A forradalom hősei értünk is harcoltak – közös felelősségünk értékelni az általuk kivívott szabadságot

Share

Március hónap minden magyar ember számára különleges jelentőséggel bír. Ekkor azon bátor honfitársaink előtt tisztelgünk, akik 1848/49-ben nemet mondtak az elnyomásra és zsarnokságra. Szerencsére mindig voltak és mindig is lesznek olyan magyarok, akiknek az ország szabadsága és függetlensége mindennél többet ér. Igaz szívű hazafiaknak sosem voltunk híján.


Bizton állíthatjuk ugyanis, hogy a márciusi ifjak vagy az aradi vértanúk hőstettei nélkül nem lennénk ma itt. Legalábbis nem így. Tudva, érezve, mit jelent együtt, egy magasabb célért küzdeni, egy nemzetet, egy eszmét előbbre valónak tartani saját életünknél is. Mártírhalált halt elődeink példát mutattak nekünk bátorságból, hazaszeretetből, hitből és rendíthetetlenségből.Általuk több lett a magyar nemzet, és többek lettünk mi is.

A pozitív, változásokat hozó végkifejletben azonban 170 évvel ezelőtt sem lehettek biztosak a forradalmi események elindítói. Arra, hogy követeléseik meghallgatásra találnak és céljaikat elérik, egyáltalán nem volt garancia. Egyszerűen csak érezték, hogy tenniük kell valamit, ott és akkor. Érezték, hogy nem engedhetik meg azt, hogy Magyarország sorsát ki tudja még meddig, továbbra is nagyhatalmi érdekek és idegen kéz írta törvények, rendeletek határozzák meg, mint ahogyan történt az már korábban oly sokszor a magyar történelem zivataros évszázadai során.

1848. március derekán egy olyan, elsöprő lendületű mozgalom indult meg a magyar fiatalok körében, amely a széles nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette a következő hetekben, hónapokban. Igazi hatását azonban a magyar nép tagjainak körében érte el. Napról napra nőtt az előbb a pesti, majd a vidéki magyar városok, falvak utcáira vonuló tömeg. Senki sem akart kimaradni. A polgárok, ifjak, munkások, iparos legények mellett parasztok, gazdatisztek, vidéki nemesek egyaránt bőrükön érezték a forradalmi hevületet.

Az akkor mutatott széles társadalmi összefogás, a közös fellépés az, amelyre ma is szükségünk van ahhoz, hogy megmaradjunk egységes nemzetként, dacára a számtalan ránk leselkedő veszélynek. Én azonban bizakodó vagyok, hiszen mi, magyarok akkor tartunk igazán össze, ha el akarnak tiporni bennünket, s nemzeti érzésünk talán kissé lanyhul akkor, ha zavartalanul, szabadságban élhetünk.

Arra kérek most minden magyar embert, legyen bárhol is a világban, hogy idén március 15-én egy pillanatra megállva értékelje azt az áldozatot, amelyet az 1848/49-es hősök hoztak az oly sokszor elvesztett, elvett, ámde újra meg újra megtalált szabadságunkért. Hiszen ez nemzetként és egyénekként is az egyik legdrágább kincsünk, közös felelősségünk vigyázni rá!

Dobos Tamás