Kedves Olvasó!

Share

Nemrégiben fültanúja voltam egy megbeszélésnek, ahol az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulójának megemlékező műsorát szervezték. És bár én csupán passzív hallgatója voltam a tervezőmunkának, a különböző meglátások tanulságosak és elgondolkodtatóak voltak számomra is. A fiatal szervezők ugyanis már kezdeteknél elakadtak, hogy milyen is legyen a megemlékező műsor hangulata. Bár elsőre úgy tűnt, abban nagyon hamar megegyeztek, hogy egy pozitív kicsengésű, derűlátó műsort állítanak össze, amelyben főként a forradalom kezdeti örömteli hangulatát adnák vissza, azt az érzést, ahogyan a teljes nemzet egy akarattal fogott össze szabadságát kivívni. Volt azonban, aki az elmúlt évek tapasztalataiból merítve arra intette őket, hogy a közönség soraiban olyanok is ülnek, akik személyesen élték át ´56-ot, tapasztalták meg annak testet és lelket edző hullámvölgyeit, és annak következményeként kényszerültek elhagyni hazájukat, szeretteiket. Számukra ´56 emléke sokkal összetettebb, mintsem csupán a forradalom lelkesítő mozzanatai.

Az ünnep, legyen szó családi, nemzeti vagy nemzetközi eseményről, nagyon is személyes. Noha például a karácsonyt az egész világon a szeretet ünnepével azonosítják, mindenki más és másféleképp éli meg. De ennél sokkal bonyolultabbak nemzeti ünnepeink, amelyekre rátelepedett a politika, amelyeket más-más korban különbözőképpen értelmeztek és szerettek láttatni. Ugyanakkor a hatvan éve történt forradalom – hála Istennek – még sok nemzettársunk számára személyes történelem, míg a fiatalok már csak, esetleg nagyszüleik elmeséléséből, de leginkább az iskolai történelemkönyvekből és megemlékezésekből építik fel a saját ötvenhatjukat. Holott ünnepeink nagy része egyéni élményekhez és érzéskehez fűződik, mégis szeretjük közösségben megélni őket, együtt emlékezni rájuk. Hiszen attól lesz jelentőségteljes és ünnepi. Egy fontos esemény pontosan attól válik ünneppé, hogy egy teljes közösség számára azonos jelentéstartalommal bír. Az ötvenhatos forradalommal sincs ez másként, bár sok a személyes történet, az egyéni emlék, ´56 jelentősége ennél jóval túlmutat, és az egyes történetek egymásba fűződve, a teljes nemzet kollektív tudatában, közös emlékké formálódnak.

Ünnepeink a közös emlékezés, ünneplés révén élnek tovább, és az újabb generációknak ezek a közös megemlékezések, az ezekhez kötődő élmények jelentik majd magát az ünnepet. Ebben áll mind közösségünk, mind az egyén felelőssége, hogy milyen élményeket adunk át az utódoknak az egyes ünnepek alkalmával. Rajtunk és közösségeinken múlik, hogy mit jelent majd számukra, és miként ünnepelik majd az 1956-os forradalmat az utánunk következő nemzedékek.

Kívánom, hogy ötvenhatosainkat még sokáig magunk között és közösségeinkben tudva tudjuk ünnepelni október 23-át, a napot, melyen egy egész nemzet közös erővel harcolt szabadsága megszerzéséért. Hogy történeteiken keresztül mindig emlékezni tudunk az ötvenhatosok áldozatvállalására. Fontos, hogy egyesületi vezetőink annak tudatában szervezzék ünnepi rendezvényeiket, hogy azzal nem csupán generációjuk emlékezni vágyását szolgálják, de az elkövetkező generációk ötvenhathoz való viszonyát formálják, és ezáltal az ünnep jövőjének alapjait teszik le.

Bitay (Balogh) Erzsébet