Az én „állatkertem”

Share


Ahogy visszaemlékszem, már kisgyerekkoromban is nagyon szerettem az állatokat. Nagyszüleim udvarát benépesítették a tyúkok, rucák, libák, pulykák, kutyák, macskák, kerti vadmadarak, hogy az  eresz alatt fészkelő fecskéket ne is említsem. Talán nyolc éves lehettem, mikor elfogott a vágy egy saját nevelésű állat után. Amelyet születésétől kezdve magaménak mondhatnék, egészen közelről megfigyelhetem, hogyan fejlődik, gyarapszik nap, mint nap. Azt nagyon jól tudtam, hogy édesanyám nem szeretne állatot a lakásba, ezért édesapámat környékeztem meg, és reggel-délben-este, egyre csak kunyeráltam, könyörögtem, hadd legyen, akiről én egyedül gondoskodhatnék. Édesapám meghallgatott, úgy gondolom, átérezte, hogy tényleg nagyon vágyom egy ilyen élőlényre, mert azt mondta: - gondolkodom rajta, aztán meglátjuk.

Alig telt el néhány nap az ígéretes beszélgetésünk után, mikor édesapám úgy jött haza, hogy a kezében, az aktatáskáján kívül, egy nagy kartondobozt is hozott. Kérdésemre, hogy vajon mi van benne, titokzatos arccal mondta: - a te kívánságod! Abban a pillanatban rájöttem, hogy csak valami állat lehet a dobozban, na, de vajon mi? Kiscica? Kutyus? Csirke? Pipe?  Csakhogy túl csendes volt a doboz, se hang, se mozgás! Rettentően kíváncsi voltam, vajon mi lehet? Édesapám lassan és óvatosan vette le a fedelet, mikor végre a kezembe adta a dobozt és én belenézhettem, az első gondolatom az volt, hogy édesapám megtréfált, becsapott, mert a dobozban egy légypiszkos papírlapon kívül semmi sem volt! Csalódottságomban majdnem elkezdtem sírni.

Édesapám mosolyogva nézett:

– Mi van? Nem is tetszik?

– Mi tetsszen?  Ez a piszkos papír?

– Azt mondod, piszkos papír? Nyisd ki jól a szemed, legyél figyelmesebb! Mert az, amit te piszoknak nézel, azok a te állataid!

– Ezek? Hát hogy lennének ezek állatok? Kicsi pöttyök! Biztos légypiszok!

– Hát ebben bizony tévedsz. Ezek egy selyemhernyó petéi. Te magad mondtad, hogy egészen közelről szeretnéd megfigyelni, hogyan születik, hogyan nő, gyarapodik egy állat! Ennél jobb ötletem nem volt. Ezekből a petékből hernyók lesznek, tehát láthatod a születésüket. Aránylag kicsi helyen elférnek, nem zajonganak, nincs rossz szaguk, tehát édesanyádnak sem lehet kifogása ellenük. Ha rendesen eteted, és tisztán tartod őket, akkor gyorsan nőnek és, majd meglátod, milyen érdekes dolgok történnek velük!

Megmondom őszintén, hittem is, meg nem is, hogy ezekből a kis gombostűfejekből lesz valami! Kivált, mikor édesapám megmagyarázta, hogy várnom kell, míg a szomszédék eperfája levelet nem hoz, hogy a frissen kikelt hernyóknak legyen mit enni. Sajnos, más fa levelét nem eszik, vagy ha mégis, betegek lesznek tőle. Olyan sóvárogva sem várta még senki az idő múlását, mint én akkor! Naponta ellenőriztem, nő-e már valamit az eperfa levele, titokban még biztattam is a fát, hogy iparkodjon, lombosodjon már!

A hernyók keltetése nem volt bonyolult feladat, édesapám vizet forralt, hogy a konyha levegője párás és meleg legyen, aztán csak várni kellett. A pontocskák először megduzzadtak, aztán lassan, nagyon lassan picuri kis hernyókká váltak! A kis zsenge eperleveleket csíkokra vágtuk és ráterítettük az újszülött hernyócskákra. A kis hernyók szépen rámásztak a levélcsíkokra és azt hiszem, azonnal enni kezdtek, de annyira picik voltak, hogy észre sem lehetett venni, mit csinálnak. Ahogy teltek a napok, a hernyók szemmel láthatólag nőttek. Nagyon meglepődtem, mikor rájöttem, hogy a ruhájuk, illetve a bőrük csak egy pár napig jó rájuk, az nem nő velük együtt, hanem ha szűkké válik, egyszerűen lecserélik. A kinőtt bőr megreped a szájuknál, és a hernyó egyszerűen kimászik belőle, alatta ott volt már a bővebb, új bőr. Négy alkalommal csinálták meg ezt, miközben egyre vastagabbak, hosszabbak lettek. Alig győztem hordani nekik a friss falevelet, olyan falánkak voltak. Még szerencse, hogy éjjel nem ettek, hanem ők is aludtak. A sok evés sok piszokkal is járt, de könnyen ment a „tisztába tevés”. Megvártam, míg mind átmásznak a friss, ép levelekre, s akkor levelestől együtt átraktam őket egy tiszta dobozba. Az eleinte alig látható fekete színű hernyócskákból három hét alatt arasznyi hosszú, olyan hüvelykujjam-vastag, fehéres színű állatok lettek! Akkor már látszott rajtuk, hogy tovább nem fognak nőni, lustábbak lettek, az étvágyuk is csökkent, és elkezdték feltérképezni a lakódobozukat. Láttam, hogy akarnak valamit.

– Igen, most keresik a megfelelő helyet, ahol elkezdhetik a bábozódást - világosított fel édesapám. – Tegyél néhány ágat a dobozba.

A hernyók rendre megtalálták a nekik tetsző helyet. Volt, amelyik a doboz sarkába húzódott, de a legtöbb az ágakat választotta. A kiszemelt helyet először megjelölték a szájuk sarkában lévő selyemtermelő mirigyből nyert szálakkal. Aztán elkezdték a gubó szövését. Nagyon érdekes volt. Órákig figyeltem őket, milyen ügyesen forgolódnak a gubó belsejében. A gubó fala egyre vastagodott, a hernyó egyre kevésbé látszott. Mire teljesen befalazta magát, a gubó olyan alakú lett, mint egy nagyobb földimogyoró! Többé nem láthattam, mi történik a belsejében, de édesapám elmagyarázta, hogy a hernyó odabent, védve a külső hatásoktól, át fog alakulni. Először imágó, vagyis báb lesz belőle, aztán lassan átalakul pillangóvá. A kész pillangó pedig kirágja magát a gubóból.

Mondhatom, édesapám nagyon jól eltalálta ezt a „saját állat dolgot”! Több mint három hétig figyeltem, táplálékról gondoskodtam, etettem, tisztítottam egy sereg állatkát, még nevet is adtam a kedvenceimnek! Szerettem volna tudni, hogyan is gombolyítják le a selyemszálat, ezért néhány gubót feláldoztunk, de a többit félre tettük és megvártuk, míg eljött a pillangóvá válás ideje.

Az üres gubókat sokáig őriztem, a nagytestű kövér pillangók iszonyúan sok tojást pöttyöztek a „keltető papírokra”, tehát ezt is láthattam. Édesapám megkérdezte, mi legyen a selyemhernyó peték sorsa? Ha szeretném folytatni a tenyésztést, nincs semmi akadálya, amíg az eperfán levél van, mehet az állatgondozás. Kicsit gondolkodtam, aztán nagylelkűen lemondtam erről a nemes munkáról.

– Azt hiszem, jobb lenne, ha elajándékoznánk a petéket, hadd szórakozzon más gyerek is velük.   

Tóth Ildikó néni