Június 16, az 56-os vértanúk emléknapja - 50 évvel ezelőtt végezték ki Nagy Imrét és társait

Emlékezzünk Nagy Imrére, Maléter Pálra, Gimes Miklósra, akiket 1958 június 16.-án végeztek ki, Losonczy Gézára , Szilágyi Józsefre, akiket már korábban meggyilkoltak a börtönben, és mindazokra, akik életüket vesztették a szabadságharcban, vagy a megtorlás áldozatai lettek.*

 

A forradalom és szabadságharc alatt 20.000 ember sebesült meg, a halottak száma 2.500. 200.000 személy hagyta el az országot. 5.000 személyt a szovjet hatóságok tartóztattak le és ebből 860 embert, köztük kiskorú fiúkat és lányokat is, hadifogolyként szovjet területre szállítottak. A sortüzek áldozatainak számát 300-450- re becsülik, Az elítéltek száma 15.000 és 229 személyen hajtották végre a halálos ítéletet.


A Nagy Imre-perben 5 halálos ítélet született. A per vádlottjai - Nagy Imrén kívül – az ő közvetlen munkatársai voltak, róluk lesz szó az alábbiakban.


Létezett egy szűk, a későbbiekben egyre szélesedő politikai kör, amely Nagy Imre reformeszméiből táplálkozott. Ezek közül kerültek ki Nagy Imre munkatársai a forradalom idején, és belőlük lettek börtöntársai a forradalom leverése után. A Nagy Imre csoport szellemi előkészítője volt a forradalomnak.


Ki is volt tehát Nagy Imre és kik voltak a barátai, munkatársai?


Nagy Imre 1896-ban született egy Somogy megyei gazdálkodó fiaként. Először vasmunkás, majd az első világháborúban hadifogságba esik; itt csatlakozik 1917-ben a Vörös Hadsereghez. 1930-1944 között a Szovjetúnióban élt. Hazatérte után először a szociáldemokrata, majd a kommunista párt tagja,”Életem legutóbbi 30 évét az agrárkérdés tanulmányozásának és ezen belül a forradalmi földosztás ügyének szenteltem” -írta 1955-ben. 1944-55 között volt földművelésügyi és belügyminiszter, valamint az országgyűlés elnöke. 1949-ben leváltják, mert bírálja a Rákosi-féle vezetést; 1951-ben visszahívják; 1952-ben begyűjtési miniszter és helyettes miniszterelnök. 1953-ban meghírdeti az életszínvonal emelésének és a törvényesség alkalmazásának új programját, amely ”júniusi program” néven válik közismertté, Nagy Imré pedig népszerűvé teszi. Tevékenységének azonnal érezhetővé válik a hatása, például az internáló táborokban enyhülés következik be. Ettől kezdve (és ennél fogva) a már korábbi ellentétek a pártvezetésen belül Nagy Imre és Rákosi között tovább élesednek; Moszkva Rákosi mellé áll és Nagy Imrének 1955 áprilisában le kell mondania. Ezt követően párttagságától is megfosztják.

 

Nagy Imre reformpolitikája (idézetek Nagy Imre írásaiból)


"A magyar nép védelmében” című tanulmányában 1956 januárjában ezt írja:


”Én azzal a pártszervezeti szabályzatban lerögzített jogommal kívánok élni, amely biztosítja számomra a lehetőséget arra, hogy Rákosi Mátyás elvtárs hibáit és felelősségét ugyanúgy, ahogy ő velem tette, a párt elé tárjam. .... és ne csak Nagy Imre kérdését, hanem Rákosi Mátyás kérdését is vigyük ki nyugodtan a nép ítélete elé.” Ugyanitt bírálja a túlzott baloldali politikát, az életszínvonal csökkenését, a baloldali túlkapások miatt a mezőgazdaság fellendítése helyett annak visszaesését.”A magyarországi belső feszültségben,amely főképpen politikai jellegű,döntő szerepe annak van, hogy a magyar néptől idegen vezetőréteg szemben áll a nemzeti függetlenség, szuverenitás és egyenjogúság eszméivel, a nemzeti érzéssel, a haladó hagyományokkal.”


”A magyar közélet időszerű etikai-erkölcsi kérdéseiről” c. tanulmányban a karrierizmust, mint társadalmi tünetet írja le, amelynek oka a”bírálat elfojtása, az emberek megfélemlítése, az őszinte beszéd megtorlása”, mindez pedig a vezetés módszereiben manapság felülkerekedett -írja.


1956 október 23.-án a tüntetők Nagy Imrét követelik a kormányba. Nagy Imre a parlament erkélyéről szól a tömeghez, elöször bizonytalanul, de az elkövetkezö napokban magáévá teszi a forradalom követeléseit, és azok mellett haláláig kitart. Erre emlékezik Petri György ”Nagy Imréről” című versében:

 

Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad mit is mondjál

 

hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hirtelenje
volt szokatlan számodra.Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam

 

a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet bizonyára elhadarta,
sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.

