Továbbra is aktív az eskilstunai magyar közösség

Share

 Közösségünk múlt évi működését nézve, elmondhatjuk, hogy jellegét tekintve felívelő, megvalósításait tekintve elégségesnek mondható. Ezt az állítást arra alapozom, hogy a taglétszám még a tavalyihoz képest is növekedett, elérvén a 73-as számot, és a vezetőségben is nagy a cselekvési hajlam. A megvalósításokat illetően, sikerült egy újabb, gyerekeknek rendezett húsvéti összejövetelt megrendezni. 2016. április 1-jén, 18 gyermek és 26 felnőtt részvételével a magyarországi Rátkay Színház művészei segítségével.

Augusztus 6-án egy kellemes nyári összejövetelt hoztunk össze, a Fazekas Andrásék kúriájában, batyus alapon, amelyen bár csupán 17- en voltunk, de a bensőséges hangulat mindent pótolt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt az összejövetelt, ami szabadtérinek volt tervezve, június 2-áról halasztottuk el a rossz időjárás miatt.

Látván, hogy az idősebb korosztály nehezebben aktivizálható, újra a gyerekes családok felé fordultunk, és vállaltuk a Mikulás ünnepség megrendezését. Erre november 27-én került sor a magyarországi Pódium Színház három művésze segítségével, akik az est jó hangulatát biztosították. A gyerekek számára nagy élményt jelentett az összejövetel második felében a lottó nyeremények kisorsolása és megnyerése, hisz az úgy került lebonyolításra, hogy minden gyerek részesült valamilyen nyereményben. A részvétel rekordnak számított, mert 32 gyerek vett át mikuláscsomagot a 35 felnőtt nagy örömére.

Habár csökkenő mértékben, mondhatni lankadó igyekezettel, de tagjaink egy része, a tavalyi évben is hazafias érzelemből támogatta a dévai Csaba testvér árva gyereket felkaroló gigantikus munkáját, és így sikerült eljuttatni 2000 koronát a kontójukra. Hasonlóképpen, a SMOSZ felkérésére, 1000 koronával támogattuk a Rákóczi Alapítványt, amely az elcsatolt területeken működő magyar iskolákat támogatja.

Én úgy látom, hogy a mi egyesületünk egy örvendetes megújulási fázisában van, köszönhetően egy pár fiatalabb vezetőségi tagnak. A méltányolandó szándékaikat mi, az idősebbek, lehetőségeinkhez mérten maximálisan támogatjuk, és a siker érdekében, szükség esetén, teret is biztosítunk a minket követő korosztálynak. Én ezt tartom helyesnek.

Fekete Jenő.