A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Az égszínkék kicsi szék

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon ócska, kicsi, rozzant, négylábú szék. Valamikor szép napokat megélt, sok kisgyermek ült rajta. Vidámak, rosszcsontok, pajkosak, olyanok is, akik állandóan himbálóztak rajta, hogy majdnem kitört a lába. Ütött-kopott kicsi szék volt, többször átfestve, hol zöld, hol piros, hol fehér volt, és bizony, jócskán inogtak a lábai. Régóta nem használták már, ott feküdt a sok kacat között a pincében.  Egyszer csak, mi történt, mi nem, Apa felhozta a pincéből, - hogy hát valamit kezdjen vele. Megörült a kicsi szék, –gondolta, hátha újra látja a Napot, hátha kiviszik a kertbe, hallja a madarak csiripelését, látja a felhőket, melyek egyre fodrosabbak, talán esőfelhőkkel is találkoznak? Apa nagyon komoly dolgot eszelt ki. Aranyos kislánya, az egyre okosabb Kincsőnek szerette volna felújítani a székecskét, melynek nagy múltja volt, hiszen Anya, de még Nagytata is ült rajta valamikor.

Komoly munka következett, Apa lecsiszolta a régi festéket, megszegezte a lábakat és újra  megerősítette, –ha rosszalkodó, pajkos kisfiú is ráülne, ne törjön ki a lába. El is készült a javítás, hamarosan mintha új kicsi szék díszelgett volna, már csak az új festés, a szép égszínkék köntöst kellett megkapnia.  Mindezt látta az aranyos, kicsi lány, akinek pajkossága, játékos ötletei hamar gondolkodóba ejtették Apát, de még Anyát is.

–De Apa, minek nekünk ez a kicsi szék? Én mindig az etetőszékben ülök, vagy a felkötött hintaszékben, vagy Anya kenguruzsákjában. Minek még egy kacattal több? Anya mindig mondta, hogy túl sok a kacat a lakásban!

Lett erre nevetés, főleg Anya érezte, hogy még a falnak is füle van, –ez a gyermek bizony mindent rögzít, mint a hangfelvevő gép, –meg kell gondolni, mit szól ki az ember a száján.

Apa befejezte a festést, csak úgy csillogott a székecske új ruhája!

– No, Kincső! Készen van a széked, kipróbálod? – kérdezte Apa, amint várta, hogy örökmozgó, sokat beszélő kislánya ráüljön.

– Jó lett, mondta Kincső, lesz amin úgy himbálózzak, mint az oviban! Ott is szoktam, igaz Marika néni megszólított, és egyszer sarokba is álltam, mert nem fogadtam szót.

– Azt bizony nem szabad, - mondta Anya, mert akkor annak a széknek is kitörik a lába.

– Dehogy törik-  nem fából van, mint ez, és tiszta új, nem kell festeni, szegezni! És Anya, akkor mi lesz a hintával, az etetőszékemmel,  és a kenguruzsákkal? Azok sokkal fontosabbak. Nem te mondtad, hogy ez már ócskaság?

Anya és Apa  összenéztek, majd okos kislányukra.

– Hát, édes kislányom, neked bizony igazad van - mondta anya –, csak egyvalamit nem tudsz. 

A kislány érdeklődve nézte szüleit, várta a magyarázatot. Apa kicsit elmosolyodott, ránézett anyára, bólintott, mintha ő is kíváncsi lenne arra, mit fog anya mondani. Anya leguggolt, megölelte a kislányát, sóhajtott egy nagyot, és azt mondta:

– Figyelj rám Kincső, elárulok egy titkot: ennek a kicsi széknek szíve van!

– Szíve? – kérdezte a pici lány meglepett hangon. – Igazán? És hol van a szíve? Lehet látni? Milyen? Piros? És dobogni is tud?

Anya komolyan bólintott:

– Igen. Nem látni, de mi tudjuk Apával, hogy szíve van. Már nagyon öreg, a nagytatád is, én is sokat ültünk rajta, sokszor látott nevetni, de sírni is. Szerettem ezt a kicsi széket, akkor is mikor piros, akkor is mikor zöld színe volt. Sokszor ettem rajta finom almát, süteményt, de fagyit is, és soha nem kentem össze, nem morzsáltam rá, nem csepegtettem le.

– Nahát, Anya, - de akkor miért kellett annyi színre festeni?

–  Hát tudod, talán azért, hogy ne unja meg a ruháját. Te is minden nap más ruhácskát, vagy pólót veszel magadra, biztosan Ő is megunta, hogy mindig zöld, vagy piros legyen a színe.

– Akkor jó, – most örülök, hogy kék, mint az ég!

Teltek múltak a napok, a kicsi szék többször unatkozott, mint örült, hiszen ha Anya sétálni ment Kincsővel,  a hordozót vitte, benn a lakásban pedig az etetőszéket használták.

Lett is harag. Az etetőszék csak úgy vigyorgott le magasról a kicsi, négylábú kék székre, és jobban s jobban terpesztette lábát, már elfoglalta az egész konyhát. Az aranyos kék kicsi szék behúzódott a sarokba és ott szomorkodott.

Egyszer csak játszótársak jöttek Kincsőhöz, barátok, akikkel sokszor szokott találkozni. Hamar előkerültek a kirakós játékok, a legó, a puzzle és a kifestő. Szegény kicsi szék, csendben várta, hátha valaki ráül és ő is ott lehet a játékok és vidám gyerekek között. De semmi! Senki nem nézett rá, már majdnem elpityeredett, sírásra görbítette száját, és azt gondolta: engem nem szeret senki, rám nem ül senki, engem nem visznek játszani, nem kellek senkinek! Ekkor az egyik vendég kisfiú meglátta.

– Nézd Apa, nézd Anya, milyen aranyos kicsi kék szék! Nekem miért nincs ilyen? Nekem is kell! Kérlek vegyetek ilyet.

– De ilyet nem találsz a boltban, ilyet nem lehet vásárolni.

– De akkor Kincsőnek honnan van? Nekem is kell!  Megkérdezem, nem adják nekünk?!

 Hallotta ezt Kincső és rögtön tudta, hogy az Ő kicsi széke bizony szeretnivaló. Hamar rá is telepedett.

– Ez az én szép kicsi székem! Tudod? Ezt Apa találta a pincében, Anya először azt mondta, kidobja, de mégse dobták ki. Apa szépen kékre festette, és én nagyon szeretem. NEKEM KELL, és nem adom neked. De tudod mit? Megmondom Apának, neked is készítsen egy ilyet, jó lesz?

A gyerekek megegyeztek, leültek a földre, kirakósdit játszottak, de a kicsi széket nem tették a sarokba, Ő is ott maradt, és nézte a vidám gyerekeket. Másnap, mikor útra keltek Nagyiékhoz, vitték a kicsi széket is az autóban, hogy mindig velük legyen. Mindenki örült, de legjobban a kicsi szék, mert többé soha nem kellett a sötét, hideg pincében dideregnie, hanem fenn volt a szobában, látta a virágokat, vagy az erkélyen hallgatta a madarak csivitelését, sokat utazott is, és Kincső soha nem maradt el tőle.

Veress Ildikó

 

 

 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME