A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Kérdések és válaszok a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtési akciójával kapcsolatosan / Kedves Tagtársaim!

Mi a lényege az aláírásgyűjtésnek?

Cél elérni azt, hogy az őshonos kisebbségek is beleszólhassanak az anyagiak elosztásába, vagyis hogy mire lehessen felhasználni az EU-tól kapott pályázati pénzeket.

Úgy tudom, összegyűlt az egymillió aláírás. Miért kell folytatni a gyűjtést?

Az egymillió aláírással csak az egyik kritériumnak feleltünk meg. Van egy másik is: legalább hét országból az adott ország lakosságának aránya szerint meghatározott minimális számú aláírásra van szükség. Ennek a kritériumnak eddig három ország felelt meg, még további négyben el kell érnünk ezt a számot.

Én már aláírtam. Van valami egyéb dolgom is?

Köszönjük az aláírást! Igen, van: győzz meg legalább még egy embert, írja alá ő is!

Van-e valami, amire nem árt odafigyelni aláíráskor?

Igen, van. Nagyon fontos, hogy Svédországot jelöljük be, az itteni személyi számunkat írjuk be aláíráskor.

Rendben, de a svéd barátaim hiába kattintanának egy magyar oldalra.

A szervezők gondoltak erre is. Kattints ide: https://www.signiteurope.com/

Hol tudom aláírni a kezdeményezést?

https://irdala.hu/

https://www.signiteurope.com/

 

Kedves Tagtársaim!

 

Tájékoztatlak Benneteket, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtése május 7-ig 1.250.000 aláírást tudott összegyűjteni. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki ehhez hozzájárult.

Számszerűleg elértük ugyan az egymilliós határt, de a másik kritérium, miszerint minimum 7 országban meg kell lennie az EU által az adott ország lakosságszáma alapján meghatározott számú aláírásnak, sajnos csak 3 országban jött össze: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.

A koronavírus-járvány okozta gyűjtési nehézségekre hivatkozva az SZNT kérte az aláírásgyűjtés idejének meghosszabbítását, melyet az EU jóvá is hagyott. Az új határidő: 2020. november 7.

Mivel Svédország az egyik olyan ország, ahol összefogással elérhető lenne az EU által megszabott minimális 15.000 aláírás, a mi segítségünkre nagyon számítanak. Eddig 3705 aláírással járultunk hozzá a kezdeményezés sikeréhez, mely 24,7%-os arányt jelent, ami messze a legjobb eredmény Nyugat-Európában, de még nem elég.

A SMOSZ vezetősége ennek érdekében a következő határozatokat hozta:

Felkérjük minden tagtársunkat, hogy az aláírásgyűjtési akciónkban vegyen részt! A május 7-én zárult első körben példásan helytálltunk, de tudjuk, hogy vannak még komoly tartalékaink. Ezért megkérünk mindenkit, aki még nem írta alá, tegye meg, aki már aláírta, az a környezetéből – legyen az családtag, szomszéd, munkatárs vagy helyi közösség tagja – igyekezzen meggyőzni néhány személyt a kezdeményezés aláírására. A SMOSZ vezetősége svédországi országos szervezetek támogatásának megszerzésén dolgozik központi szinten, akik reményeink szerint hajlandóak lesznek az aláírásgyűjtés mellé állni.

A https://www.signiteurope.com/ oldalon az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvén olvasható egy rövid tájékoztató az aláírásgyűjtésről, így magyarul nem beszélő ismerőseinket is könnyen bevonhatjuk.

Akinek a fentiekkel kapcsolatosan kérdése lenne, forduljon Kovásznay Ádámhoz a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

A központi kampánystáb anyagi támogatás hiányában komoly gondokkal küzd. Csak adományokból van lehetőségük a marketing (médiahirdetések, videó konferenciák stb.) kiadásait fedezni. Ennek támogatására a SMOSZ adománygyűjtést hirdet meg. Kérünk Benneteket, hogy adományaitokat a következő számlaszámra küldjétek, feltüntetve neveteket és azt, hogy az SZNT támogatása!

Bg 154-8791

Bízva az összefogás és a közös munka sikerében,

barátsággal üdvözöl Benneteket:

 

Bihari Szabolcs

a SMOSZ elnöke

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. április 01.
Kedves Híradó Olvasók! „Ezennel fölveszem azt a bizonyos letett lantot. Nyilván mindenki máshogy szólaltatja meg kicsit a hangszert, beleviszi önmagát, a személyiségét.” Ezekkel a szavakkal vettem át immáron három éve a Híradó főszerkesztését, így jelen lapszám a sorban a tizenharmadik.…
Tovább
Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Könyvespolc 2023. április 01.
Érdemes-e olvasni a sorok között? Miután megnéztem Martin McDonnagh drámáját, csak ültem a fotelben és azon tűnődtem, hogy miért talált most ennyire telibe ez a film. Valamiféle sorsközösséget véltem felfedezni magamban a témával kapcsolatban. Kicsit olyan érzés, mint aki lelepleződik,…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Portré 2023. április 01.
Erdélyi grafikus, karikaturista. Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron él családjával, rajzai bejárták a nagyvilágot. Kaporral szereti a füstölt bablevest és azt vallja, hogy „bármilyen szakmát, munkát, fontosabb szeretni, mint tudni”. Könczey Elemérrel beszélgettem.  
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább

Egyesületek

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

2022. december 11-én beteljesült egy régen dédelgetett álmunk: ismerkedés és kapcsolattartás céljából meglátogatott minket Dr. Müller Adrien Nagykövet…
Egy kis Magyarország Göteborg szívében

Egy kis Magyarország Göteborg szívében

December 9-én egy nagyszerű összefogás eredményeként nyílt meg az „Immerson” című fotókiállítás Göteborg főutcáján, a Kungsportsavenyen. A Városi könyvtár…
A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

Az érkezők választhattak maguknak álarcot, melyet haza is vihettek, és akiket megihlettek a színpompás csillogó maszkok, készíthettek is…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME