Étkezési szokások

Share

Harminc éve történt

Ingrid és Barbro, valamikori nyelvtanárnőink jóindulatú, segítőkész emberek voltak. Kedvességükkel, odafigyelésükkel sokunkat átsegítettek a kezdeti nehézségeken. Az iskolai foglalkozáson kívül is találkoztunk, barátnőmet, Évát és engem gyakran meghívtak egy-egy kávézással, uzsonnával, esetleg ebéddel egybekötött beszélgetésre. Nagyon jól esett törődésük, el is határoztuk, amint lakáshoz jutunk, viszonozzuk kedvességüket. Mikor Évának sikerült berendeznie a lakását, tanárnőinket férjestül meghívtuk ebédre. A menüt természetesen úgy állítottuk össze, hogy bemutathassunk néhány nem túl nehezen emészthető magyaros fogást. Csak egy dolgon akadtunk fel, mégpedig egy általunk elég sokat vitatott svéd furcsaságon. Tudniillik, valahányszor náluk ebédeltünk, ebéd előtt tálalták fel a kávét, süteményt. Ebéd után is volt kávé, meg sütemény is, tehát mi, azt a bizonyos ebéd előtti kávézást úgy könyveltük el, mint valami előétel-félét. Tanácstalanok voltunk, hogyan csináljuk? Inkább arra hajlottunk, hogy a kávézást ebéd utánra hagyjuk, és rendes előétellel kezdjük az étkezést, végül is abban egyeztünk meg, hogy csináljuk úgy, ahogyan ők szokták.

Megérkeztek, megnézték a lakást, beszélgettünk egy keveset, aztán felszolgáltuk a kávét és a süteményt. Miután elfogyasztottuk, Évával összeszedtük a kávézás kellékeit, kivittük a konyhába, s azon tanakodtunk, mennyi idő múlva terítsünk az ebédhez, mert vendégeink láthatóan jóllaktak a sok süteménytől. Abban egyeztünk meg, rájuk bízzuk, szóljanak, ha megéheztek, és akkor elkezdünk ebédelni. Mikor visszamentünk az ebédlőbe, élénk, inkább vitatkozásnak ható beszélgetésben találtuk őket

- Valami baj van? – kérdeztük.

- Nincs, felelte Ingrid. Csak azon vitatkozunk, megmondjuk-e nektek, hogy nagyon furcsálljuk a magyar étkezési szokásokat.

- Nagyon kíváncsivá tettetek – mondtuk. – Miről van szó?

Erre Ingrid, mit sem törődve a férje és Barbro rosszalló tekintetével, azt mondta:

- Furcsának és érthetetlennek találjuk, hogy ti ebéd előtt szolgáljátok fel a kávét és a süteményt.

Összenéztünk Évával és önkéntelenül kacagni kezdtünk, aztán megmagyaráztuk, hogy mi nem így szoktuk, csak udvariasságból utánoztuk a „tipikus svéd szokást”. Eltelt egy kis idő, míg rájöttünk a kölcsönös félreértés okára: mivel mi biciklizve jutottunk el hozzájuk, azt hitték, a testmozgástól megéheztünk, nem tudjuk kivárni az ebédidőt, azért kínáltak kávéval, süteménnyel. Jó tanulság volt mindnyájunk számára. Meg is egyeztünk, ezentúl inkább rákérdezünk, nem fogadjuk el „tipikus” svéd vagy magyar szokásnak, ha valami olyant látunk, tapasztalunk, ami eltér az általunk ismerttől.

 

Tóth Ildikó