A nyári szabadságom elején egy szakmai szervezetet kívántam meglátogatni Budapesten, a galériák sokaságáról ismert Falk Miksa utcában. Sajnos nem volt szerencsém, a vírushelyzet miatt zárt ajtókat találtam a hivatalban. Visszafelé, a Körút felé haladva kis, zománcozott állatfigurák sokaságát fedeztem fel az egyik galéria ablakaiban. Általános iskolai rajztanárként szokásom volt ujjaimmal benyomkodni és végtagokat formálva tömeget kihúzni egy nedves agyag labdából, és a tanítványaim kedvenc állatait kiformálni, majd első égetés után zománccal bevonni. Idővel ezek az állatszobrocskák megszaporodtak, és én is műtermem ablakába helyeztem őket. Ez a véletlen hasonlóság elegendő volt figyelemfelkeltőnek, ébresztőnek, hiszen ott álltam a Kieselbach Galéria bejáratánál, majd úgy határoztam, megnézem A MEGTÖRHETETLEN GORKA – Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében című kiállítást, mely a nagy hírű keramikusnak állít emléket.

A galéria helyiségeibe belépve nagyszerű látvány fogadott. Óriási, íróasztal nagyságú könyvkupacok a művészről, a hatalmas üvegasztalok és polcok pedig roskadásig megrakva művekkel. Ráadásul színek szerint kupacokba gyűjtve, több teremben. A galéria egész berendezése, az üvegasztalok, a polcok, a külön e célra befestett szobák, rengeteg a falakra kasírozott fotó, és szöveg mind azt a benyomást keltette, hogy világszínvonalú az elénk tárt művészet, s maga a kiállítást rendező galéria is. Micsoda meglepetés koronakrízis idején! Honnan ez a szárnyaló színvonal?

Képzőművészként időnként magam is bele-belekontárkodom a kerámiakészítésbe és -tervezésbe. Az idén elvégeztem egy háromnapos korongozós kurzust, úgyhogy van némi rálátásom a szabályos edények létrehozására. Érdekes, hogy Gorkánál rögtön látszott, csak nagyon ritkán tervezett különálló váza-, tál- vagy tányérformákat. Műveiben legtöbbször egy használati tárgy és egy szépen mintázott szobor fúzióját, művészi összekapcsolását figyelhetjük meg. Látható a tervezettség, a véletlenek és estlegességek kizárása. Ebből is következtethetünk kiemelkedő művészi kvalitásaira.

A bejárattól balra rengeteg életrajzi információt talál a látogató. A múzeumokban megrendezett kiállításokhoz hasonlóan, itt is pontokba szedve, időrendi sorrendben találhatjuk meg az életrajzi eseményeket. Gorka Géza a felvidéki Nagytapolcsányban születet 1895-ben és Verőcén hunyt el 1971-ben. Tanulmányait Nagytapolcsányban és Trencsénben végezte. Festőnek készült, de Mezőtúrra kerülve elsajátította a fazekasmesterség alapjait Badár Balázs népi fazekastól. Önkéntesként részt vett a Tanácsköztársaságban, tiszti rangot kapott. Később, az élete során nem volt már büszke élete ezen eseményeire – még akkor sem (Rákosi- és Kádár-korszak), amikor pedig kifejezetten az előnyére váltak volna ezek a szerepvállalások. Valószínűleg elég nagy művésznek számított már akkor, és nem volt szüksége ezekre a „jó pontokra”. Vagy talán emberi belátása vezette?

1919 és 1921 között Németországban, Leutkirchenben és Karlsruhéban képezte magát tovább. 1922-es hazatérése után Badár Balázsnál dolgozott Mezőtúron. A habán kerámia továbbfejlesztésével is foglalkozott. 1923-ban Nógrádverőcére költözött és megalapította a Keramos Részvénytársaságot, amely a magyar népművészeti hagyományok alapján modern díszkerámiát gyártott. Az üzem műszaki vezetője lett, majd megalapította saját verőcei műhelyét. 1928-tól kezdve rendszeresen voltak kiállításai.

1933-ban részt vett a milánói iparművészeti triennálén, ahol ezüstérmet kapott. A harmincas évek egyik legtöbbet kiállító művésze volt, szinte minden jelentősebb tárlaton jelen volt (1934-es brüsszeli, 1937-es párizsi és 1939-es New York-i világkiállítás).

1935-től kialakult műveinek sajátos a stílusa. Egyre több és bonyolultabb máztechnikát alkalmazott. A népi fazekas hagyományok továbbvitelével művein egyre több lett az erdélyi, a felvidéki és a habán díszítőelem. A harmincas évek végén ónmázas, habán stílusú kerámiákat is készített.

1943 és 1945 között megalapította Losoncon a Nógrádi Palóc Háziipari Keramikai Műhelyt. 1945-ben műhelyét és kerámiagyűjteményét pótolhatatlan veszteség érte. A háború után a budapesti Zsolnay-gyárban funkcionális tárgyakat, de egyedi műveket is készített.

A szocialista államosítás után visszatért Verőcére, ahol egyébként 1923-ban telepedett le feleségével és haláláig öt évtizeden át dolgozott. Egykori otthona és műhelye 1972-ben múzeum lett, ahol külön egységet alkot a Verőcén található Gorka Géza-kerámiagyűjtemény.

„Gorka Géza a XX. század első felében élt magyar keramikusok egyik legjelentősebb alakja volt Gádor István és Kovács Margit mellett. Gorka munkásságának jelentősége, hogy közös nevezőre hozta a kerámia tradicionális örökségét saját individuális alkotóerejével. Sőt mi több, képes volt a népművészet hagyományán túllépve, az archaikus formaképzéshez visszanyúlni és azt modern felfogással egyesíteni” – olvashatjuk a Wikipédia és az Art-Portal oldalain.

A kiállítás felvillanyozott és lenyűgözött. Egymás után háromszor is megnéztem és az egyik legszebb nyári emlékem maradt. Megoldásai eredetiek, egyszerűek és tökéletesek. Művészetét sokan méltatták. Van, aki alkotásait Kodály Zoltán művészetével veti össze. Mindenesetre Munkácsy- és Kossuth-díjas magyar keramikus, érdemes művész. Gorka Lívia keramikusművész édesapja.

Stilizált faunfej (kerámia)

Jellegzetes Gorka kerámia

Falitányér madárral és virágokkal

Falitányér halakkal

Art déco kerámia

Eredeti és fénykép találkozása a kiállításon

A kedvelt falitányérok egyike

Stilizált faunfej (kerámia) Jellegzetes Gorka kerámia Falitányér madárral és virágokkal Falitányér halakkal Art déco kerámia Eredeti és fénykép találkozása a kiállításon A kedvelt falitányérok egyike

Írta és fényképezte: Csikós Tibor