 

Ki mondja meg, mi lett volna mondható
arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek
vissza nem térnek. Börtön, halál
nem köszörüli ki a pillanat élit,

 

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad
a vonakodó, sértett, tétova férfira,
akibe mégis
fölszivároghatott
düh, káprázat, országos vakremény,

 

mikor arra ébredt
a város: lövik szét.

 

Legközelebbi munkatársai: Jánosi Ferenc, a Nagy Erzsébet férje (8évi börtön) ; Vásárhelyi Miklós (5 év),  Donáth Ferenc (12 év), Tildy Zoltán (6 év), Kopácsi Sándor (életfogytiglan), és a halálraítéltek:

 

Losonczy Géza (1917) református papcsalád fia, magyar-francia-szakos tanár, illegális antifasiszta, a Márciusi Front egyik vezetője. A háború után kommunista, vezetőszerepe van, majd 1951-ben apósával, Haraszti Sándorral, és másokkal együtt letartóztatják.1954-ben súlyos tüdőbetegen szabadul. Losonczy az írói memorandum egyik kezdeményezője, 1955 őszén a Petőfikör sajtóvitájának vezetője. Gerő távozása után a forradalmi kormány államminisztere. A vizsgálati fogságban mesterséges táplálás  során meggyilkolták már 1957 decemberében.

 

Gimes Miklós (1917) orvoscsalád fia, orvostanhallgató, illegális antifasiszta, Jugoszláviában volt Tito-partizán, kommunista. A háború után vezető újságíró (Szabad Nép, Magyar Nemzet); követeli többek között a Rajk-per felülvizsgálatát, emiatt 1955-ben eltávolítják a laptól. A forradalom alatt lapot indít és a forradalom mellett foglal állást írásaiban; ennek leverése után sztrájkra buzdítja a munkásokat és továbbra is a szovjet csapatok kivonulását követeli , mozgalmakat szervez és lapot szerkeszt. Novemberben az újságíró közgyűlésen is ő javasolja, hogy sztrájkoljanak, amíg a népi követelések nem teljesülnek. December 5.-én tartóztatják le. 1956 június 16.-án kivégzik.

 

Szilágyi József debreceni parasztcsalád fia, illegális kommunista, akit sokat kínoztak a két világháború közötti Magyarország börtöneiben. A háború után magasrangú minisztériumi tisztviselő, jogi és közgazdasági doktorátussal. Éleslátású, szókimondó; elsők között követeli a Rajk-per áldozatainak rehabilitálását. Nagy Imre legközelebbi barátai közé tartozik és valószínű, hogy a legbátrabb barát. Nagy Imre mellett a forradalom alatt a titkárságot vezeti. A börtönben, a kivizsgálás során is a legbátrabb és legharcosabb, ezért fogvatartói nem várnak a Nagy Imre per végéig, hanem hamarabb , már márciusban kivégzik.

 

Kopácsi Sándor rendőrfőkapitány volt Budapesten, kommunista és párthű, régi harcos. Amikor rájön, hogy a felkelők valójában kikből -diákokból és munkásokból – kerülnek ki, akkor átáll a felkelők oldalára és a Nemzetőrség helyettes parancsnoka lesz. A szovjetek tartóztatják le; életfogytiglanra ítélik. 1963-ban az általános amnesztiával szabadult, majd később Kanadába emigrál. Ott írta és ott adták ki visszaemlékezéseit ”Az 1956-os forradalom és a Nagy Imre per” címen.

 

Maléter Pál (1920) Kassán született, apja jogakadémiai tanár. Katonai iskolát végez; 1942-ben hadnagy; a háborúban hadifogságba esik, majd csatlakozik a Vörös Hadsereghez. A német front mögött partizán, merész hadműveleteket hajt végre 22 évesen. A háború után kommunista párttag, alezredes. A forradalom alatt a Kilián laktanyára küldik, hogy védje meg a laktanyát a felkelőkkel szemben. Ott felismerve a helyzetet, átáll a felkelők oldalára, ő az első magasrangú tiszt, aki ezt megteszi! Ettől a pillanattól kezdve ő a felkelés egyik katonai vezetője. November 3-án a forradalmi kormány honvédelmi miniszterré nevezi ki. Tárgyalni megy a szovjet hadvezetéshez a szovjet parancsnokságra, ahol elfogják. 1958 június 16.-án kivégzik, Nagy Imrével és Gimes Miklóssal együtt.

 

1956 november 25-én Kádár János azt nyilatkozta, hogy Nagy Imrét és társait azért vitték Romániába, hogy megvédjék őket ”ellenforradalmi elemektől, akik meg akarják gyilkolni őket. Az ENSz közgyűlésén 1956 decemberében a szocialista tábor képviselői ünnepélyesen nyilatkoztak, hogy Nagy Imrééknek a haja szála sem fog meggörbülni. A román külügyminiszter szép beszédben hangsúlyozta, hogy Nagy Imréék menedékjogot kaptak Romániában, a”bujkáló orgyilkosok elől” kell őket védelmezni. Hogy vendégként kezelik őket.


Kádár János 1956 november 26.-án a budapesti rádióban a következőket mondta: ”megígértük, hogy nem indítunk büntetőeljárást Nagy Imre és barátai ellen múltbeli bűneikért, még ha később maguk is beismerik azokat. Tartani fogjuk magunkat ehhez az ígérethez.” Ezzel szemben 1958 június 17-én éjfélkor a budapesti rádióban a következők hangzottak el: ”Az ítélet jogerős! A halálos ítéleteket végrehajtották!” Történészek szerint Kádárt senki sem kényszerítette arra, hogy halálos ítéletek szülessenek. Volt egy időpont, amikor a szovjetek azt sugallták, hogy az ítélet legyen ugyan szigorú, ám nagylelkűséget is kell tanúsítani. Erre fel halasztották el a tárgyalást 1958 februárjában és pótkivizsgálást indítottak, majd júniusban, amikor a politikai klíma ismét kedvezett a halálos ítéletek meghozatalához, hirtelen kitűzték a tárgyalást és az ítéleteket másnap már végre is hajtották.

 

Külföldön
Kéthly Anna, a Nagy Imre kormány külügyminisztere vitte tovább a forradalmi kormány ügyét. Az ENSz Ötösbizottsága 1958 júliusában jelentést készített Nagy Imre és társainak legyilkolásával kapcsolatban. A bizottság félreérthetetlenül elítéli és szégyenpadra ülteti a Kádár- kormányt. Az egész világ számára világossá válik, hogy nemcsak egy kis nemzet drámájáról van szó, hanem a tárgyalófélnek adott szó megszegéséről, a nemzetközi életben honos erkölcsi normák lábbal tiprásáról. Ennek ellenére a Kádár-kormánnyal ugyanúgy tárgyaltak tovább külföldön, mint bármelyik más állam kormányával!

 

És ma
Régimódi hősökre emlékezünk egy olyan világban, ahol az erkölcsi értékrendszerek megváltoztak…


Nagy Imre és társai nem tudták kezdettől, hogy az az ideológia, amiben hisznek, hamis, de tisztelték a nép érdekeit. Mikor pedig az ideológia szembekerült a nép, a nemzet, az ország érdekeivel, tudatosan álltak a felkelők, a nép oldalára, és halálukig vállalták ezt.


”Nagy Imre eljutott egy emberi magatartásformáig, melyet a magyar reformkor alapozott meg és ennek a magatartásformának Magyarországon ma semmiféle nyoma és becsülete nincs”- írja 1984 -ben egy szamizdatos szerző, Szalay Pál, Libertarius álnéven.


Ma Sólyom László köztársasági elnök se Nagy Imre tetteit, hanem magatartását emelte ki visszaemlékezésében.


Nagy Imre nem tört meg, nem vallotta magát bűnösnek és nem kért kegyelmet. Utolsó szavai Kopácsi szerint ezek voltak: ”E szenvedélyektől és gyűlölettől átszőtt perben életemet kell adnom eszméimért. Szívesen adom. ...Bizonyos vagyok benne, hogy a történelem el fogja ítélni gyilkosaimat. Csak egy dologtól borzadnék: ha gyilkosaim rehabilitálnának.” A TV-ben közvetített dokumentumfilm alapján: ”Úgy érzem, súlyos bírósági tévedés áldozata lettem. Kegyelmet nem kérek.”


Befejezésül Krassó György egyik börtönversét idézzük:

 

Májusi hajnal

 

Gyűjtő. Kis fogház.Halk kopácsolás.
Rácsot, vakablakot tavasz legyint.
”Az udvaron akasztás lesz megint.
Folyik tovább, pajtás, a gyilkolás.”

 

”Gyújts rá, barátom!” Mély, szelíd harang
Kong messziről. ”Egy hét és nyolc kötél.
Ki megy ma? Angyal, Kósa, Szente, Szél?”
Egy zárka nyílik, s felsüvít a hang:

 

”Fiúk... Hazánkért...Isten veletek!
Erdősi búcsúzik most tőletek.”
Valaki sír. Lépések. Lánc kocog.

 

Kinn: ”Éljen a szabadság! Gyilkosok...”
Aztán csönd. Társam így szól. ”Már nem él.”
S kezemben ég a cigaretta még.

 

*Összeállította: Szentkirályi Csaga. Elhangzott az Önképzökör nyári táborán Tångagärden, 2008 június 19.-én

 

70 éve húnyt el Dsida Jenő (1907-1938)

 

 Dsida Jenõ kriptafelirata a Házsongárdi temetõben
Fotó: Ónodi Erika


Tízparancsolat I.


Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg
s igazi arcát sose látod.
Én is, mint te, egyazon úton
járok szüntelen körbe-körbe
s éjszakánként ugyanúgy nézek
önmagamba, e furcsa, görbe,
törött és fátyolos tükörbe.
De nem szabad velem törődnöd,
legfeljebb ints egy lenge búcsút
felém, ha más tájakra visz
ez a vidám és néha bús út,
mely annyi felé kanyarog,
mert szánalmasan gyönge, gyatra
vadász, ki másra is figyel,
mint az üldözött drága vadra:
célod, hogy rálelj önmagadra