Antal József:
Szárnyalás
Ámor nyílhegyei tompák mostanában
Vagy körben forgó élettörténetem vesztette fényét
Hivatásom csorbán csengő csendje
Származásom messze nyúló fodrai, északon
Cserébe csupán az alkonyat aranya altat
Ha már végképp nem bírom a város zaját
Semmit sem kérdezel, csak mindent mondasz
Mintha az ember saját szavába zárná önmagát
A növekvő teraszok felfalják a teret
Az utakat lezárták, Minotaurusz labirintusában lépdelek
Kezembe senki nem adott fonalat, egy ideig még emlékezetből megyek
Majd felismerem, hogy itt már jártam, újra csak körbe tekerek
Valahogy mégis feljutok önmagam hegyére, hol Daidalosz
Csinált szárnyakkal vár. Nos, fel a fellegekbe,
Ahogy a léggömb elrepül az ablakon át.
Budapest, 2021. szeptember 18.
