A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

90 éve Trianon béklyójában

 

 
Talán senki sem gondolta volna a trianoni békeszeződés aláírásakor, hogy Csonka-Magyarország 90 év múlva is ugyanabban a kalodában és ugyanazokkal a barátságtalan szomszédokkal kényszerül viaskodni létéért és az átcsatolt magyarság identitásának megőrzéséért. Már itt hangsúlyoznám, hogy a balliberális „Nagy-Magyarország” lejárató szóösszetétel a fogalmak összezavarására irányul, imperialista, hódító szándékot sejtetve, hiszen Nagy-Magyarországról legfeljebb Nagy Lajos király idejében beszélhetünk (a történelmi Magyarország a megfelelő kifejezés).
 
90 évvel ezelőtt a magyar állam Horvátország nélkül számított 283.000 km² nagyságú területe alig egyharmadára, 93.000 km²-re, 18,2 millió lakossága pedig 7,6 millióra csökkent. Bekövetkezett az a rendkívüli eset, miszerint Magyarország saját magával lett határos, ugyanis új határai túloldalán mindenhol magyarok éltek etnikailag csaknem mindenütt egységes tömbökben. Több mint 3 és fél millió, azaz a magyarság egyharmada került akarata ellenére az utódállamokba. Az ország ily nagy mértékű megcsonkítása azt eredményezte, hogy szétesett a Kárpát-medence különböző régióinak addig jól működő, egymást kiegészítő gazdasági struktúrája is.
 
f_03_02.jpg
A trianoni békediktátum területileg és népességileg is drámai mértékben megcsonkította
Magyarországot.Fotó:Wikipédia
 
E nemzeti katasztrófának természetesen voltak az előzményei. A „turini remete”, Kossuth Lajos leveleiben hiába figyelmeztetett a kiegyezésben rejlő veszélyre, ti. hogy a nemzet idegen érdekekért sodródik majd háborúba, de az ország nemzetiségi összetétele is bajlós előjeleket mutatott. Amíg Mátyás király idején a 4-4,5 millió lakos 80-85 %-a volt magyar anyanyelvű, addig a törökkel 200 éven át vívott állandó harcok következtében a Rákóczi-szabadságharc idejére az ország 2,5 millió főre csökkent lakosságából csupán 1,2 millió volt magyar. Ez az arány később sem javult jelentősen, mert még 1910-ben is csak a közel egy milliós zsidósággal – akik magyar anyanyelvűnek vallották magukat – alkotott a magyarság 54,5 %-os többséget.
 
A török kiűzése után a Habsburgok politkája a rivális-rebellis magyarság gyengítését és a nemzetiségek betelepítését, később ez utóbbiaknak a magyarság ellen való heccelését tűzte ki célul és valósította meg. Az erdélyi románok és szászok, a délvidéki szerbek és a horvátok már az 1848-49-es szabadságharcban a magyarok ellen fordultak, míg a svábok és a szlovákok zöme hű maradt a magyar államhoz.
 
Az 1868-as nemzetiségi törvény a maga idejében a legliberálisabb volt Európában: az ország minden lakosának egyenlő jogokat biztosított nemzetiségre való tekintet nélkül. A különböző nemzetiségek saját anyanyelvű elemi és középfokú iskolákban tanulhattak. A törvény garantálta az egyének, közösségek és egyházak azon jogát, hogy szabadon alapíthassanak kulturális és gazdasági szervezeteket. Politikai nemzetként, azaz egyenjogú államalkotó partnerként való elismerésüket, valamint a területi autonómia-igényüket viszont elutasította. Figyelemre méltó Európában elsőként a zsidóság egyenjogúsítása 1867-ben.
 
A Nagy Háború (Great War) előestéjén a hazai nemzetiségek még csak jogaik kiszélesítését követelték, de nem akartak elszakadni. A nemzetiségi kérdést külföldről szították - a cseh emigránsok Párizsban, Londonban és az USA-ban, a szlovák és a ruszin kivándorlók Amerikában. A királyi Románia és Szerbia pedig már régóta irredenta politikát folytatott arra buzdítva a magyarországi románokat és szerbeket, hogy fokozzák elszakadási törekvéseiket. 
 
f_03_3.jpg
Gróf Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője a békediktátum
aláírásakor, 1920 június 4-én. Fotó:Wikipédia
 
Az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúban Németország oldalán vett részt. 1917-ben az USA hadbalépésével nyilvánvalóvá vált, hogy a központi hatalmak nem nyerhetik meg a háborút. Wilson 1918. január 6-án proklamálta híres 14-pontját, melyben a 10. a Habsburg Monarchia népeit érintette: „Ausztria-Magyarország népeinek, akiknek a helyét a nemzetek között szavatolva és biztosítva óhajtjuk látni, az első alkalommal meg kell adni az önálló fejlődés lehetőségét." Ez a kétértelmű fogalmazás sok vitára adott később okot, mert egyrészt azt jelenthette, hogy a Monarchia különböző nemzetiségei valamilyen módon megkapnák a belügyeikben való önrendelkezési jogot, vagy úgy is értelmezhették, hogy Wilson elismerte a nemzetiségek elszakadási törekvéseit és államalapítási jogát.
 
Amikor a Monarchia külügyminisztere, Gróf Burián István, 1918. október 4-én - a nyugati fronton indított őszi német offenzíva fiaskója után - jegyzékben közölte Wilsonnal, hogy a Monarchia elfogadja az azonnali fegyverszünetet és a wilsoni pontok platformján hajlandó a béketárgyalásokra, ez már későnek bizonyult. Október 18-án Wilson visszavonta október 5-i állásfoglalását, amelyben elismerte a Monarchia területi integritását, hanem azt deklarálta, hogy a 14 pont nem tekinthető érvényesnek az Osztrák-Magyar Monarchiára, és elismerte a cseh és szlovák, valamint a délszláv népek jogát az önálló államalkotásra. Ekkor még nem említette az erdélyi románság jogát a Romániához való csatlakozásra, mert még bizonytalan volt, hogy az antanthatalmak elismerik-e Romániát, mint szövetséges hatalmat, vagy pedig büntetni fogják az 1918. május 7-én a központi hatalmakkal kötött különbékéért és ezáltal érvényét veszítené az antanttal 1916. augusztus 17-én kötött titkos megállapodása, melynek értelmében Románia megkapná Erdélyt, a Bánátot és az egészen a Tiszáig terjedő magyar területet a központi hatalmak ellen való hadbalépése jutalmául. (Románia különben 1916. augusztus 27-én meg is támadta a Monarchiát, de rövid időn belül teljes katonai vereséget szenvedett.)
 
Tisza István volt miniszterelnök október 17-i parlamenti beszéde után, amelyben elismerte, hogy a Monarchia elvesztette a háborút, az ország az anarchia szélére sodródott. Október 23-án lemondott a Wekerle-kormány és a Károlyi Mihály vezette, október 24-én megalakult Magyar Nemzeti Tanács vette át az események irányítását. Október 31-én kitört az ún. őszirózsás forradalom, amely kikényszerítette Károlyi Mihály miniszterelnökké való kinevezését. Nem véletlen Tisza István meggyilkolása sem ugyanezen a napon.
 
A Károlyi-kormány november 1-jén elrendelte a magyar csapatok fegyverletételét, majd november 3-án a demobilizációt (Linder Béla hadügyminiszter így fogalmazott: „nem akarok többé katonát látni"), ami azt eredményezte, hogy Magyarország teljesen védtelenül állt a román, cseh és szerb területfoglaló csapatok előtt. Ezek a november 13-i belgrádi fegyverszüneti egyezményben megállapított demarkációs vonalak semmibevételével elfoglalták nagyjából azokat a magyar területeket, melyekre korábban igényt tartottak, ezáltal kész tények elé állítva a Versailles-ban tartott békekonferenciát. Ez a francia tábornokok által vezetett antant bizottság tudtával, sőt néhány tábornok közreműködésével (például Berthelot, Patey), valamint a francia kormány utólagos jóváhagyásával történt/történhetett meg. (A belgrádi katonai konvenció megkötésére azért került sor, mert Franchet d’Esperey tábornok, a balkáni francia haderő parancsnoka érvénytelennek tartotta a Padovában november 3-án aláírt fegyverszünet előírásait és csapatai magyar területek felé közeledtek).
 
A Monarchia felbomlása feltartóztathatatlanná vált. A prágai nemzeti tanács már október 28-án deklarálta a csehszlovák állam megalakulását és ehhez csatlakozott a szlovákok egy részét - főleg a lutheránusokat - képviselő Szlovák Nemzeti Tanács is 1918. október 30-án a csehek által már elfoglalt Turócszentmártonban. Ezután a cseh légiók Párizs jóváhagyásával megkezdték a Felvidék megszállását, ami Vix szerint is: „Kétségen kívül áll, hogy a szlovák terület csehszlovák megszállása - ennek határait egyébként még csak meg sem állapították - a november 13-i fegyverszünet formális megsértése." Szerinte „nemcsak összes kelet-európai kis szövetségesünk (a szerbek, a románok, a csehszlovákok) hajlamosak arra, hogy visszaéljenek a nagy kedvezményekkel, amelyeket kaptak, de maga az antant is kevéssé mutatkozik késznek arra, hogy tiszteletben tartsa az egyezményeket, amelyeket aláírt."
 
Az erdélyi románok december 1-én a már megszállt Gyulafehérváron mondták ki Erdély egyesülését Romániával, annak ellenére, hogy Erdély lakosságának csak 53,4%-át képviselték. (A Szász Nemzeti Tanács is csak 1919. január 8-án, tehát már román megszállás alatt határozott úgy, hogy helyesli Erdély egyesítését Romániával.) Szerbia a francia antantcsapatok árnyékában november 5-én kezdte el Dél-Magyarország katonai megszállását, és amikor egy szerb népgyűlés november 25-én kinyilvánította a Vajdaság csatlakozását Szerbiához, nem várva a békekonferencia határozatára 1918. december 1-én egész egyszerűen annektálta Dél-Magyarországot. Ily módon 382 ezer szerb határozott 1132850 más nemzetiségű sorsáról, természetesen „szoros összhangban" a népek önrendelkezési jogáról szóló wilsoni elvekkel. Többek között az ilyen eljárások ihlették Torsten Undént az ún. mulatókastélybeli („lustslottsfreden”) béke kifejezés megalkotására.
 
f_03_1.jpg
A diktátum feltételeinek megalkotói: Lloyd George angol, Orlando olasz,
Clemenceau francia miniszterelnökök valamint Wilson amerikai elnök.
Fotó:Wikipédia
 
Megállapítható, hogy nem a nemzetiségek „szakadtak el”, hanem azáltal, hogy a fegyverszüneti egyezményben megszabott demarkációs vonalakat újra meg újra áthágták, egy nem-deklarált (ki nem mondott) hódító háború folyt Magyarország ellen, amelynek az volt a célja, hogy minél nagyobb területet hasítsanak ki maguknak a románok, a csehek és a szerbek. Ez a háború néha igazi fegyveres formát öltött, mint például a Tanácsköztársaság idején, amikor annak leple alatt, hogy „Európát meg kell védeni a kommunizmustól", a románok 1919. augusztus 1-jén még Budapestre is bevonultak. Gróf Bethlen István ezt így fejezte ki nevezetes angliai előadó körútján: „Csak két nép, a horvát és a román, fejezte ki spontán szándékát ebben az irányban [hogy önként elszakadjon Magyarországtól]. Ebből a kettőből azonban, a horvát most már bármit megtenne, hogy szabad legyen és megszabaduljon szerb gazdáitól. A szlovákok, a ruténok és Dél-Magyarország Szerbiának ítélt lakosai soha nem jelentették ki magukat Magyarország ellen; az ő átkerülésük egyszerűen egy olyan katonai megszállás eredménye, amit egy későbbi időpontban szentesített a trianoni békeszerződés."
 
S pontosan ez a körülmény - hogy a nemzetiségek jó része vagy többsége nem volt magyarellenes beállítottságú - volt az oka annak, hogy a kisantant államok, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia következetesen elutasítottak minden olyan magyar indítványt, amely népszavazást követelt a vitatott területeken. Ők nagyon is jól tudták, hogy ezek eredménye nem lett volna kedvező számukra és nem igazolta volna követeléseik jogosságát. Ezenkívül az is napfényre került volna, hogy a békedelegációik által bemutatott népességi adatok közönséges hamisítványok voltak.
 
A békekonferencián már nem volt szó igazságos megoldásokról, hanem a győztesek diktálták a feltételeket a legyőzötteknek, akiket meg sem hívtak a konferencia munkájában való részvételre. E. H. Carr szavaival: „Ez [a Versailles-i békeszerződés] elsősorban, a német propaganda által ismertté vált kifejezéssel élve, »diktált béke« volt. Ezt a győztesek kényszerítették rá a legyőzöttekre, és nem egy egymás közötti adok-kapok tárgyalások során jött létre. Majdnem minden békeszerződés, mely lezár egy háborút, bizonyos értelemben »diktált béke«; mert egy legyőzött hatalom ritkán fogadja el készségesen veresége következményeit. Azonban a Versailles-i békeszerződésben a rákényszerítés elemei nyilvánvalóbbak voltak a modern idők bármely más ezt megelőző békeszerződésénél."
 
Mindez érvényes volt Magyarországra is, amely „egy teljes órányi" időt kapott nézeteit kifejteni akkor, amikor már előzőleg mindent eldöntöttek nélküle. Magyarországnak a népszavazást követelő javaslatát (1920. január 16.) egy közös cseh, román és jugoszláv memorandum (1920. február 6.) alapján elutasították. A magyar küldöttség gróf Apponyi Albert és gróf Teleki Pál vezetésével 1920. február 12-én elutasította a békefeltételeket és ismét követelte a népszavazást a vitás területeken. Az antanthatalmak, illetve a békekonferencia válaszát a végleges békefeltételekkel 1920. május 6-án adták át. A magyar ellenvetéseket elutasították, de Millerand kísérőlevelének tartalma nem zárta ki az esetleges jövőbeli határkiigazításokat; ezek viszont hiú reménynek bizonyultak. A magyar kormány így nem tehetett mást, mint hogy 1920. június 4-én a Versailles melletti Trianon palotában aláírja a békeszerződést. Ezzel három és fél millió magyar sorsa pecsételődött meg, akik kisebbségbe kerültek az utódállamokban a népek önrendelkezési jogáról szóló minden szép frázis ellenére. Ez a jog csak a győzteseket illette meg.
 
A két világháború közötti magyar külpolitika fő célkitűzése az elszigetelődésből való kitörés volt, az, hogy, Kánya szavaival, „kiemelje az országot abból a megalázó állapotból, amelybe a trianoni békeszerződés süllyesztette, és hogy megerősítse az ezen állapot állandósítására létrehozott kisantant ellen". Az akkori magyar kormányok ugyanakkor a trianoni békeszerződésben megállapított határok revíziójának a megvalósítását próbálták elérni. Ez végül 1938-41 között sikeresnek bizonyult, amikor a Felvidék déli, magyarlakta sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és Bácska visszatérésével Magyarország 172 ezer km²-es területével és 14,6 millió 79 %-ban magyar anyanyelvű lakosával a régióban középhatalomnak számított.
 
A sikeres revízió jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha belegondolunk, hogy csak a visszatért területeken találhatók ma már jelentős számban magyarok, ám Dél-Erdélyben vagy a Bánátban már szórványban is alig. Másodszor: a revízió megszakította az utódállamok erőszakos asszimilációs és betelepítési politikáját, figyelmeztetve őket arra, hogy idegen területeket el lehet rabolni, de aztán el is lehet veszíteni (ebül szerzett jószág ebül vész el...).
 
Az 1947-es párizsi békeszerződés aztán - újabb 3 falu elcsatolásával - visszaállította a trianoni határokat, igazolva azt a tételt, hogy csak egy világháború volt, mert a második az elsőnek a szerves folytatása, illetve következménye volt.
Ennek isszuk ma is a levét.
 
 
Dr.Solymossy Péter, történész 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. január 01.
Karácsony a Lisebergben, 2018 / Fotó: Antal József Kedves Híradó Olvasók! Azon gondolkodtam, mi változott a koronavírus-járvány tépázta emberiség életében az elmúlt 365 napban. Nyilván rengeteg minden. Én most elsősorban a találkozás aspektusára helyezném a hangsúlyt. Az év első felében…
Tovább
Dűne

Dűne

Könyvespolc 2022. január 01.
A Dűne számomra szívügy. Emlékszem, olyan 7 éves lehettem, anyám egy újságos pavilonban dolgozott, ahol valami oknál fogva a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat sci-fijeit is árusították. Igaz, ő maga nem volt a műfaj valódi kedvelője, de időnként a megmaradt példányokból…
Tovább
Sandra Mujinga kiállítása a Göteborgi Művészeti Múzeumban

Sandra Mujinga kiállítása a Göteborgi Művészeti Múzeumban

Képzőművészet 2022. január 01.
(2021. július 10. – november 7.) „A Göteborgi Művészeti Múzeum az első olyan svédországi múzeum, amely büszke arra, hogy egyéni kiállításon mutatja be Sandra Mujingát. Több különböző médiumban dolgozva – beleértve a szobrot, a textil- és mozgóképet – művészete a…
Tovább
„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

Portré 2022. január 01.
Beszélgetés Rácz Zsófia helyettes államtitkárral. Budapesten született 1997-ben, tanulmányait jogász szakon végzi az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, dolgozott az Alapjogokért Központ elemzőjeként, de Magyarország ENSZ ifjúsági delegáltjaként számtalan közösségi szerepvállalás is fűződik a nevéhez. Rácz Zsófia helyettes államtitkárt kérdeztem családról, hitről,…
Tovább
Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Portré 2021. július 06.
Úgy éreztem, a kulturális-közéleti szervezéssel talán többet adhatok vissza a közösségemnek azokból a szellemi javakból, amelyeknek legfőképpen azáltal lettem birtokosa, hogy magyarnak születtem. 1977-ben született Kolozsváron. Régész, történész, közösségszervező, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Nős,…
Tovább

Egyesületek

Évtizedek egyetértésben. A magyar közösség szolgálatában

Évtizedek egyetértésben. A magyar közösség szolgálatában

Idestova harminckét éve annak, hogy férjemmel Stockholmba érkeztünk két fiunkhoz, szüleimhez, legutolsó napjaiban hagyva magunk mögött ceauşescu rettegett…
Tiglezán József fotókiállításának megnyitója

Tiglezán József fotókiállításának megnyitója

Szürke idők uralkodnak felettünk itt északon, ahogy egyre közeledik a sötétség, a tél. Még alig sikerült kivergődnünk a…
A Pannónia Klub beszámolója

A Pannónia Klub beszámolója

Az ősz hirtelen hozta magával a szürke, esős napokat, de az egészségügyi korlátozások feloldásának köszönhetően, a hosszabb kihagyás…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME