Hírek, ismeretek gyakran terjednek egyszerű beszélgetések formájában. Most is így történt. Csata Attila társaságban váltott két szót egy mellette álló férfival. Mint ilyenkor gyakran előfordul, a másik visszakérdezett, Attila válaszolt, azután máris szóba került a PechaKucha.

Embereknek gyakran van mondanivalójuk, amelyet szeretnének minél több ember tudomására hozni, és gyakran jó is lenne, ha az emberek tudomást szereznének eseményekről, élményekről, amelyekről soha nem hallottak, mert nem volt kitől. Századunk elején (2003) Tokióban dolgozott két építész: Astrid Klein és Mark Dytham. Dédelgetni kezdtek egy közös ötletet, amely szerint hasznos lenne, ha a szakmában dolgozó fiatalabbak egy-egy összejövetel alkalmával elmondhatnák saját elképzeléseiket arról, hogy mit hogyan kellene megoldani az építészetben. Ebből természetesen az következett, hogy a megrendezett előadásokon végtelenül hosszú beszámolók hangzottak el, miközben megsértődtek, akik nem jutottak föl a pódiumra.

A következő ötlet ezért kikötötte, hogy az előadó beszédéhez felhasználhat húsz kivetített képet, amelyek a vásznon 20-20 másodpercig láthatóak. Ez pontosan 6 perc 40 másodpercet ad neki. Eközben elmondhatja, amit hallgatóival fontosnak tart megosztani. Ez elég kell legyen, hogy felkelthesse a jelenlévők érdeklődését. Nincs többé hosszú-hosszú előadás. Az utóbbi években már a világ közel hatszáz városában rendezik meg újra és újra a PechaKuchát.

Attila új ismerőse ezt mondta:

- Legalább három öteltedet hallottam, amit egy ilyen PechaKuchán elmondhatnál.

- Húsz kép? Hat perc és negyven másodperc beszéd?

- Igen.

Nos, ez odavezetett, hogy Attila meghívást kapott a 2016. március 29-én a göteborgi Park Laneban megrendezett PechaKutcha találkozóra. Telt ház volt. Vitte a kivetítendő húsz képet, és fejében azt, amit al akart mondani. Választhatta volna egy halál közeli élményét, vagy igen fontos találmányát, amely világszabadalom: automata sebességváltókat tervezett teherautóknak, buszoknak. Talán meglepő, de inkább a harmadikat választotta: Göteborgi Magyar Kulturális Napok, vagyis röviden iHuset.   

Ezen az estén nyolcan beszéltek magukról, életcéljukról. Egyikük „Attila the Hun”, ahogyan Attila bemutatkozott, de még hozzátette: „én götaungrare” vagyok. A rendelkezésére álló 400 másodperc alatt nem csak a magyarok Göteborg kulturéletében betöltött szerepét mutatta be, hanem rámutatott arra is, hogy a városban élnek olyanok, akik a High Chaparral-nál még nem jutottak sokkal tovább, miközben Európa, s a világ tele van szépséggel. Ezek egyike Magyarország, a mi hazánk, amelyet igazán érdemes megismerni, de legalábbis látni. Nagy tetszést keltett az iHuset jelentésének magyarázata: a Ház, amelyben élünk, vagyis a magyar és svéd domain-nevek (hu-se) felhasználása.

Bejelentve az iHuset idei megnyitójának helyét és időpontját, Attila nagy taps kiséretében befejezte előadását.

 

Maróti László

Göteborg