Tompa Anna: Táborzáró beszéd

Share

Táborzáró beszédemet Wass Albert szavaival kezdem: „végzem, amit végeznem kell, amit végeznem jó és illő, mert a bennem lévő nyugalomérzés igazolja, hogy helyes úton járok. Szeretném, ha hitem akkorára növekedhetnék, mint egy mustármagocska, hogy hegyeket mozdíthassak vele”

És ha hegyeket nem is mozdíthatnék, akkor is belevágnék újra e csodálatos munkába. Hiszem, hogy nem volt hiábavaló e munkával eltelt húsz esztendő, és nem lesz hiábavaló a munka, amit tovább folytatnak gyermekeink, társaink, és mindazok, akiknek fontos, hogy megtartsuk nyelvünket, kultúránkat. Hiszen „egy vérből valók vagyunk”!

Most pedig köszönetet mondok, elsősorban Istennek, hogy álmot adott, és hozzá erőt, kitartást, türelmet. A sok-sok szeretet, amit e húsz esztendő alatt kaptam és adhattam.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik mertek velem álmodni, akik mellém álltak, azoknak, akik egy kövecskét, egy téglát raktak e vár felépítéséhez, hogy e védővár falai közt őrizhessük kincsünket, a ránk hagyottat.

Köszönöm azoknak a felnőtteknek, akik lelkesedésükkel, szakértelmükkel, idejükkel segítették odaadóan a tábor mottójának megvalósulását: „Magyar vagyok, s e kincset őriznem kell!” Köszönöm, hogy ezt a kincset sokféleképpen tudtuk őrizni, szellemi, lelki és testi táplálékkal.

Az idei tábor csapatának külön köszönet jár, mind a magam, mind az Őrszavak vezetősége részéről. Kezdem a testi táplálék gondozóival: a konyhások, Fehér Anikó, Szabó György, Tóth Attila, Szabó Tibor vezetésével sok jellegzetesen magyar étellel, naponta friss házi kenyérrel, süteményekkel kényeztettek minket. Külön köszönet Farkas Árpádnak és Nemes Péternek, mint tábori díszleteseknek, akik a régen használt festőecsetet újra kézbe véve lovat, várat, harcos vitézeket varázsoltak.

A technika és a média felelőse Lőrincz Lázár és Feldőtő Sándor, akik azért, hogy a tábor a lehető legjobban működhessen, megoldást találtak a sok technikai problémára. A szülők, kisegítők, Antal Magdi, Kloiber Monika, Köllő Zsóka, Salat Tünde, Turi Ágnes állták a sarat minden háttérmunkában, legyen szó takarításról, terítésről, vagy éppen szép táncszoknyák varrásáról. Köszönjük Juhász Editnek, hogy szaktudásával, figyelemmel, tapintattal óvta, ápolta a tábor apraját-nagyját! Természetesen nagyon hálásak vagyunk az oktatóinknak, régieknek és újaknak, akik nagy-nagy türelemmel adták tudásuk legjavát, oktattak tanítottak, játszva, énekelve csöpögtették a gyermekek lelkébe, fejébe magyar nyelvünk, történelmünk kincseit.

Első, bukdácsoló lépéseinkben Fehér Miklós Budapestről jött segítségünkre, tanította, formálta a tábor gyerekkorát, majd átadta a staféta botot a csíkszeredai Császár családnak, Sándornak és Bogács Nórának, akik a kamaszkorból vezetik tovább a tábort.

Palcsó Attila, felvidéki lelkész immár tíz éve lépett közénk, hozva az Igét és az erőt, s véle minden tudását, legyen az igehirdetése mondva énekelve, és mint a tábor krónikása, évek óta neki köszönhetjük emlékeink megőrzését képben, filmben, interjúkban.

Tóth Ildikó, a tábor óvó nénije, nyelvőrzője, mesemondója hosszú évek óta velünk van, jóban-rosszban társunk. Ő a táborcsapat egyik alaptagja, reméljük még sok éven át részese lesz munkánknak.

Tóth Ildikó, Feldőtő Emese az apróbbakat, Salat Réka a nagyobbacskákat oktatta, irányította.

Kántor Julianna, három évvel ezelőtt, mint ösztöndíjas jött Budapestről közénk, megszerettük, megszeretett, és azóta velünk van. A miénk lett, övéi lettünk. Hogy csapatunk bővüljön, erősödjön, nagy örömünkre kézen fogta és közénk hozta Fényes Gábort.  

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, köszönjük az ifjúsági vezetőnk, Császár Szabolcs türelmes és játékos tánctanítását, ügyes programszervezéseit.

Közben nőnek a gyerekek kiscsoportosból kamasz, majd érett ifjú lesz. Példa erre Bihari Bíborka, aki a kezdettől fogva velünk volt. Az idén már ifi vezetőként jött közénk mindnyájunk örömére.

Köszönöm továbbá Tompa Andreának, aki szintén a tábor gyerekkorától velünk tart, mint a tábor gazdasági felelőse.

Végezetül nagy köszönet mondok Tompa Orsolyának, aki nyomomba lépett, és két apró gyereke mellett vállalta és végzi fáradhatatlanul a szervezés oroszlánrészét, a logisztikát, a beszerzést, a konya irányítását.

Befejezésül köszönetet mondok Bihari Szabolcsnak, aki első perctől fogva lelkén viselte a tábor létezését, mindenben segítségünkre sietve tette, teszi dolgát mellettünk, értünk, gyermekinkért.

Felsorolt köszöneteimet annak tudatában mondtam el, hogy az eddig elvégzett munka nem megy veszendőbe, mert van, ki továbbvigye a tábor zászlaját.

Most pedig hadd mondjam el, igazán jó volt az idén is együtt táborozni veletek. Remélem, jövőre újra találkozunk! Visszavárunk mindenkit 2017-ben is!

2016. augusztus 14., Hälleberga