Szilágyi János egykori népszerű rádióműsorát a Halló, itt vagyok címűt, ha tehettem, mindig meghallgattam. Úgy emlékszem, az 1970-es és 90-es évek között, hétfőnként adták. A műsor népszerű volt, mert érdekes, változatos, sokszor egészen furcsa beszélgetések hangzottak el. Egyik este egy Bécsben élő magyar házaspár mesélt az életükről. Annak, hogy a megadott telefonszámot felhívták, különös oka volt. Meg szerették volna osztani fájdalmukat, figyelmeztetni akarták a sorstársakat, hogy ne kövessenek el az övékhez hasonló hibát.

Közvetlenül a Forradalom után, 1957-ben hagyták el ők is hazájukat. Szerencséjük volt, Ausztriában kaptak letelepedési engedélyt. Ezért nagyon hálásak voltak, mindent elkövettek, hogy az osztrákoknak ne kelljen megbánniuk befogadásukat. Valamennyire tudtak németül, az osztrák idióma ragadt rájuk. Úgy vélték, az lesz a legjobb, ha gyerekükhöz is németül beszélnek, természetszerűen a gyerek előtt egymással is.

Boldogan éltek, lányuk felnőtt, angol-francia szakot végzett. Jelesen diplomázott, már állás után is nézett volna, mikor behívatták az egyetemre egy beszélgetésre. A rektor elmondta, hogy tulajdonképpen a neve miatt választották ki, és ajánlották őt egy világvállalatnak, mely olyan munkatársat keres, aki a német nyelven kívül angolul, franciául és magyarul is beszél. A legvadabb álmait is meghaladó remek feltételeket és a remélhető tanári állás bérét sokszorosan meghaladó fizetést ajánlottak fel. A lány szégyenkezve vallotta be, nem tud magyarul. A vállalat küldöttei sajnálkozva vonták vissza az ajánlatot, az álláshoz elengedhetetlen volt a magas szintű magyar nyelvtudás. A lány otthon nem veszekedett, nem tett szemrehányást a szüleinek, csak annyit mondott: - tudjátok, hogy tönkre tettétek az életemet? - Összepakolt, és elköltözött otthonról.

Lányuk végül megértette indokaikat, visszatért hozzájuk, megbocsátott nekik. Csak ők nem tudták megbocsátani saját maguknak, hogy szeretett gyermeküket, és természetesen önmagukat is megfosztották az „édes anyanyelvtől”.