A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Őszi beszámoló

pann 1A kellemes őszi napokat gyorsan felváltották a sötét, hűvös, szomorkás napok, de a Pannóniánál ez mégis vidám, pörgős, eseménydús periódus volt. Októberben Lundba mentünk, ott néztük meg a SMOSZ által körbeutaztatott színházi előadást, A mese eleje és vége címmel, Kökényessy Ági és Bardóczyi Attila szereplésével. Ezúton is köszönjük az élményt a művészeknek, fantasztikus színdarabban volt részünk.

Közben zavartalanul zajlanak a gyerekfoglalkozások, amiket szombatonként tartunk. Örömünkre segítségünk is van Balogh Dávid Attila személyében, aki a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram keretében támogatja a dél-svédországi egyesületek munkáját.  A gyerekek nagyon ügyesen felveszik a ritmust minden alkalommal, a zenés-táncos foglalkozásokat és a kézműveskedést egyaránt kedvelik. Közben meg igyekszünk aktuális témákról, szokásokról, eseményekről beszélgetni velük.

pann 2


Október végén őszi bált szerveztünk, ahol ismét összehoztuk a generációkat, együtt bulizott kicsi és nagy egyaránt. Kató István és Balogh István voltak a felelősök a jó hangulatért, akikben ezúttal sem csalódtunk, hiszen ügyesen válogatták össze a zenei felhozatalt, alaposan megtáncoltatták a társaságot.
November elején megszerveztük az első felnőtt táncházat, ami igen nagy sikernek örvendett. A gyerekek, akik ezúttal csak kísérőként voltak jelen, kézműves feladatokkal, papírhajtogatással foglalták el magukat, ameddig a felnőttek táncoltak. Dávid pedig kíméletlenül tartotta a tempót, este kilenc óráig szinte megállás nélkül pörögtünk, forogtunk a jó muzsikára.

pann 4


Amint a felsoroltakból is kiderül, az ősz a jókedv, szórakozás, humor jegyében telt, és mint ilyen, fénypontja a stand up comedy est volt, Orosz Gyuri önálló estjével. Ezt nagy sikerként éljük meg, rengeteg embert mozgósítottunk, városhatárokat jóval átlépve, hiszen Koppenhágából és Göteborgból is jöttek érdeklődők, egyebek mellett. A klub elnökének, Kovács Sándornak, régi vágya volt egy ilyen est megszervezése és vállalta, az elejétől a végéig a lebonyolítását, ami valljuk be, nem kevés szabadidőről való lemondással járt… Köszönjük, Sanyi, szép munka volt! A művész úrnak pedig köszönjük a fellépést, a humoros történeteket, a rengeteg, fulladásig tartó, könnyes nevetést és elkent sminket.

pann 5


Lapzártáig ugyan nem kerül még sor rá, de készülünk a következő programunkkal, a Mikulásváróval. Fogadjuk a SMOSZ által ajánlott zenés, interaktív színdarabot, ugyanakkor mi is készülünk egy rövid kis előadással. Idén először a Pannónia gyerekklubjának aktív résztvevőivel ünnepre hangolódó énekekkel, tánccal szeretnénk meglepni a közönséget.

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME