A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

20 éves az Eskilstuna-i Magyar Közösség

 

Ebben az évben ünnepli megalakulásának 20. évét közösségünk és ez alkalomból egy kis visszatekintést írok megalakulásunk történetéről és az azóta eltelt évekről.

 

A 20 éves jubileumi ünnepségünket szeptember 12-én tartottuk,
Fazakas András felvétele

 


Egy hazafias érzelmű kis csoport ötleteként, 1989 kora tavaszán,  Barra Reginának a lakásán született az elhatározás, hogy alakítsunk egy magyar egyesületet Eskilstunában. Ezen a találkozón - a vendéglátón kívül - részt vett Persson Mária, Kollarik György, Burda Judit, Kovács Gyula, Bokor Imre és Fekete Jenő. A nagy lelkesedést követően 1989 május 7-én, nagyobb létszámú résztvevő jelenlétében megtartottuk az alakuló közgyűlést, amelyen jelen volt az országos szövetség akkori elnöke, Jakabffy Ernő is. Az otthonias hangulatot a Barozda népzene együttes biztosította.


Az első vezetőség tagjai Kovács Gyula- elnök, Kollarik György- alelnök, továbbá Kovács Imre, Barra Regina, Burda Judit, Rékasi Károly, vitéz Horváth Dénes és Fekete Jenő voltak. Horváth Dénes vállalta az alapszabály kidolgozását és ennek elfogadása után a közösség munkája törvényessé vált és kérésünkre felvettek a SMOSZ tagegyesületeinek a sorába.

1990 szeptemberében sikerült egy megfelelő termet bérelni, amit a Kovács Imre vezetette lelkes csoport egészen otthonossá, magyarossá rendezett be és díszített ki. Ez a terem aztán számtalan emlékezetes rendezvénynek adott helyet egészen 2005 tavaszáig, amikor is anyagi okokból fel kellett adnunk. Szerencsére ez nem okozott bonyodalmat az előadások megtartásában, mivel Fazakas András tagunk, leleményességének és jó üzleti érzékének köszönhetően, olyan házzal rendelkezik amelyben színházterem is van - és ő ezt rendelkezésünkre bocsátva segíti a munkánkat.


Közösségünk, az alapszabályban megfogalmazott célokat követve, az anyanyelvünk és identitásunk megtartását, az otthoni és a világ magyarságával való kapcsolattartást és gyermekeink számára az anyanyelv tanítását tartotta a legfontosabbaknak.


A 20 éves működésünk alatt több mint száz rendezvényünk volt, legalább ugyanannyi meghívottal, előadóval vagy együttessel. Ezzel párhuzamosan folyt egy sikeres anyanyelvi oktatás a különböző korú gyermekeink számára a Daróczi Emese, majd a Lindberg Katalin vezetésével. Daróczi Emese több gyermekműsort is rendezett az évzárok alkalmával, vagy anyák napjára, vagy éppen nemzeti ünnepeinkre. Lindberg Katalin két alkalommal magyarországi kirándulásra vitte el a gyerekek egy-egy csoportját hogy jobban megismerjék az anyaország  szépségeit és nevezetességeit.

 

Fazakas Éva, Kovács Imre, Harkai Marika, Fekete Jenő,
Jacobsson Irén, Nagy Elemér és Rotaru Rozália
- az új vezetőség, Fazakas András felvétele

 


Meg kell említenünk, hogy minden rendezvény alkalmával ünnepi menüt szolgáltunk fel, hogy a szellemiek mellé testi táplálék is legyen bõven. Ezeknek a vacsoráknak az elkészítésében eleinte Lencse Tibor, majd Papp Sándor és  Szabó Dénes jeleskedett, de az utóbbi 16 évben Harkai Marika vállalta e felelőségteljes feladatot. Ő nemcsak a finom fogások ízletességére és az ízléses terítésre ügyelt, hanem számára fontos szempont volt a takarékosság is, ami egy igazi gazdasszony legfőbb érdeme. Ide tartozik még az a tény is, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kultúrfelelősünk,  Nagy Elemér, aki otthon (Székelyudvarhelyen) zenekarban zenélt, itt is gyakorolja ezt a talentumát és így biztosítja számunkra a szórakoztató tánczenét is.


Az említett hosszú időszak alatt a következő elnökök vezették az egyesületet: Kovács Gyula (1989-1990), Burda Judit (1990), Kollarik György (1990-1991), vitéz Horváth Dénes (1991-1992), Kollarik György (1992-2005) és 2005 márciusától Fekete Jenő. A jelenlegi vezetőség névsora a következő: Fekete Jenő, Kovács Imre-alelnök, Rékasi Károly-pénztáros, Harkai Marika-titkár, Nagy Elemér-kultúrfelelős, Fazakas Éva és Iacobsson Irén-vezetõségi tagok és Rotaru Rozália-vezetőségi póttag. Taglétszámunk jelenleg 80 körül van.


Terveink között továbbra is fontosnak tartjuk a nemzeti ünnepeink  megtartását, a Svédországba látogató magyar nyelvű színtársulatok fogadását, a havonkénti magyar nyelvű istentiszteleteken való részvételt. Ezen kívül továbbra is figyelünk arra, hogy megtartsuk az otthonias, meleg, vidám, baráti légkört.


Egyesületünk is bekapcsolódott a dévai Csaba testvér egészen kimagasló gyermekmentő - és ezáltal nemzetfenntartó - munkájában és már harmadik éve biztosítja egy árvagyerek anyagi támogatását.   


Ha összegezni szeretném a közösségünk mögött hagyott 20 évet, akkor elmondhatom, hogy az első éveket számtalan változatos program jellemezte, amelyeket mindig szépszámú és lekes érdeklődő látogatott.

Ami örvendetes egy ilyen – viszonylag kis egyesületnek mondható - közösség esetében, hogy továbbra is sikerült évi 5-6 rendezvényt biztosítanunk, amelyeken gyakran résztvettek a közeli egyesületek is - főleg a västeråsira gondolok - és ezt a szintet folyamatosan sikerült tartanunk a megalakulásunk óta eltelt hosszú időszakban.


Meg kell továbbá említenem, hogy kiváló pénztárosunknak, Rékasi Károlynak köszönhetően mindeddig sikerült elkerülnünk az anyagi válságot (ellentétben mint a környező világgal...), és stabil pénzügyi háttérrel folytatjuk azt a szolgálatot, amelyet nemzetünk iránti elkötelezettségünk megkövetel.


A történeti visszatekintést befejezve a legfontosabb pozitívumnak azt emelném ki, hogy egyesületünk ez alatt az időszak alatt elkerülte az úgynevezett közösségi válságot is, és ha néhány tagunk esetében voltak is bizonyos nézetkülönbségek, azért az egyesület nagy része lojális maradt a közös ügyhöz. Reméljük, hogy ezt újabb húsz év után is elmondhatjuk!


Visszatérve az idei tevékenységünkhöz: márciusban megtartottuk a szokásos közgyűlést, majd május 9-én Dancs Annamari és Tarján Pál kimagasló és feledhetetlen előadását élveztük, amit hosszú tapssal jutalmaztunk.


A 20 éves jubileumi ünnepségünket szeptember 12-én tartottuk, az alkalomhoz méltó hangulatban.


Fekete Jenő
elnök

Hol sírjaink (még) domborulnak…

Hol sírjaink (még) domborulnak…

Kedves Olvasó! 2019. július 07.
Alig pár napja, június 4-én emlékeztünk a trianoni békeszerződés 99. évfordulójára. A történelmi viszonylatban jelentéktelen évszázad elszakítottsága, emberi léptékkel mérve, már jelentős idő lehetne az együttélés normalizálódásához. Hiszen a hátunk mögött hagyott évszázad akár esélyt is nyújthatott volna egy korrekt…
Tovább
A boszorkányos Börzsöny

A boszorkányos Börzsöny

Kárpát-medence 2019. július 07.
„Taníts engem utadra, Uram, hogy igazságod szerint járjak.” (Zsolt. 85.11) – Pannonhalmi zsoltároskönyv   A közelgő nyár mindig jó lehetőség új tájak, új érzések, új emberek megismerésére. Az erdélyi Sóvidék, a Dél-Felvidék keleti vonulatai és Derenk „szellemfaluja” után a Nógrád…
Tovább
Háború utáni absztrakció, IV. befejező rész

Háború utáni absztrakció, IV. befejező rész

Képzőművészet 2019. július 07.
Egy kiugró lépcsőnél furcsamód a következő oktató feliratot helyezték el: „ Absztrakt Az absztrakt szó eredete a latin abstractus (elvont) és abstrahere (elvonni) szavakra vezethető vissza. A képzőművészettel összefüggésben az absztraktnak két alapvető jelentése van. Az egyik azt jelenti, hogy a képi sík hangsúlyos. A második jelentés inkább…
Tovább
Egy lélek ezeregy élet, avagy irodalom és újjászületés

Egy lélek ezeregy élet, avagy irodalom és újjászületés

Könyvespolc 2019. július 07.
Mondák és legendák minden időkben kifogyhatatlan forrásokként szolgáltak az irodalomban. Az egyik legbefolyásosabb legendakör Artúr királyról és a kerek asztal lovagjairól szól. Artúr király, a titokzatos brit király, feltehetőleg az ötödik vagy hatodik században élt, és megvédte Britanniát a betörő…
Tovább

Egyesületek

A  tizenötödik  iHuset

A tizenötödik iHuset

Magyarországon nem egyszer, sokszor kaptam már kérdést rólunk,  külhonban élőkről, pontosabban a külhonban élő magyarok „magyarkodásáról”. Tényleg? Mi…
Városok viadala

Városok viadala

Mi történik, ha két város diaszpóra magyarsága összefog? Játékos versengésre, vacsorapárbajra hívja ki a másikat? Nos, az biztos,…
Varázslatos hétvége a SOMIT Családos Táborán

Varázslatos hétvége a SOMIT Családos Táborán

Május első hétvégéjén ismét élettel és magyar szóval telt meg Hälleberga. A minden igényt kielégítő  Tábortanyán rendezte meg…
A Kőrösi is ott volt

A Kőrösi is ott volt

A kétezres évek eleje óta alkalmankint négy-öt magyar tudós és kutató tartott előadást a göteborgi Vetenskapsfestiválokon. Emlékszem, az…
Hasta la vista!

Hasta la vista!

„A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez…
Március 15. Göteborgban

Március 15. Göteborgban

Vannak királyok, művészek, feltalálók, akiket tisztelet vett körül, mielőtt meghaltak. Aztán az idő múltával lassan feledésbe merült a…
A Pannónia Klub életéből

A Pannónia Klub életéből

Tavasszal is folytattuk a nagyon nagy népszerűségnek örvendő gyermekprogramokat. Vasárnaponként a nagyobb gyerekeknek tartunk vasárnapi iskolát, míg szerdánként…
Tízedszerre álltak színpadra a Magyar Ház színészei

Tízedszerre álltak színpadra a Magyar Ház színészei

Hogy mi történt április 14.-én a Magyar Házban? Aki ott volt, tudja, aki nem, annak most elmesélem. Dél…
A malmői Hungaroclub hírei

A malmői Hungaroclub hírei

Márciusban lezajlott Tavaszi Bálunk teltházas volt, sőt egy héttel a bál előtt kitettük a „Telt ház” táblát. Nagyszerű…
Irodalmi kávéház Lundban

Irodalmi kávéház Lundban

A Lundi Magyar Kultúrfórum több mint, hatvan éve jól működő egyesület Svédországban. Vállalom, hogy elcsépelt, de most ez…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME