A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Positano

Az idősödő férfi, D. egyetlen, és igen komoly hobbija a festegetés volt. „Festegetés” – ezt a szót a felesége használta, kissé lesajnálva ezt a tevékenységet, mivel pénzt nemigen hozott a házhoz. A férfi ugyanis nagyon ragaszkodott minden művéhez, és csak nagyon ritkán vált meg pénzért valamelyiktől. Unalmas, papírtologató munkája után valóságos felüdülést jelentett számára a pompás színekben és hangulatokban elmerülni, amelyek keze nyomán a vásznakon kavarogtak. Két felnőtt gyermeke sem különösebben tartotta nagyra e hobbit.

Persze illendőségből megdicsérték apjuk tájképeit, amiből persze saját házaik falait is díszítette jó pár darab. Egészében véve viszont a tágabb család is amolyan hóbortnak tartotta a férfi festői ambícióit. Ő persze ezt nagyon jól tudta, és nem esett túl jól neki a dolog, de az évek előrehaladtával már nem törődött vele, és csak azért is festett tovább. Egyedül legjobb barátja értékelte a festményeket, akivel sokat beszélgettek a művészetről, alkotásról, életről. Barátja egyébként egy apró, óvárosi könyvesbolt tulajdonosa volt, ahol nagylelkűen több kiállítást is rendezett D.-nek. A férfi legkedvesebb témája Olaszország volt, ahol sok boldog hetet töltöttek feleségével és gyerekeikkel az évek során. D. nagyon szeretett volna Itáliában élni, de az asszonyt sehogy sem sikerült rávennie a költözésre. Ennek ellenére gyakran hangoztatta, hogy: „Márpedig Itáliában kéne élni, mondjuk Positanóban! Minden más, a színek, a fény, a levegő!” Aztán persze mindenki csak legyintett erre, egyedül barátja bólogatott mindig egyetértően. De csak nem történt semmi, ahogy nagyon sok dologgal az életben – vágyak maradnak csupán, amelyek az emberrel együtt megöregednek. D. is csak öregedett, önarcképén megjelentek a ráncok, haján a dér. Majd egy napon megtudta, hogy rákja van. A hosszas és gondos gyógykezelés ellenére D.-nek csupán hónapjai maradtak hátra. Ekkor is festett, ráadásul legkedvesebb olasz városáról Positanóról készített látképet. A színpompás, ezernyi kis részletből és árnyalatból összeálló festményen ott tündökölt ez a remek város – az egész hegyet beborító színes házakkal, a fenséges Santa Maria Assunta templommal, a kikötővel, a hajókkal, a türkiz tengerrel, a városban sétáló emberekkel, az egész város hátterében pedig a felhők felé nyúló hegyekkel. D. gyakori rosszullétei ellenére, erejét megfeszítve dolgozott, és minden apró részletet nagy műgonddal festett meg. Miután kész lett, barátja lelkére kötötte, hogy a festmény legyen az övé, és tegye ki a boltjában, és minden nap nézze meg alaposan. D. végül elhunyt, a festmény pedig akaratának megfelelően a könyvesbolt falára került. Barátja mindennap megnézte a képet, de nem értette, vajon barátja miért kérte erre. Aztán egy nap furcsa érzése támadt, de eleinte nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért is. Egyre figyelmesebben kezdte nézni a festményt, és egy nagyon különös dologra lett figyelmes. A képen látható apró emberek – nem voltak nagyobbak egy borsószemnél – között volt egy, amelyik minden nap a festmény különböző pontján tűnt fel. Hol a tengerparton állt, hol egy ház ablakában könyökölt, hol egy étterem vagy kávézó teraszán üldögélt, hol a tengerben úszott, vagy éppen kikötőben horgonyzó jacht fedélzetén bámészkodott. A könyvesboltos először nem akart hinni a szemének, de egészen biztos volt benne, hogy a távoli alak maga D. Felfedezéséről senkinek sem szólt, de mindennap boldogan, mosolyogva nézegette a festményt, amelynek ez volt a címe: „La dolce vita, Positano.”

fotó / szöveg: Kozsák Rudolf Árpád

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME