Újra itt fehérlik előttem az üres munkalap, kétségbeejtő tisztaságával: van-e újabb mondanivalóm, hiszen a negyedévek körforgásában nehéz nem az ismétlődésekre, hanem az újdonságra összpontosítani. Aztán ahogy elfelejtek hosszútávra visszatekinteni, megnyugszom, ha csak az elmúlt hónapok eseményeit idézem vissza, lassan formálódnak fejemben a gondolatok, és kerekednek a betűk az üres oldalon.

Ismét ősz van, nem nagy szám, már sokadszor megtörtént, ahogyan egyesületeinkben is szokásos módon a nyári pihenő után elkezdődik a munka. Sablonosnak hangzik, de csak ha kellő távolságtartással figyeljük, mert az egyes közösségek számára minden találkozás, program, együttlét épp a mindennapokból való kilépést, az ünnepet jelenti. Ezek az események viszont nem elég „mutatósak”, így gyakran úgy érezhetjük, nem is méltóak említésre.

Szerencsére azonban időről-időre azoknak is örömére szolgálhatunk, akik csak az igazán látványos eseményeket, eredményeket tartják számottevőnek. Hiszen kell-e értékesebb esemény annál, minthogy a SMOSZ szárnyai alatt újabb magyar helyi egyesület alakult, jelesen a Boråsi Magyar Egyesület, mely alig pár hónap alatt máris 61 tagot számlál. Ez így csak egy száraz statisztikai adatnak tűnik, de mint boråsi magyar elmondhatom, hatalmas előrelépés ez a közösség számára, hiszen végre az eddigi baráti együttlétek, futó találkozások nem csupán elszigetelt kis „magánünnepek”. Egy nagyobb közösséghez való tartozás érzése hatalmas energiákat szabadított fel, a szervezettség pedig a hosszú távú jövő bizonyosságának záloga. Nem kérdéses, hogy mindenféle SMOSZ vagy egyéb hivatalos szervezet köteléke nélkül is lehet kiváló közösséget létrehozni és fenntartani, ahogyan nagyon sok városban van rá igen jó példa, de a boråsi egyesület kiválóan bizonyítja, hogy ez a kötelék nem egy fölösleges teher, hanem a kezdeti fellángolás és lelkes tenni akarás hosszú távú elkötelezettségének súlyát, a szándékok komolyságát hordozza magában. Felelősséget, mely felelősség erőt ad a kitartáshoz.

És hogy mindenki megtalálja a magának való örömhírt, zárásképpen hadd számoljak be egy igazi jeles eseményről, mely piros betűs ünnep az egész svédországi, de a nyugat-európai magyarság számára is. Az Őrszavak Anyanyelvápolók Egyesülete megkapta a magyar kormány Külhoni Magyarságért Díját. Ez a díj a magyar kormány hivatalos elismerése a határokon túl élő magyar közösségek közéletben, oktatásban, kultúrában, egyházi életben, tudományban, tömegtájékoztatásban, és gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységének. A Híradó szerkesztőségének nevében nagy szeretettel gratulálunk Tompa Annának, az anyanyelvi táborok megálmodójának és töretlen szervezőjének, de az Őrszavak egyesület minden tagjának. Ezek az események nem csupán hatalmas megtiszteltetést és örömöt jelentenek, de ezek által újabb bizonyosságot szerezhetünk munkánk szükségességéről. A Híradó olvasóinak pedig kívánom, hogy a talán fentikeből is feltöltődve, nap mint nap megtalálják a maguk és szűkebb közösségük saját kis örömeit, ezáltal is gazdagítva a közös „ünneptárat”.

Balogh Erzsébet