Ősszel Firenzébe látogattunk. Este érkeztünk meg a pályaudvarra. Fél órába is beletelt, mire a vasútállomás körül megtaláltuk a szállásunkra induló városi autóbusz megállóját. A város fényei első látásra is vonzónak tűntek. Átkeltünk az Arnó folyó hídján, és az első megállóban leszálltunk. Az útburkolat kövei elég durvának tűntek, kis bőröndjeink kerekei hangosan rázkódtak, ahogy magunk után húztuk őket. A későbbiekben kiderült, hogy a sima és nagy utcaköveket vésővel több helyen is felsértik, a csúszások megakadályozása céljából. Szállásunk a Via San Niccolón volt. Ahogy a megfelelő házszámhoz értünk, azonnal feltűnt a falon le s föl sétáló skorpió. Ilyen nagyot még nem is láttam élőben. Fiatal példány lehetett még, hiszen elég vékonyka volt, de a hossza elérte a 6-7 centimétert. Nem zavartatta magát, mi pedig a sötét ellenére mobiltelefonjainkkal megpróbáltuk lefotózni. Kicsit még nézelődtünk az utcában, a pontos címet keresve, és mire visszatértünk, már el is tűnt az állatkánk a fal réseiben, vagy a bádogcsatornában. Többet nem is láttuk, de azért bevezetésnek pont jó volt, és egy kicsit tartottunk a skorpióktól a továbbiakban.
Másnap délelőtt tudtuk csak alaposabban szemügyre venni utcánk házait, a boltokat és az éttermeket. Hétvége volt. Most nem mentünk ki a folyópartra, hanem az utca kissé elzárt folytatásában figyeltük meg a számunkra teljesen új várost. Amúgy maguk az épületek emlékeztettek a Budapesten megszokott épületek formai megoldására és anyagaira. Talán a vasszögekkel megerősített nagykapuk kivételével. Néhány szmog, vagy helyesebben városi por borította háztömb után egy turistákat a maga értékeivel váró parfümbolthoz érkeztünk.
Kíváncsian nézelődtünk a nagy kirakat előtt, majd hamarosan bemerészkedtünk. A tér tele volt zsúfolva nagyméretű és formás, régi üvegekkel, vázákkal, telve különböző színű folyadékkal. Több zsúfolásig megrakott asztalt képzeljünk el. A szépen csillogó folyadékokat egy csinos, filigrán alkatú, de középkorú, magabiztos fellépésű hölgy árulta. Kedvesen mosolyogva magyarázott nekünk angolul. Megfigyeltem, hogy a berendezés mennyire hasonlított Magyarkanizsa gyerekkoromból jól ismert kis és nagypatikája berendezéséhez és bútoraihoz. Nem volt nehéz észrevenni, hogy ez a magabiztosság a természetes hozzáértésből, és a helyi, évszázados hagyományokból táplálkozott. A feleségem az illatok változatosságában is gyönyörködött.
Továbbhaladtunk az utcán. Kárpitos műhelyt és boltot láttunk, majd a szemben lévő oldalon, egy különös ékszerboltot fedeztünk fel. Ilyet még sehol sem láttam, azt hiszem. Ékszer múzeumhoz érkeztünk ugyanis. A bejárat felső részén ősrégi, a kőkorszakból származó isten szimbólum látható, amit csak Fleur de Lis-ként ismer a világ. Alatta Alessandro Dari ékszerész, ötvös és szobrászművész neve olvasható. Honlapját olvasva megtudhatjuk a következőket:
Alessandro Dari a firenzei aranyművesség és szobrászat mestere (Maestro Fiorentino di Arti Orafe e Scultore), a Perceptív Dinamizmus (Dinamismo Percettivo) mozgásművészeti csoport alapítója, a klasszikus gitár mestere, gyógyszerészetből szerezte diplomáját. A művész történelmi családba született: az első ötvösműhelyt Aldebrando Dari nyitotta meg 1630-ban.
Az észlelési dinamizmus szemléletének segítségével Dari szeretné felszabadítani az ékszereit saját anyagiságuk fogsága alól, a mozgás spiritualitását oltva beléjük. A mozgás létrehozásával kinyílik az észlelés ajtaja, mely a lélekhez vezet, párbeszédet hozva létre az egyes megfigyelő észlelési módjai között. Ezáltal biztosítva az észlelés dinamikáját, a mű „mozgását”. A Mester úgy véli, hogy az aranyötvösség művészete még nem találta meg, nem foglalta el a világban őt megillető helyet: ennek legfőbb oka a hedonisztikus tömegtársadalom gyér spiritualitása.
Még túl korán volt, az üzlet zárva volt, de késő délután bejutottunk, és tehettünk egy kört az üvegvitrinekkel telezsúfolt helyiségben. Néhány üvegvitrinnek gúla alakja volt, a megszokott négyszögletes mellett. A nagyobb teremben vitrinekben elhelyezett attraktív, különleges ötvösművészeti remekek kaptak helyet. Középen néhány üvegfallal elválasztott munkaasztal állt, ahol is élő embereket, ötvösöket láttunk, munka közben. A világ minden sarkából jöhetnek ide tanulni, gondoltam kíváncsian, mivel az egyik hölgynek egzotikus kinézete volt. Nem szenvedhettek klausztrofóbiában, mivel kívülről szemlélve igen kicsik voltak ezek az üvegkalitkák. Valószínűleg azért tudták beérni ilyen kicsi hellyel, mivel általában miniatűr művek létrehozásán fáradoznak. Az emberek megfigyelésére nem jutott több idő, mivel teljesen lekötött bennünket a rengeteg látnivaló. Nem a kincs gazdagsága nyűgözött le bennünket, hanem a pazar megjelenítésű szobrászati-építészeti-, és természetesen az ötvösművészeti megoldások.
Az egész helynek misztikus és szürreális hatása volt. A laboratóriumi üvegek, lombikok miatt mintha alkímiával is foglalkoztak volna. Családtagjaimnak varázslós filmek (pl. Harry Potter) jutottak eszébe, mesélték utólag. Nevezett filmből én túl keveset láttam, de a hely lenyűgözött. Mit is várjon az ember egy olyan városban, ahol lépten-nyomon a nagybetűs művészet remekeibe botlik. Itt egy Donatello, ott egy Michelangelo. A magas színvonal a színvonal. A művész kiváló érzékkel a high endet célozza meg. A precíz megvilágítás is fokozta a misztikus hatást, mint például az ultraibolya fény gyakori használata.
Vegyük szemügyre néhány kiállított alkotás címét: Crusader – keresztes lovag, Wailing Walls – jajgató falak, The Detachment of the Crusader’s Soul – a keresztes lovag lelkének leválasztása. Márvány talapzaton látunk egy nézetből érdekes nemesfém szobrokat, ahol az arckifejezés meghatározó. Nézelődjünk tovább: Templar – templomos lovag, Templar’s Sepulcher – Templomos lovag síremléke, Evil's Death – a gonosz halála, Flight of Love – a szerelem szárnyalása stb. A címek legfőbb közös vonása, hogy egyáltalán nem sablonosak.
A fizikai valóságot a szellemi világgal ötvözi a formák és gondolatok alkímiájában, amelyben állandóan él. A Dari mester által alkalmazott technikák az etruszk, a klasszikus, a gótikus és a reneszánsz stílusokra utalnak. Ezekben a stílusokban és korszakokban érte el az aranyművesek művészete a legnagyobb pompáját. Az építészet és az anatómia folyamatosan jelen vannak a Mester alkotásaiban.
Ami a „Chiese” (1980–1985) és a „Castelli” gyűjteményt illeti (1990): a történelem során először kombinálják, pontosabban „ötvözik” az ékszervilágot az építészeti tanulmányokkal. Az innovatív „Machinery Jewels” kollekció különösen lenyűgöző.
Műhelyében Dari mester végzi az ékszerkészítés minden egyes műveletét: fúzió, zománcozás, metszés és a kövek egymáshoz illesztése. Mivel minden lépést maga a Mester irányít, munkái mindegyike egyedi az egész világon – áll a művész Alkotások című oldalán.
Írta: Csikós Tibor
