A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Élményekben gazdag klubest a Stockholmi Magyar Katolikus Körben

 


A Stockholmi Magyar Katolikus Kör április 17-i klubestjén a látogatóknak igen kellemes, szemet-fület-lelket szórakoztató élményben volt részük.


Először is megcsodálhattuk Wladimir Katalin, Svédországban festőművész kiállítását. Katalin Kassán szëletett, majd Magyarországra került; 1964 óta pedig Svédországban él. 12 éves korától fest; Svédországban művésziskolát végzett. Ez alkalommal38 képet csodálhattak meg az érdeklődők. Az anyagot a Magyar Katolikus Kör honlapján is meg lehet tekinteni: www.stockholmi-magyarkatkor.se .

 

A kiállítás megnyitóján Katalin kedves barátja, Karl-Otto Hagen-Olsen koncertzongorista is fellépett, Liszt Ferenc, Ernesto Lecuona, Frédéric Chopin, Christian Sinding, Edvard Grieg és Wilhelm Peterson-Berger műveivel gyönyörködtetve a közönséget. A repertoár egy önálló zongoraestként is megállta volna a helyét!

 

Az est további vendégei Bihari Szabolcs, a SMOSZ elnöke, Kerényi György államtitkár, valamint a Magyar Írószövetség volt elnöke, Kalász Márton, illetve titkára, L. Simon László voltak.

 

Vacsora után Kerényi György felolvasta Szili Katalinnak, a Magyar Országgyűlés elnökének köszöntőlevelét, és átadta a Magyar Katolikus Körnek az Országgyűlés ezüst plakettjét a magyar kultúra terjesztéséért és anyanyelvünk megőrzéséért végzett eredményes munkájáért. A plakettet Móra Ildikó elnök vette át, és az egyesület nevében megköszönte a kitüntetést.

 

Az est további részében vendégeink, Kalász Márton kétszeres József Attila-díjas költő és műfordító, valamint L. Simon László, József Attila-díjas író, szerkesztő is bemutatkoztak a hallgatóságnak. Vendégeink dedikált példányt ajándékoztak könyveikből a Magyar Ház könyvtárának és a Katolikus Körnek (Kalász Márton: Át a pallón, valamint Kezdő haláltánc, illetve L. Simon László: Japán hajtás).


Úgy érezzük, hogy kellemes, élménydús klubestben volt része minden jelenlevőnek!

 

Huschit Katalin

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. június 28.
Rendszerint a Nemzeti Összetartozás Napja környékén folytatom a lázas munkát, végzem az utolsó simításokat a júniusi Híradón. Ilyenkor elidőzöm kicsit az idézetek között. Végül ismét egy Kosztolányi Dezső részletet választottam. A következő oldalon olvasható.
Tovább
Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Könyvespolc 2023. június 28.
Három olasz könyvvel szeretném most megismertetni az olvasót. Paolo Giordano: A prímszámok magánya; Niccolò Ammaniti: Én és te; Stefano Benni: Gyorslábú Achille. Mindhárom kortárs alkotás, érdekes módon mindegyik fókuszában olyan szereplők állnak, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba külső és belső…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább
Beszélgetés Sándor Krisztinával

Beszélgetés Sándor Krisztinával

Portré 2023. június 28.
Brassóban született, jelenleg Csíkszeredában él. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, azóta számtalan közéleti tevékenységben vett részt. Neve összefonódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de legtöbben talán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos kapcsán hallottak róla, melynek hosszú ideig volt…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról…

Hírek a SOMIT háza tájáról…

2023. április 28-án délután 18 órakor ismét megnyíltak a hällebergai SIK Központ ajtajai, újfent helyet biztosítva a hosszú…
Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Az idei tavasz nemcsak a természetben hozott némi változást, hanem a Boråsi Magyar Egyesület életét is új lendülettel…
Kók György – a Kőrösi gazda

Kók György – a Kőrösi gazda

Szentekről, boldoggá avatottakról olvasva sokszor elgondolkozunk, hogy tényleg úgy lehetett-e, ahogyan a róluk szóló legenda mondja? Akiről én…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME