Meg kell, hogy szokjam, hogy a koronavírus miatt Göteborgban hol lehet, hol pedig a szigorúbb rendelkezések miatt nem lehet kiállításokat látogatni. Így ezúttal egy idén májusban látott kiállításról fogok írni. A most 90 éves művész egykori bemutatkozó kiállítása is az Aveny galériában volt 1954-ben, ezért a mostani kiállítás meghívójára – amely 2020. május 9-től május 24-ig tartott a Gallery Aveny-ben – egy régi, fekete-fehér fénykép került, amely az akkori kiállításon ábrázolja a művészt.

Aktuális kiállításán 13 művet állított ki, mind olaj-vásznon, cím nélkül, a keretek pedig egyöntetűen ezüstszínűek voltak. Nézzük sorra műveit.

1. számú nagy vászna felér egy művészi hitvallással. Tájképi impresszió északi expresszív ecsetvonásokkal és éles fény-árnyékhatásokkal. Svéd természet szeretet, naplemente és a sziklák mögött előbukkanó tenger. Az erőteljesen kanyargó vonalak, kusza ecsetvonások az erőteljes érzelmek világába engednek betekintést. A művész belső extázisának kifejeződése.

2. számú festménye szintén nagyméretű. Itt is tájképi elemeket figyelhetünk meg. Hegyek, vagy sziklák az előtérben, alkonyati fényben megvilágított tenger, a horizont felett sziget körvonalai, hirtelen sötétülő égbolt. Festői eszközökben nagyon visszafogott, lényegre törő. Az ecsetvonások inkább jelzik, mint megjelenítik a látottakat. Az előtérben hegyek domborulatait látjuk, de a művész úgy „modulálja” a formákat, hogy akár testi képzeteink is támadhatnak, bizonyos kétértelműség állapotában maradunk.

3. számú cím nélküli festménye is az impresszionisták által oly sokszor megfogalmazott természeti idillt idézi meg. Napsütötte vízfelület, az előtérben vitorla és hajók. A horizontnál ragyogó fehér falú épület . A vízszintesek és függőlegesek, a maszatolt és tiszta festékfelületek ellentéte különleges festői izgalmakat, szenvedélyességet közvetít.

A 4-es számú cím nélküli festmény is erőteljes fekete fehér ellentétre – tónus kontrasztra épít. A kékesszürkén gomolygó viharfelhők rátelepednek, vészjóslóan gomolyognak a nyugalom és tisztaság egére, melyet a naplemente színei melegítenek fel. Az elidegenedett táj sötét bércei áramlásokat sugallnak és mozgásokat rejtenek. A feszültség szinte kézzel fogható.

Az 5. számú festmény erősen ritmizált, mintha szél fújta öblöket látnánk a magasból. Alul mintha határozottan körben gyűrűző hullámokat, a vízfelület tükröződését, gomolygó párát vagy felhőket (?) látnánk. Érdekes a festmény térhatása is. A festő ultramarin kékkel vázolta fel élményét. Erre jönnek rá a sárga, zöld, lila és piros színek. Két komplementer színpár a kép építőelemei.

A 6. számú festmény is komplementer, kiegészítő színpárra épül. Ezúttal a kék és narancssárga színt választotta az idős mester. A titánfehér festékmasszák szinte keveretlenül, neutrális színként kerülnek fel a vászonra. Kivétel esetünkben a narancs csíkokra ráhúzott, és azt lehűtő, ugyanakkor azzal elkevert fehér. Ezeknek a keveretlen fehér felületeknek komoly egyensúlyozó szerepük van a kompozícióban. Mintha egy kicsit a kék szín mélybehúzó hatását erősítené.

7. számú alkotása is határozottan természeti ihletésű. Festőnk tájképi elemeket szőtt egységgé. A kék égbolt alatt hegyeket vehetünk ki, de a sziklák vonulatai mintha rózsaszín, érzéki testeket rejtenének szemünk elől. Ezek csak utalások, ürügyek nagyvonalú festői struktúrák megalkotására.

A 8. számú cím nélküli kép akaratlanul is a hideg északi klímát juttatja eszünkbe. Mintha egy jéghegy részletét látnánk. Jobb esetben sziklákat. A bal alsó sarokban mintha egy fenyő csúcsa emelkedne, de lehet, és valószínűbb, hogy árnyékot látunk egy szikla hasadékában, mint ahogy jobbról is ugyanazt. Ugyanakkor a fény sárgásan tükröződik az alapjában hideg színű sziklafalon.

A 9. számú cím nélküli festményt is konkrét táj ihlette. Hegyoldalon növő fákat és cserjéket vehetünk számba. Az előtérben sűrű lombok és faágak. Középütt egy ovális forma bontakozik ki. Egy fa vastag törzse mintha egy szemmé alakítaná ezt a formát, amit gondolhatunk akár sziklának is. A gyökerek éppen annyira rejtélyesek, mint az ágai. A színek itt is kiegészítői egymásnak. A festő kedvelt lila-sárga, valamint zöld és piros színpárjai, fekete és fehér kontrasztjával kiegészülve.

A művész 10. számú festménye kevés tárgyi fogódzót kínál. Beleláthatunk sziklás tájat kék éggel, faágakat vagy emberi testet akár. Meghatározatlan és épp ezért nyitott. Szabad játék a képalkotó elemekkel. Hideg és meleg színek, sötét és világos kontrasztok. Személyes gesztusok.

A művész 11. számú cím nélküli festménye alapjában véve absztrakt kompozíció. Mintha újra növényi elemeket, tavat, a skandináv természet napsugarak fényével átitatott, ugyanakkor fagyos, jeges valóságát tárnák elénk. A fény-árnyékhatások és a kép felépítettsége teszik valóságossá az elénk táruló látványt.

Bengt Olson 12. számú cím nélküli kisméretű festménye naturalisztikus. Két fenyőt látunk a képen. Az ágak szalagként vagy legyezőkként csüngenek le a törzsről. A fény különböző színeket és tónusokat csillogtat meg az ágakon.

A 13. számú cím nélküli képen motívumként ismét a Bohuslän-i tengerpart jellegzetes formájú szikláit és hegyeit sejthetjük. A festő ecsetével széles vonásokkal, vastagon viszi fel vásznára a festéket. Helyenként festőkésével visszakaparja a festővászon szövött struktúráját, néhol pedig több réteget simít egymásba, mintegy maszatol, amihez elképzelésem szerint az ujját használja.

 

Bengt Olson 1930. június 22-én született Kristinehamnban, svéd-francia festő, grafikus és szobrász. Bengt Olson Kristinehamnban nőtt fel a művészet iránt érdeklődő szülőknél, és már gyermekkorában, 15 éves korától kezdve festéssel tartotta fenn magát. 1948–1952. között Valand göteborgi művészeti iskolájában tanult, többek között Nemes Endre mellett. Érettségi után 1953-ban Fernand Léger-nél továbbtanulva Franciaországba utazott.

1960-ban költözött Franciaországba. 1964 őszén felvette a kapcsolatot Carl Nesjarral Franciaországban, aki Pablo Picasso szobrával dolgozott, és 1964-ben megkapták Picasso engedélyét, hogy a Les dames de Mougins című szoborsorozatában a Vänern-tó partján elhelyezzék a makettet Vålöviktől hét kilométerre Kristinehamn mellett. A világ legnagyobb Picasso szobra, a homokfúvott betonból készült, 15 méter magas Jacqueline lett. 

Ezután Párizsban a beton, a mélybeton technikájával dolgozott.

2002-ben nagyszerű visszatekintő kiállítást kapott a Dans la lumière du Nord (Az északi fényben) címmel a párizsi Musée Maillol-ban. Műveivel képviselve van a stcokhomi Moderna museet-ben, a Göteborgs konstmuseumban és a párizsi Institut Tessin-ban.(Az Institut Tessin, más néven Center Culturel Suédois, egy párizsi múzeum, amelyet a francia-svéd művészeti cserék történetének szenteltek.)

Az 1960-as évek óta Párizsban él és dolgozik. Kilenc közmunkát végzett Párizsban. Jelentős festményadományt ajándékozott a Kristinehamni Művészeti Múzeumnak.

 

Írta: Csikós Tibor