásolt. Kearlt bemutatták a göteborgi művészeti Múzeumban 1951-ben, és a Niké, Hirosima szobrot a következő évben vásárolták meg. Az absztrakt forma fordul és kinyílik, növésben van és szétrobban. Egy lebegő figura jelenik meg széttárt karokkal. Egy modern Niké, győzelemistennő szárnyakkal és fodrozódó szövetdarabbal. A modern háborúban nincs semmilyen győztes, csak tragikus áldozat, legyilkolva az atombomba szörnyű erejétől.”

Vége az első résznek. Az idézőjelben közölt szövegrészek a svéd nyelvű tájékoztatók magyar fordításai.

Csikós Tibor