A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Számítógépes tanfolyam indult Norrköpingben

 
Egyesületünk 12 éve működik, Östergötlandban mi vagyunk az egyetlen magyar egyesület. Tagjaink egy része a megye különböző településein, szétszórtan lakik. A 78 fős tagság nagyobbik része már nyugdíjas korban van, kevés a fiatal, kevés a gyermek, - de mi, akik aktívak vagyunk, lelkesen igyekszünk fennmaradásunkat segíteni. Változnak az idők, így ehhez sok szempontból alkalmazkodnunk kell, nem ragaszkodhatunk görcsösen tradícióinkhoz, - de amit lehet, megtartunk…
 
Az elmúlt évben néha minimálisra csökkent az aktiválható vezetőségi tagok száma, néha nem tudtuk megtartani a tervezett programokat.
 
Megemlékeztünk, hagyományosan, saját erőből összeállított programmal, a nemzetközi nőnapról, majd március 15-ről, aztán a trianoni békeszerződésről, újdonságként pedig június 6-án a svéd nemzeti ünnepről.
 
Május 1-én majálist rendeztünk, később névadónknak, Szent Istvánnak az ünnepén, illetve október 23-án tartottunk ünnepi összejöveteleket. A gyermekek részére 2 hagyományos rendezvényünk volt, mindkettő kitűnően sikerült, 12-14 gyermek is részt vett a húsvéti tojásfestésen, illetve a Mikulás-napi ünnepélyen.
 
Sajnos a szülők nagyobbik része nem fizető tag, - így is szeretettel fogadjuk őket gyermekeikkel együtt; verbuválni is próbálunk minden alkalommal. Farsangi bált, Katalin-Erzsébet bált szerveztünk, ami sok munkát, és költséget jelentett, de jó hangulatot és elismerést is. Sajnáljuk, hogy kevesen voltunk!
 
A SMOSZ által központilag szervezett programokból idén csak kettőt tudtunk fogadni, óriási szervezéssel és erőfeszítéssel 25-35 fős publikumot tudtunk becsalogatni a kitűnő Dancs Annamari operett-estre, illetve a rendkívül színvonalas Rigófütty dalkör előadására. 
 
Továbbra is élvezzük a helyi Studiefrämjandet és a Sensus támogatását, akikkel éveken át nagyon pozitív, eredményes, fejlődő kapcsolatot építettünk ki. Bár az ő anyagi lehetőségeik is állandóán csökkennek, a magyar egyesülettel szemben mindmáig nagylelkűek maradtak…
 
Önképzőköreink hagyományosan folynak, de újakkal is bővültek! A hagyományosak: Ápoljuk a magyar nyelvet, Bélyeggyűjtők köre, Egészséges életmód, rendszeres sétával, Szombat esti beszélgetés, Vasárnap délutáni magyar filmek vetítése. Külön figyelmet érdemelnek legújabb tanfolyamaink: számítógépes tanfolyamok kezdők és haladók számára, internettel és anélkül! 
 
Legnagyobb szomorúságunkra meg kellett szüntetnünk a gyermekek magyarnyelvű foglalkoztatását, résztvevők hiányában! Nem adjuk fel, ugyanis most azt tervezzük, hogy havonta egyszer olyan programot tudjunk összeállítani, amire az egész megyéből szívesen elhozzák a szülők a gyermekeket. Az eredményről – remélem -jövőre beszámolhatunk!
 
Amikor végigolvasom kis egyesületünk évi munkáját, akkor jó érzéssel nyugtázom, hogy annak ellenére, hogy öregszünk és annak ellenére, hogy lassacskán szegényedünk is, sok kellemes órát töltöttünk el egymással, őriztük és továbbvittük magyar hagyományainkat, - megtettük, ami tőlünk telhetett. Hasonló jókat kívánok a többi svédországi magyar egyesület minden tagjának!
 
Horányi Magdolna
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME