A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

11. iHuset megnyitó

Az idei, a tizennegyedik megnyitóra a göteborgi S:t Jakob templom egyik termében került sor.

- Ez a göteborgi magyar kultúra seregszemléje – mondotta Csata Attila, a Kőrösi elnöke. Örömmel, de halkan hozzátette, hogy egyre több támogatást kapunk itt, Göteborgban, de a magyarországi minisztériumoktól és kulturális szervektől is. Az iHuset a svédországi magyarok egyik számon tartott, figyelemmel kísért rendezvénye. Ez azért is fontos, mert a sportrendezvények és a művészetek tudják az embereket közel hozni egymáshoz, barátokká tenni. Ilyenkor értelmét veszíti, hogy kinek milyen a politikai hovatartozása.

Eddigi iHuset megnyitóink többsége zenével és képzőművészettel várta a látogatókat. Ez alkalommal nem így lesz. Ma zenével kezdünk, de a szokásos vernissage helyett, majd az év vége felé megrendezendő iHuset eseményünk, a finissage nevet kapja.

Az idei főtéma Ingmar Bergman születésének századik évfordulója. Az Oscar-díjas Szabó István filmrendezőnknek, aki jó szakmai barátságban volt a svéd mozi-legendával, talán nem lesz megerőltető egy szeptemberi utazás ide, Göteborgba. Akkor vetítenénk a magyar mester „Az ajtó” című filmjét, amelyben Helen Mirren játssza a főszerepet.

Csata Attila reményét fejezte ki, hogy a Kőrösi idei rendezvényei is elnyerik majd a tagság, valamint a többi magyar, vagy elég gyakran nem-magyar érdeklődő tetszését, majd felkérte Kovásznay Ádámot, a SMOSZ titkárát, hogy mondja el gondolatait a megnyitóval kapcsolatban.

Ádám tolmácsolta a SMOSZ, egyben a több mint harminc svédországi magyar egyesület, a több ezer tag üdvözletét az idei iHuset megnyitó alkalmából. Beszélt az Olvasó kezében tartott Híradóról, amely 1800 példányban jelenik meg és eljut a világ összes országába, ahol magyar egyesület működik.

Bengt Halse, Magyarország tiszteletbeli konzulja Göteborgban, aki a kezdetektől kíséri figyelemmel a Hu.Se.t-et, majd az iHuset rendezvényeit, ezen a megnyitón is szeretettel üdvözölte a megjelenteket. Begt Halse gondosan számon is tartja, hogy az iHuset mikor ünnepelheti centenáriumát, de most még azt is kiszámította, hogy ha a tagság még huszonkilencszer választja meg Csata Attilát egy-egy periódusra, akkor biztosítottnak láthatjuk a majdani századik évfordulót.

Ezek után koncert következett. Hencz Helga, a Göteborgi Operaház zenekarának hegedűse, szólóhegedűs, Beethoven Hegedűversenyét játszotta Solti András kiváló zongorakíséretével.

Mivel én, aki e sorokat írom, magam is zenével foglalkozom, nem tudok csak úgy, közleményszerűen írni a produkcióról. Igen nehéz darabról van szó, de még ennél is nehezebbek az ú.n. kadenciák, ahol Helgának meg kellett tanulnia azt, amelyet világhírű hegedűművészek rögtönöztek, majd pedig leírtak. Helgának csak gratulálni lehet. Nagyszerű volt!

Solty Árpád saját szerzeményét zongorázta. Nagyszerű technikával, kellemesen modern hangzással lepte meg a közönséget. Köszönjük a koncertet és gratulálunk!

 

El Camino

Demeter D. Zoltán Göteborgban

Demeter D. Zoltán előadása zarándokútjáról az El Caminon

Nagyon kellemes volt találkoznom Demeter D. Zoltánnal. Tudtam, hogy a feleségével kettesben megtett hosszú gyaloglás, az El Camino, egy zarándoklat, amelyet már sokan végig jártak és sokan le is írtak, mégis: ez a nem kis emberpróbálás mindenkiben más és más értékkel marad meg az élet nagy történéseinek emlékei között. Vannak, akik mások, vagy maguk előtt szeretnének bizonyítani, vannak, akik vezekelnek, vagy a bejárt hosszú út fizikai megpróbáltatásaiért cserébe jobb sorsban reménykednek. Vendégünk nem misztifikálta túl, miért vállalkoztak erre a nyolcszáz kilométeres gyors sétára. Napi huszonötször-harmincszor ezer méter.

Az érdeklődő hallgatóság Demeter D. Zoltán előadásán

Demeter D. Zoltán 1945-ben született Kolozsváron. Élete olyan gazdag volt élményekben, eseményekben és eredményekben, hogy az El Camino, meg még több hasonlóan hosszú vándorlás, már csak betetőzése volt az előzményeknek. Magyarországon „Az utolsó magyar reneszánsz ember” titulust kapta, míg az egyik újság polihisztornak nevezte. Valóban. Demeter D. Zoltán nyugdíjazásáig okleveles villamosmérnökként dolgozott. Öt bejegyzett műszaki patentje van. Egész életében jelen volt a zene, a zongorázás, a költészet; hat nyelven beszél, több könyvét tagadhatatlan érdeklődés kísérte. Első könyve, A szabadság ára, három kiadást élt meg. Emellett közel négyszáz olajfestmény került ki a keze alól. A teremteni akarás, az alkotni vágyás jellemezte egész életét. Hajót, lakókocsit épített, hangfelvételeket készített, és ki tudja, mit felejtett még el megemlíteni, hiszen egy polihisztor sem emlékezhet mindenre...

Köszönjük, hogy eljött!

Dániel András Göteborgban

A Tavaszi Szél a göteborgi magyar gyermekek életének indulását segítő, több éve eredményesen működő közösség, ahol a játék mellett magyarul szól az ének, magyar a szó, és magyarul ismerkednek a kicsinyek szüleik hazájának történelemével, az irodalommal, de még a technika érdekességeivel is.

2018 áprilisában a Tavaszi Szél és a Göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör vendége volt Dániel András gyermekkönyv író, aki nem csak írja, de illusztrálja is meséit.

András persze egyre gyakrabban gondol a felnőttekre is, de eddig többnyire gyermekeknek írt meséket. A kufli-könyvek és az azokban szereplő kuflik ma már fogalommá váltak. Az az érdekes helyzet jött létre, hogy a kezdetben gyermekeknek kitalált kuflik története, a felnőttek körében is egyre kedveltebb. Ez alkalommal azonban a gyermekek ültek a végre megismert író előtt. Tanúja voltam, hogy még a Göteborgban összegyülekezett, mesekedvelő kicsik is mindent tudtak a kuflikról. Kérdeztek, válaszoltak. Ehhez persze elengedhetetlen a szülők jó munkája: olvasni gyermekeiknek. Ezek után nem csoda, hogy már el is hangzott: „Szerintem mindenki legyen kufli!”

- A kuflikkal most egy rajzfilm sorozat is készül. Az első évfolyam már látható is.

- András, örülünk, hogy ilyen messzire eljött hozzánk.

- Igen nagy öröm ilyen Magyarországtól távol élő gyermekekkel találkozni és átélni, mennyire ismerik a történeteket, amelyeket írtam-rajzoltam.

Mi pedig nagy örömmel néztük kicsinyeink érdeklődéstől, örömtől csillogó szemét.

Dániel Andrásnak további sok sikert kívánunk!

Maróti László

 

Az iHuset tavaszi idényét zenés vidám szórakozással zártuk:

Édes négyes

Nagyon jó dolog ám édes-kettesben lenni azzal, akit szeret az ember. De mi ezt, ezen az estén fokozni szeretnénk!

Édes Négyesben...

Négy nagyszerű színész: Teremi Trixi, Vörös Edit, Pelsőczy László és Kovács Róbert szereplésével, előadásukon kiváló élményben volt részünk. Olykor egy tréfás jelenet, báj és humor, könnyed és önfeledt szórakozást nyújtott.

 

Fotók: a Kőrösi Sándor Művelődési Kör Facebook oldala

 
 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME