Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, az Üveghegy túlsó oldalán, amikor még a Hold színtiszta ezüstből, a Nap meg színtiszta aranyból volt, élt a világon egy szegény legény. Favágásból tengette napjait. Egyik napja olyan volt, mint a másik, egyik hete ugyanúgy telt, mint a másik, egyik hónapja ugyanolyan szegénységben és unalomban találta őt, mint a másik. Egy ilyen átlagos napon, favágás közben, a megszokott szellősusogásban, az ismerős patakcsobogásban különleges üzenetet vélt felfedezni:

- Hallod-e, te szegény legény, óriási szerencse érhet. Semmi más nem kell hozzá, csak bátorság, kitartás és jó szív.

Mátyás - mert így hívták a favágónkat -, nem akart hinni a fülének. Csak vágta tovább a fát, emelgette a baltáját, de a hang csak nem hagyta abba. Mintha a falevelek is bekapcsolódtak volna:

- Hallottad-e hírét, te szegény legény, hogy a szomszéd király lányát elrabolta egy hetvenhét fejű sárkány és elvitte a világ másik részére? A király kihirdette, hogy annak adja fele királyságát és a lánya kezét, aki visszahozza.

Megtetszett az ötlet Mátyásnak, baltáját a hátára vette, tarisznyájába hamuban sült pogácsát tett, és elindult… Hét nap, hét éjszaka ment, majd megállt egy útelágazódásnál, amely háromfelé mutatott. Úgy gondolta, hogy lepihen a fűbe, mert már nagyon fáradt volt, de mivel harmatos volt a fű, tovább kellett mennie. Odaugrott egy mókus, a jobb oldali útra mutatott, és Mátyás elindult az ösvényen. Ment, mendegélt, és találkozott egy vándorral, aki egy sípot adott neki, melyet, ha megfúj, akkor jön az aranybárány, aki segít rajta. Megérkezett a Medve tóhoz, és ott megpihent. Elaludt, de felébredt, mert valaki morgott. Megpillantott egy éhes medvét. Látva hatalmas termetét, belefújt a sípba. A síp hangjára megjelent az aranybárány, aki minden nyelven beszélt és azt kérte a medvétől, hogy vigye el Mátyást a sárkány birodalmába. A medve azt válaszolta:

- Elvinnélek én szívesen, ám nagyon éhes vagyok. Mit szóltok ahhoz, hogy bekaplak titeket, és úgy viszlek el…

Gondolkodott a favágó, de nem bízott a medve bekapósdi ajánlatában, és így szólt:

- Tudok a közelben egy tábort, ahol finom gyermekek táboroznak. Inkább edd meg őket!

Morgott egyet a medve, és elindult. Hát, ahogy a tábor közelébe ért, óriási hangzavarra lett figyelmes. Akkora durrogtatások, ostorcsattogtatások hallatszottak ki a táborból, hogy minden bátorsága elszállt. Szerencsére rengeteg finom erdei gyümölcsöt talált. Na, mit szóltok ehhez gyermekek? A medve jól lakott, és elvezette a favágót a barlangjába, mert a barlang bejárata pontosan a Föld másik végén volt. Sokat jártak és bolyongtak hát a barlangban, és amikor kibukkant Mátyás a barlangból, szembe találkozott a sárkánnyal. A sárkány rettenetesen megijedt tőle.

- A királylányért jöttem – szólt Mátyás

- Bocsánat, hogy elvittem, elraboltam a lányt – szabadkozott a sárkány – De maga a királylány kényszerített erre. Éppen a palota udvarán legeltem a virágokat, amikor az ablakon keresztül rám tört, és annyit beszélt, hogy már nem is tudtam, mit tegyek, hát teljesítettem a kívánságát.

Meglepődött erre a juhász, és így szólt:

Most már mindegy, a királylányt haza kell vinni.

- Rendben – szólt a sárkány mélységesen egyetértve Mátyással és közben idegesen tekintgetett ki az ablakon.

Egyszer csak nagy csapkodásra lett figyelmes, és látván, hogy a sárkány pánikszerűen az ágy alá veti magát, ő is remegni kezdett. Ekkor rájött, hogy a rémisztő hangok nem is voltak olyan ijesztőek, mert egy anyósháború hangjai voltak.

Mivelhogy a viszály a királylány és a vasorrú bába között dúlt, Mátyás felállt, s kiment az udvarra, a sárkányt otthagyva az ágy alatt. Megkérdezte a vasorrú bábát, hogy mi ez a ricsaj. Erre a banya elmesélte a legendás mézeskalács történetét:

Ez a mézeskalács igazán különleges sütemény, mert a jó tündér adta, és aki eszik belőle, abból minden rossz eltűnik. Én azért akarom megetetni a süteményt a királylánnyal, hogy jobb belátásra térjen. Neki az önzősége és a makacssága, illetve az én-központúsága odáig fajult, hogy a világ egyeduralmára akar törni. Napsugár, a királylány, tüzessége miatt nem akar enni a süteményből.

Mátyás azt javasolta, hogy inkább beszéljék meg, és segítségül a táltost hívják, aki jó tanácsokkal látja majd el őket. A táltos egy tekintélyes ember volt, hosszú ősz haja és szakálla volt, és egy gyönyörű lovon érkezett. Temérdek ajándékot hozott magával, többek között egy aranyhalat. Ezt látván a királylány beleegyezett abba, hogy megegye a mézeskalácsot. És akkor jószívűvé vált.

Ha azzá nem vált volna, az én mesém is tovább tartott volna. De így is tudjátok meg, hogy Mátyás, aki favágó és egyúttal juhászlegény is volt, elvette Napsugarat feleségül, majd boldogan éltek, amíg meg nem haltak… vagy nem…

Írták: a Kékvirág anyanyelvi tábor részvevői, összesen harminchárman.