Abban az évben, mikor Oszkár lovaggá ütése megesett, a várjátékok hírére sok nép gyűlt össze Miskolcon. Nagyszüleinkkel Tapolcán nyaraltunk. Unokatestvérkém, Tünde még nagyon kicsike volt, testvére, Oszkár sem volt sokkal öregebb nála, úgy emlékszem, talán hat éves lehetett.

Szerencsére a játékok idejére valamelyest enyhült a meleg, így nyűgölődés nélkül végigélveztük az egészet. Már a felvonulás elkápráztató volt a sok szép korhű jelmezzel, a háttérben a romjaiban is fenséges várral. Minden műsorszámot megnéztünk, minden kézműves foglalkozást kipróbáltunk. Kitartással, türelemmel morzsoltuk lisztté a kővályúba tett búzaszemeket, gyúrtuk tésztává, vártuk ki a megsülését, majd jó étvággyal megettük a kissé keserű, kemény lepényeket. Megpróbáltunk falábon járni, végignéztük az „Árgyélus királyfit", a lovas- nyilazást, a vadászsólyom reptetését, vásároltunk dénárt, fakardot, szalmakalapot, és végül megcsodáltuk a három „gólyalábas nyurga vitéz" előadását. A kétszeres embermagasságú vitézek nagyon ügyesek voltak. Táncoltak, megvívtak egymással, majd az előadás végén bejelentették, hogy most következik a bátorságpróba. Azt mondták, ehhez a próbához ők fogják kiválasztani a nézőközönségből a legbátrabbnak látszót. A választás Oszkárra esett, megkérdezték tőle, hajlandó-e kiállni a bátorságpróbát? Oszkár kis gondolkodás, és némi nagyanyai nógatás után ráállt. Csak akkor ijedtünk meg, mikor megláttuk, mire vettük rá az unokatestvéremet, miből áll a próba. Az egyik vitéz elkérte a kardját, a másik lehajolt, megfogta Oszkár két kezét, felemelte, és elkezdett forogni vele. Oszkár jó két méteres magasságban repült körbe, lelki szemeinkkel már láttuk, mint csúszik ki a vitéz kezei közül és…., de szerencsére nem történt semmi baj, a forgás véget ért, a vitéz szépen leengedte a földre a meglehetősen megszeppent gyereket. A fővitéz megdicsérte, a közönségnek bejelentette, hogy Oszkár kiállta a bátorságpróbát és jutalmul Nagy Lajos király lovagjává ütik. Ez meg is történt, a fővitéz a kard lapjával megérintette az Oszkár két vállát.

Napokig tárgyaltuk a lovagi torna minden mozzanatát és izgultunk, hogy sikerüljenek a fényképek, melyeket nagymama készített minden ijedtsége ellenére, azért, hogy tudjuk majd megmutatni a szülőknek is a hőstettet.

Nyaralásunk véget ért, hazajöttünk. A fényképek nagyon jól sikerültek. Annyira jól, hogy nagymama másolatot készíttetett a sorozatról és egy levél kíséretében elküldte a Várjátékok szervezőinek. A levélben a mi nevünkben is megköszönte a tartalmas műsort, a lovaggá ütés ötletét és szép ceremóniáját, és arra kérte a szervezőket, ha lehet, írjanak egy bizonyítványt a bátorságpróba sikerességéről, és a lovaggá ütésről. Meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem hittünk abban, hogy nagymama választ kap a levelére. Mekkora volt a meglepetésünk, mikor egy nagyméretű borítékban megérkezett gyönyörű szattyánbőr utánzatú sötétvörös könyvborítóba téve a „lovagi levél"! És nem csak magyar, de svéd nyelven is. Méghozzá mindkét nyelven korabeli szóhasználattal és betűkkel megírva, igazi vörös viaszpecséttel ellátva!

Anyu átolvasta a levelemet és azt tanácsolta, írjak valamit a diósgyőri várról, mert nem hiszi, hogy sok svédországi magyar gyerek járt volna arra felé.

Magyarország legjelentősebb várkastélyát Miskolctól Lillafüred felé vezető úttól balra láthatjuk meg. Azért nevezték várkastélynak, mert inkább lakóvárnak használták, mint hadi célokra, és ezért építették a völgyben a Szinva patak mellé és nem a hegytetőre. A legtöbbet Nagy Lajos király alakított az épületegyüttes külsején, ő nagyon szeretett ott tartózkodni. Később évszázadokon át a mindenkori királynők birtokolták. Jelenleg múzeumként működik, és itt tartják a híres várjátékokat.

Bazsó