Szeptembertől újra köreinkben tudhatjuk a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas program keretében érkezett fiatalokat, és társaságukat, valamint szakmai segítségüket élvezhetjük Svédország különböző tájain. Előző lapszámunkból Antal Józsefet és Dobos Tamást ismerhette meg az olvasó, ezúttal pedig Sebestyén Marianna malmői, Bálint Réka halmstadi és Bodó Tímea Emese stockholmi ösztöndíjasok egymást váltva válaszolnak a Híradó kérdéseire.
- Mit mondanátok el magatokról?
Sebestyén Marianna: Tolna megyében, Bonyhádon születtem, gyermekéveimet Tevelen töltöttem, ám tanulmányaim miatt Dombóvárra, majd Kaposvárra kerültem, ahol tanítóként és művelődésszervezőként végeztem. A Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas program kezdetéig Dunaújvárosban éltem, ahol egy sportiskolában dolgoztam tanítóként, programszervezőként és sajtósként. Egy felnőtt lányom van, aki minden ötletemben, elhatározásomban támogat. Fontosnak tartom, hogy fejlődjek, ezért sikerült magánúton eljutnom Hollandiába, Németországba, Ausztriába és Svédországba néhány iskolába, hogy megismerjem az ottani tanítási módszereket. Szeretek empirikus úton tanulni. Szabadidőmben baráti kapcsolataimat ápolom, színházba, koncertekre, moziba, kiállításokra és sporteseményekre járok. Svédországban sem kell lemondanom ezekről a kedvtelésekről, bár a színházlátogatás még nyelvi akadályokba ütközik, cserébe magasabb szintű jégkorongot láthatok, mint otthon.
Mottóm: „A magyar nyelv számomra a legszebb, ennek csiszolását, fejlesztését tekintem legfőbb hivatásomnak, s a svéd diaszpórában élő gyerekek esetében is ez a célom”
Bálint Réka: 25 éves vagyok, Budapesten nőttem fel, egy hétgyerekes család ötödik gyermekeként. Életem meghatározó része volt a Regnum Marianum (katolikus ifjúsági közösség), ahol hamar megtapasztalhattam, milyen megtartó ereje lehet egy közösségnek. Az innen és a családomtól hozott tapasztalatokat, élményeket óvodapedagógusi munkám során is tudtam kamatoztatni, és remélem, az itteni munkámban is sikerül majd valamit megosztanom belőle az itt élő magyar közösséggel.
Bodó Tímea Emese: Népdalénekesként és népzene tanárként tevékenykedtem az ösztöndíj program előtt. Nagykárolyban és Szatmárnémetiben tanítottam több mint száz gyermeket magyar népdalkincsünk megismerésére és megőrzésére. 2017-ben jelentkeztem a Fölszállott a páva c. népzenei tehetségkutató műsorba, ahol abban az évben a legjobb 12 énekes közé válogatott a szakmai zsűri, majd az idei évben visszahívást kaptam a Fölszállott a páva Döntők Döntője elnevezésű 6. évadba, ahová az eddigi öt évad legkiemelkedőbb versenyzőit invitálták meg egy jótékony célú versengésre. Határon túli származásúként nagyon fontosnak tartom a magyar népdalok és néptánc megismertetését a nem Magyarországon felnövekvő gyermekek számára.
- Mi motivált benneteket, hogy Svédországot jelöljétek meg szolgálati helyül?
SM: Nagy szerelem ez számomra. Korábban többször jártam Svédországban, Malmö volt az első találkozás, az Öresund híd és a Turning Torso azonnal rabul ejtett. Sikerült olyan helyeket is felfedeznem Svédországban, ahol megtapasztalhattam milyen csodálatos a környezet. Kisgyermeki szemmel csodálkoztam rá a szép, zöld fűre, melyhez foghatót előtte csak golfpályán láttam. A Kékvirág anyanyelvi táborban két alkalommal vettem részt, ami ezekhez a pozitív élményekhez még hozzátett, igen mély és pozitív benyomásokat okozott. Nem volt kérdéses, hogy Svédországot választom, azon belül Malmőt.
BR: Több oka is van, amiért Svédországot jelöltem meg pályázatomban. Az egyik, hogy mindig is érdekesek, vonzóak voltak számomra a Skandináv államok, közülük különösen Svédország. Óvodapedagógusként ezen belül is nagyon érdekelt, hogyan működik itt a nevelés-oktatás, sokat olvastam róla, próbáltam a pozitív példákból ötleteket meríteni saját munkámba. A másik ok, hogy több ismerősöm is él Svédországban, akik beszélgetéseink során mindig nagy lelkesedéssel, szeretettel beszéltek az itteni magyar közösségekről, a velük szerzett élményekről. Így amikor elhatároztam, hogy megpályázom az ösztöndíjat, nem is volt kérdés számomra, melyik országot jelöljem meg első helyen.
BTE: Egy évvel ezelőtt jártam először Stockholmban és a Magyar Házban. Az itt eltöltött pár nap nagy érdeklődést keltett bennem, hogy jobban megismerjem a diaszpórában élő magyarokat, segíthessem a közösséget.
- Milyen célokat tűztetek ki a programmal kapcsolatban? Elég lesz-e a kilenc hónap, hogy ezeket elvégezzétek? Van-e olyan, amit már sikerült is megvalósítani?
SM: Szívügyem a magyar nyelv ápolása, ezzel a céllal érkeztem, de nem tudtam, hogy ezt milyen keretek között tudom megvalósítani. A konkrét feladataim azután körvonalazódtak, miután megérkeztem, s ezzel együtt újabb célok fogalmazódtak meg bennem, melyek nagyon motiválóak. Malmőben és Lundban is tevékenykedem, s igény szerint Helsingborban is elérhető vagyok. Malmö és Lund két eltérő közösséggel bír. Mindkét helyen vannak már évek óta futó programok, de vannak új kezdeményezések, melyeket a vezetőséggel dolgozunk ki a közösség kívánalmait figyelembe véve. Az új célok megvalósítása egy folyamat, melynek még az elején járok/járunk, hiszen ez nem „egyszemélyes színház”, ám már vannak eredményeink és a sikerélmény sem marad el. Mivel az itt működő magyar közösségeknek a magyarságtudat erősítése – melynek alapja a magyar nyelv életben tartása és használata – hosszú távú terv, ezért ez túlmutat kilenc hónapon. Örülök, hogy szaktudásommal és tapasztalataimmal segíthetem az itt élő magyarságot.
BR: A programmal kapcsolatos céljaim inkább hosszú, mint rövid távúak. Legfontosabbnak tartom a gyerekfoglalkozások rendszeressé tételét, valamint, hogy izgalmas, érdekes programokkal egyre népszerűbbé tegyem őket. Szeretném, ha a gyerekek a foglalkozások által nem csak magyarságukhoz kerülnének közelebb, hanem egymáshoz is, hiszen csak közösségben fogják tudni továbbvinni, tovább ápolni a magyar kultúrát. A legszebb az lenne, ha ezek a gyerekek olyan közösséget tudnának kialakítani egymással, melyet felnőtt korukra is meg tudnak tartani. Nyilván ezt egy személyben, kilenc hónap alatt nem tudom biztosítani, de igyekszem azt a keveset, amit én tudok, hozzáadni ehhez. Céljaim közé tartozik természetesen az is, hogy ösztöndíjas elődeim munkáját folytassam, a hagyományokat, melyeket ők teremtettek az itteni közösséggel, továbbvigyem, és adjak hozzá magamból, az én tudásomból is.
Személyes célomnak az itteni kultúra és nyelv megismerését tűztem ki, de talán ennél is fontosabb számomra, hogy új barátokkal, emberi kapcsolatokkal gazdagodjak a kilenc hónap alatt. Ez – szerencsére – már sikerülni látszik
BTE: A programmal kapcsolatban az egyik célkitűzésem, hogy az itt töltött kilenc hónap alatt minél több népdalt ismertessek meg az itt élő gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt, akik az idő múlásával majd elénekelhetnek egyet-egyet unokáiknak is, úgy érzem, ezen célomnak megvalósulása jó irányban halad.
- Használtok-e otthon már bevált módszereket a gyerekfoglalkozások alkalmával, hozott-e az új környezet új módszereket is magával?
SM: Természetes, hogy a munkámban eddig eredményes módszereket szívesen használom, ám a heterogén korcsoportnak köszönhetően rugalmasan kell kezelnem az eszköztáramat, módszereimet. Semmi sincs bebetonozva, figyelem, elemzem a gyerekeket és magamat, ennek mentén tervezek és alkalmazom a technikákat. A kulcsszó azonban a gyerek. Minden esetre a mögöttem álló tapasztalatok sokat segítenek.
BR: Eddigi munkámnak köszönhetően nem tudom nem alkalmazni az otthon használt módszereket, hálás vagyok, hogy bőven rendelkezem tapasztalattal ezen a téren, ugyanis az új környezet rengeteg kihívás elé állít így is. Sokban különbözik az itteni gyerekek gondolkodásmódja és a feladatokhoz való hozzáállása az eddig számomra megszokottól. Szabadabban kérdeznek, alkotnak véleményt, használják kreativitásukat. Hatalmas felkészülést, folyamatos, éber figyelmet és legfőképpen rugalmasságot igényelnek tőlem. Nehéz, vagy inkább lehetetlen feladatot adni nekik, inkább lehetőségekkel kell megkínálni őket, amiből választhatnak – nyilván a célnak megfelelő repertoárból. Viszont ha egyszer választottak, mit csinálnak, legyen az éneklés, mese, vagy alkotás területén, akkor azt teljes figyelemmel és minden erejükkel, élvezettel csinálják. Egyszerre öröm és kihívás foglalkozásokat tartani nekik!
BTE: A gyermekfoglalkozások alkalmával igyekeztem az otthon már jól bevált módszereket beilleszteni a foglalkozások menetébe, ami sikerült is. A gyerekek különböző dolgok iránt való érdeklődéséből adódóan új ötletek is születtek már, amik segítségével minden gyermeket sikerül lekötni és a feladatok elvégzésére ösztönözni.
- Sikerült-e már megszoknod az új környezetet és embereket? Segítette-e valami a könnyebb beilleszkedést?
SM: Fiatalkorom óta távol élek a szülői háztól, nagyon szeretek utazni, megismerni számomra új kultúrákat, embereket, helyszíneket, nyelveket, így már megszoktam, hogy az élet időnként kijelöl egy-egy új helyet számomra, ahol időlegesen tanyát ütök. Ezért nem jelentett problémát, hogy ezúttal Svédországban kell laknom. A lányommal egykorú fiatal hölggyel osztozom a lakáson, amely azért szokatlan volt eleinte, ám hamar összebarátkoztunk. Mindketten igyekszünk úgy alakítani az életünket, programjainkat, hogy függetlenségünket megőrizve élhessük mindennapjainkat. A malmői, lundi és helsingborgi közösség tagjaival könnyen felvettem a kontaktust, mindannyian barátságos, befogadó emberek, s magam is nyitott típus, menthetetlen humanista vagyok. Mindenféle korosztállyal találkoztam, s bátran állíthatom, hogy mindegyikükkel megtaláltam a közös hangot. Legfontosabb támaszom azonban lányom, aki Magyarországról drukkol nekem. Mivel már többször jártam Svédországban, vannak itt ismerőseim, barátaim, ez szintén könnyebbséget jelentett. Amikor egy ismert helyre térek vissza, úgy érzem, otthon vagyok. A programok során megismert gyerekek hamar a szívemhez nőttek, az ő szeretetük, csillogó szemük, kedvességük sokat jelent számomra, erőt és motivációt ad. Jól érzem itt magam.
BR: Több, mint három hónapja, hogy megérkeztem Halmstadba, és mostanra már úgy érzem, egészen sikerült megszoknom az ittlétet. Ehhez nagyban hozzájárult a halmstadi és a ljungby-i magyar közösségek szeretetteljes és segítőkész fogadtatása, ami segít egészen otthon érezni magam. Ugyanezt a meleg fogadtatást éreztem a családos és az őszi SOMIT-on is. Nagyon szeretek itt lenni, itt dolgozni, és szerintem ez az elkövetkezendő fél évben sem fog változni!
BTE: Úgy érzem, már sikerült a beilleszkedés, amit nagyban megkönnyített a Stockholmban élő magyar közösség befogadókészsége és segítségnyújtása.
Híradó