„De én azt mondom, társaim,
Hogy engem ne gyászoljatok;
Természetünktől az elüt -
Mert tudjátok, velem együtt,
Ti mind víg fickók voltatok.

Jertek ki hozzám legfölebb,
S ha állotok sirom körűl:
Vigan hangoztassátok itt
Holt cimborátok dalait
A múlt idők emlékeűl!”

Barátai, ismerősei, mindazok, akik ismerték és szerették, úgy emlékeznek Bokor Domokosra, a Ljungby-i Petőfi Magyar Egyesület egykori elnökére, ahogy a „névadó költő” is ír az elhunytról Hattyúdalféle című versében. Víg fickóként. Bokor Domokos ugyanis mindössze két jó barátja társaságában, ám annál nagyobb tettvággyal és önbizalommal hagyta hátra szeretteit és szülővárosát, Székelyudvarhelyet majd ötven évvel ezelőtt, hogy végül, a sors akaratából kifolyólag, egy csendes, dél-svédországi kisvárosban, Ljungbyben leljen új otthonra. 1969 telén, amikor a városba érkezett, egyike volt az első magyaroknak. Mondhatni úttörőnek számított a ma már több száz főt számláló helyi magyarság életében: az elmúlt évtizedekben oly határtalan lelkesedéssel és szorgos tenni akarással szolgálta az egyre gyarapodó közösséget, amit sokáig nem felejtenek a városban. Előbb titkárként, majd pénztárosként, végül egészen 2005-ig, tizennégy hosszú éven keresztül, elnökként egyengette az immáron több mint harminc éves múltra visszatekintő egyesület sorsát. Oroszlánrészt vállalt és visszavonhatatlan érdemeket szerzett abban, hogy Ljungby-ban olyan magyar közösség formálódjon, amelynek több, népesebb város is csodájára járhat.

Tánccsoport, színjátszó kör, kórus alakult, focicsapatok formálódtak és egymást érték a bálok, mulatságok. A komoly munka és a felhőtlen szórakozás azonban jól megfértek egymás mellett. Fényképek bizonyítják, hogy Bokor Domokos még a svéd lovakat is megtanította a szüreti muzsika dallamára járni Ljungby utcáin. Az egyesület fő céljához mindvégig hű maradt: elnökként és később is, amikor már „csak” mint aktív tag szolgált. Ez a cél pedig a következő volt: a szülőföldtől távol is megőrizni magyarságát, és átadni ezt az érzést az utókor, a fiatalabb generáció - köztük két lánya - számára is.

Bokor Domokos munkásságát, erőfeszítéseit idővel nemcsak Svédország-szerte, hanem Magyarországon is elismerték. 2005 áprilisában, Visegrádon, Mihály Ferenc javaslatára a Szent György Lovagrend is soraiba fogadta, másodikként a svédországi magyarok közül. Feladatait sohasem munkának, kötelességnek, hanem a közösség iránti szolgálatnak tekintette. Úgy hisszük, abban a tudatban térhetett nyugalomra, hogy örökségét utódai tovább viszik az egyesület mindennapjaiban. A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Bokor Domokos személyében nemcsak egy hűséges tagot, jó barátot, odaadó kollégát, hanem egy messze földön is igaz magyar embert veszített el. Nyugodjék békében!

Dobos Tamás